A CS-S-T elméleti előzményei

Sok egymástól különböző pszichológiai irányzat kutatója és terapeutája is egyetért abban, hogy a családi viszonyok és kapcsolatok leírásának központi kategóriái a kohézió és a hierarchia. Természetesen sokféle definíció és sokféle operacionalizálási technika él meg egymás mellett, alapjaiban a kohézió és a hierarchia jelentőségének megítélésében azonban határozott egyetértés tapasztalható (Cierpka, 1996).

A kohézió fogalmát általában úgy határozzák meg, mint a családtagok közötti emocionális kötést és kötődést. A családi rendszerre vonatkozóan azért használják ezt a fogalmat, hogy segítségével leírják, mennyiben élik meg összefüggő egészként a családot annak tagjai. A hierarchia fogalma több elméleti alapvetést igényel. Mindenképp fontos mozzanatai az autoritás, a dominancia, a döntési hatalom és a kölcsönös befolyásolási lehetőségek. A hierarchia fogalmait arra is használják, hogy velük írják le a szerep- és szabályszerkezetek családon belüli változásait (Olson, 1986).

A családi rendszerek rugalmasságát úgy határozzák meg, mint a család kohéziójának és hierarchiájának olyan változásait, amelyek lehetővé teszik a szituatív és fejlődés okozta kihívásokhoz való alkalmazkodását, illetve a stresszorokkal való megküzdését. Ugyancsak fontos a határok fogalma, melynek segítségével a család szociális környezetéhez fűződő viszonyát írjuk le, valamint az egyes családi alrendszerek (például individuum, diád, triád) egymáshoz kapcsolódási módját. A családterapeuták a határok változását a családszerkezet megítélésének fontos paramétereként tartják számon. A családi határokat a szabályok alapján (például viselkedésmódok) definiálhatjuk, melyek azt mutatják meg, hogy ki milyen formában tartozik egy-egy rendszerhez illetve alrendszerhez. A család külső határait arról ismerhetjük föl, hogy a család tagjai másként viselkednek egymással, mint a kívülállókkal, a családon belüli határokat a különféle alrendszerek tagjainak eltérő viselkedésmódja különbözteti meg egymástól, míg a generációs határok konstrukciója arra szolgál, hogy segítségével elvégezhessük a kohézió és a hierarchia életkortól függő strukturális megkülönböztetését is. A diádikus és triádikus családi viszonyokról szóló újabb tanulmányok rámutatnak arra is, hogy a családtagok egymáshoz fűződő viszonyának érzékelése különbözik aszerint, hogy milyen típusú és milyen méretű az adott alrendszer.

Alapjában kétféle alrendszert különböztethetünk meg. Az egyik egyazon generáció tagjaiból áll, a másikban két generáció is képviselteti magát. A nem klinikai családoknál más interakciós szabályok vonatkoznak a szülő és testvér alrendszerekre, melyek egygenerációs alrendszerek, és megint mások a szülő-gyermek alrendszerekre, melyek kétgenerációsak. Nézzünk egy példát! A szülő diád általában magasabb fokú kohéziót mutat, mint azok az alrendszerek, amelyek valamelyik szülőből és annak gyermekéből állnak.

Határozott generációs különbségek mutatkoznak a hierarchia azon területén is, amelyben a szülők élettapasztalatuk, felelősségük és anyagi forrásaik birtokában viszonylagos nagy döntési hatalomra tesznek szert, ezzel szemben azon családoknál, ahol pszichoszociális problémák lépnek föl, sokkal kevésbé tisztázottak a generációs határok. Sőt, itt gyakran generációk között koalíciók jönnek létre olyanformán, hogy a kohézió illetve a lojalitás az egyik szülő és gyereke között jobban kifejlődik mint a házaspár diádjának tagjai között.
Ami a hierarchiát illeti, egyre több rangsor megfordítással is találkozni lehet. Ilyenkor a gyerek "hatalma" vagy befolyása túlnő a szülőkén (például tüneti értékű viselkedésmód formájában).

A családmodellek általában arra tesznek kísérletet, hogy összeköttetést teremtsenek az elmélet, a gyakorlat és a kutatás között. Általában a kohéziót és a hierarchiát, valamint e két dimenzió rugalmasságát használják a kapcsolatszerkezet leírásának központi paramétereként. Ezen szempontokat alapul véve jó néhány empirikus kutatás kimutatta, hogy a nem klinikai családok tagjai emocionálisan közelállónak érzik egymást, és a kétgenerációs hierarchia viszonyokat kiegyensúlyozottnak tartják (nem egalitáriusnak, és nem is túlságosan hierarchikusnak). A kutatások arra is rámutattak, hogy a családi viszonyrendszer megfelel a fejlődés által hozott kihívásoknak és kiegyensúlyozott rugalmasság jellemzi, és a családtagok koruknak megfelelően képesek arra, hogy koherens módon kifejezzék igényeiket és észrevételeiket, sőt a közös célokra építve ezek tekintetében konszenzust keressenek.

A pszichoszociális problémákkal küzdő családok kapcsolati mintázata a strukturális családterápia képviselői szerint rendkívül centripetális (kevés a családon kívüli orientáció) vagy erősen centrifugális (kevés a családon belüli orientáció). A kohézió tekintetében vagy olyan kötések alakulnak ki, amelyek túlságosan szorosak és ilyen értelemben kevés kölcsönös elhatárolódást tartalmaznak (enmeshed), vagy pedig túlságosan lazák (disengaged) és kevés kölcsönös viszonyulást tartalmaznak, esetleg odáig is elmennek, hogy kitaszítják valamelyik családtagot (Olson, 1986). Ugyancsak jellemzi ezeket a családokat, hogy a kohéziós és hierarchikus struktúra gyakran rigid (kevés a transzformáció) vagy éppen ellenkezőleg, kaotikus (kevés a stabilitás). Interakciós szinten ez úgy manifesztálódhat, hogy a családtagoknak nehezükre esik, hogy igényeiket és észrevételeiket a kölcsönösség jegyében, koherens módon kifejezésre juttassák, ugyanakkor az ilyen kapcsolati mintázatok korlátozzák a családtagok fejlődését és táptalajul szolgálnak a pszichoszociális problémák kialakulásához.

A családstruktúra típusokat a családon belül kohézió és hierarchia fejlettsége alapján vizsgáló vizsgálatok kimutatták, hogy a problémákkal küzdő családtagok gyakran jelölnek meg szélső értékeket mindkét dimenzióban: miközben családjukat kevéssé összetartóként jellemzik, a hierarchia vagy rendkívül erős vagy minimális, a szerkezet vagy túlzottan hierarchikus vagy túlságosan egalitárius. Ennek alapján föltételezi Gehring (1988 és 1998), hogy az egészséges pszichoszociális fejlődés lineárisan összefügg a kohézióval a családon belül, de nem lineárisan arányos a hierarchiával. A CS-S-T alapvetése szerint tehát azok a családok, amelyek pszichoszociális gondokkal küzdenek, gyakrabban mutatnak kevésbé összetartó és hierarchikusan kiegyensúlyozatlan (egalitárius vagy túlzottan hierarchikus) kapcsolati szerkezeteket, továbbá a generációs határok is elmosódottabbak (generációk közötti koalíciók és megfordított hierarchia), mint a nem klinikai családok. Ebből következik, hogy a családi kapcsolati struktúra megértéséhez szükséges a családi rendszer és a családi alrendszerek pontos leírása.