PÉLDATÁR A JELÖLÉSI RENDSZERHEZ

 

PÉLDÁK A ZÁRÓVÁLASZ "HELYÉNEK" ELDÖNTÉSÉHEZ

 

FÉRJ

FELESÉG

 

Ha egészében nézem, nekem egy szörny jut az eszembe. Világűrből jött. A feje miatt. Emlékszel, a filmen?

1 FJ, ÉLM

Igen? Ja, igen.

 

 

Ugyanakkor láttam virágot is, meg rákot is. Te?

 

Amikor ránéztem, egy akváriumot láttam. Én nem a részleteket láttam. Nekem első pillantásra tűnt az elhelyezkedés szerint. Például ez a kis nyavalya. /6/ FJ

 

 

Ez rák, nem?

 

Nem. Hanem valami úszó.

De tényleg emlékeztet egy figurára. ELUT

 

 

Akkor maradjunk a rákban.

RAG

Jó, maradjunk a rákban.

A ráknak annyi változata van.

ZV, B-M, 1X

 

 

Igen.

Akkor maradjunk a rákban.

Megjegyzés: A záróválasz nem erre a pontra került. Ennek oka, hogy a feleség már korábban jelezte egyetértését, a férj pedig előző lépésben egyezett bele a kimenetelbe. A férj pontján gyakorlatilag zárás történt. A feleség ugyan "megismételte" állásfoglalását, de ez már a végeredmény szempontjából mit sem számított. Ha ilyen esettel találkozunk, az utolsó, "semmitmondó" helyesléseket már nem jelöljük!

 

 

FÉRJ

FELESÉG

 

Valami madár. Nekem mindegyikről a csirke jut eszembe, amikor boncolom szét, és ott van a gerince, a feje le van vágva, itt a nyaka /12/, gerince /1/. Hát egy kiterített állat.

FJ, D-

AGR

Igen. I-i-igen. Igazad van, de szerintem sokkal inkább egy elefántfej.

Nem? RAG

 

 

Jó, legyen elefántfej. ZV, B-M, 1X

Itt van a döntési pont. A feleség hajlott férje szavára, behódolt, ezt kijelentette, és zárt. A férj már csak megismételt, "győzelmét bizonygatta". A férj dominanciája itt nem a zv számból, hanem sokkal inkább az elfogadtatott tartalmakból fog tükröződni.

Maradjunk akkor az elefántban.

 

 

FÉRJ

FELESÉG

 

De itt megint egy madár, aminek le van vágva a feje, itt a gerince, tüdeje.

FJ, D-AGR

Te, figyelj! Egy torony nem lehet? Az éppen ilyen. Vagy egy harangtorony. Itt a harang nyelve

FJ

 

 

A harangban benne vagyok.

Egy orvosi metszet például, amit mikroszkópon átvizsgálnak. Hm?

FJ

 

 

Jó.

Melyik legyen?

Mert én az Eiffel toronynak is el tudom képzelni.

V-M, FJ

 

 

Én mind a hármat elfogadom.

De neked melyik a legszimpatikusabb? V-M

 

 

Az orvosi.

ZV, V-M, 1X

Megjegyzés : A férj "dolgozott meg" a záróválaszért, de a nő "döntött" a szó valódi értelmében. Érdekes dinamikai helyzet, ugyanakkor a záróválasz pontja jól kivehető. A ZV helye ezzel együtt ilyen esetekben nem fejezi ki a reális dominanciaviszonyokat.

Jó, legyen.

 

 

PÉLDA DÖNTÉSKÉPTELENSÉGRE

 

FÉRJ

FELESÉG

Ez egy pók, egy skorpió . Nem?

Itt is lehet szem. Egy csáp.

Pillangónak , vagy lepkének is lehet nézni. 1FJ

 

 

Én ebben semmit nem látok.

Esetleg.

BIZ

Itt van, itt szalad, vagy ugrik valami, nézd csak.

 

 

Én nem látom.

Én így látok esetleg egy virágot.

Már régen rajzoltunk olyan tulipánt, hogy így jött és akkor itt van.

FJ

Én nem így látom. ELUT

 

 

De én semmi mást nem látok rajta. Pedig nézem, hogy lássak rajta valamit.

De amúgy jó így ránézni. RAG

Ez két ugró állat szerintem.

De csak ez a szürke része. Első lába, hátsó lába.

De ezt nem tudom, pók vagy skorpió, valami olyasmi.

 

 

Én ebből nem tudok semmi mást kihozni csak a virágot. Ennyi.

Te látod a virágot? RAG, V-M

Én nem látok virágot.

Akkor itt nincs közös.

De mi lehet ez? V-M, ELUT

 

 

Ez maga a virág.

Biztos az is lehet valami.

Milyen virág? Tulipán?

 

 

Aha. Olyasmi.

És akkor ez mi? V-M

 

 

Hát az meg minden virágban van, porzó.

Porzó, ühüm.

A termő szokott zöld lenni benne, ebben meg kettő van belőle.

 

 

Ennyire ne mélyedjünk bele. Én így ránézésre annak láttam. INST

Amit biztosan látok benne, nekem ez két ugró állat. Ez meg skorpió. RAG

 

 

Virág, az én szemszögemből . RAG

Nekem meg skorpió . RAG

 

DÖNTKÉPT - Csak párszinten adjuk meg a jelet

A példából jól látszik, hogy a ragaszkodás-elutasítás kombináció milyen módon vezet döntésképtelenséghez. Döntésképtelenségnél nincs záróválasz jel, és a színvonal sem értékelhető.

 

K2 VÁLASZ PÉLDÁJA, BEFOLYÁSOLÁSSAL

 

FÉRJ

FELESÉG

 

Ez olyan, mintha a Dia rajzolta volna.

1FJ ÉLM (Megjegyzés: Dia közös ismerős)

Aha.

 

 

Vagy egy nő, itt a két láb, a szeméremajkai.. itt meg a melltartó és marha nagy bunda van rajta. Micsoda szexi kép!

FJ SZEX

Ez két angol Bobby az Eiffel-torony

lábánál.. . FJ

 

 

Jaj tényleg! Itt a sapkájuk. TOV

Tűzoltócsővel , nem? (nevet) TOV

 

 

(nevet)

Az Eiffel-torony lábánál két angol Bobby

tűzoltócsővel spricceli egymást . TOV

 

 

Hát ez se rossz! (nevet)

Hát nem tudom, nekem erről a

sapkáról csak ez jut eszembe.

 

 

(nevet) Aha. Hát igen. Mindenképpen Buffalo cipő van rajta. TOV TOV

Ja, és Buffalo cipő van rajta. (nevet)

 

 

De látod azt a nőt? De közben tök gonosz, látod? RAG, D-AGR

Ühm. Látom igen, de most ez az is lehet,

hogy ez a két lába, melltartó, feje...

 

 

Nincs feje, csak olyan szörny szeme van. AGR

Hát olyan szörny szeme, igen. Erre

gondolsz, nem? V-M

 

 

Nem.

Erre a pirosra?

V-M

 

 

Az a két szeme, meg a szempillái.

Ja,. aha.

 

 

Az a baj, hogy ez mind a kettőt jelenti, szóval látom a Bobbykat is.

Hát én inkább a vicces oldalát venném

belőle észre, ezt nem nagyon.

 

 

Aha.

Ez nem olyan szörnyű. Az előző az olyan

démon volt, de ebben nincs olyan,

legalábbis nekem.

 

 

Jó, akkor ez legyen két Bobby, akik locsolják egymást az Eiffel-torony lábánál és Buffalo cipő van rajtuk ZV BEF K2

Megjegyzés: BEF, mert a döntés valójában

Flórié, csak Petra részletekkel támogatta. Viszont valóban nagyon konstruktív és kreatív.

 

A DÖNTÉS SZÍNVONALÁBAN MEGJELENÍTETT DESTRUKTIVITÁS

 

FÉRJ

FELESÉG

V. tábla

 

 

Erre mondtam, hogy denevér .

1FJ

Denevér, de ha azt nézed, teljesen szimmetrikus a kép.

SZIMMETRIA

 

 

Azt, azt.

Ha külön-külön nézed, akkor olyan szimmetrikus.

 

 

Te külön-külön nézed.

Most egy az egyben nézem, az mindegy, hogy hogy nézem, ha az egészet nézem, hasonlít egy denevérre , vagy egy madárra . FJ

 

 

 

Madárnak nincs szarva.

ELUT

Kitaposott nyúl . FJ, AGR

 

 

Az is lehet, igen, az is a fülei.

Átmentem az ifával a nyúlon.

AGR

 

 

Jó, akkor maradjunk abban. ZV, B-M, DEST

Megjegyzés: A példából egyértelmű, hogy a kezdeti válaszokban nem voltak destruktív, agresszív asszociációk. Itt az agresszív folyamatot a nő elutasítása indította el, partnere igen érzékenyen reagál.

 

A DÖNTÉS SZÍNVONALÁBAN MEGJELENÍTETT DESTRUKTIVITÁS

 

FÉRJ

FELESÉG


IX. tábla

 

Itt van egy fej homloka, szeme.

 

(Letakarja a tábla egy részét)

 

A nyelve kilóg. TOV

Az nem a nyelve, az a bajsza, a nyelve itt lenne (lefelé mutat).

 

 

Jó.

Ez mintha egy guggoló lenne. Innen indul ki a Valaki guggol, úgy guggol, mintha el akarna esni. FJ

 

 

És ha így nézzük (takarás nélkül) látszik, hogy el akar esni, a tóban látszik.

TOV

Fölrobban.

D-AGR

 

 

Én erről egy háborút gondoltam.

Itt a tűz /3/, és itt a füst /2/, itt a hulla. FJ, D- ÉLETT, D-AGR

Hullaszag.

D-ÉLETT

 

 

.a (nevet) a hullaszag nem színes.

Miben maradjunk?

V-M

(Hosszú csönd.) Maradjunk ebben. Ebben is van fantázia. Hirosima. ZV, B-M, DEST

Megjegyzés: A példából egyértelmű, hogy az agresszív asszociációk feszültséget hordoznak, és negatív irányba viszik el a végső döntést. Jól látszik itt az is, hogy élettelenítés, agresszió és V- együtt járhatnak, előbbiek vezetnek el az utóbbi kimenetelhez.

 

 

PÉLDA A BEFOLYÁSOLÁS ÉS A B - M ELKÜLÖNÍTÉSÉRE

 

FÉRJ

FELESÉG

 

Két nő turkál két tálban. 1FJ

Ühm, igen, ugyanez. Meg még a női,

hogy mondják ezt, szeméremcsont forma.

FJ

 

 

Aha, de én most csak a két nőt látom.

Ühm, de nekem is ugyanez volt. Két nő,

melle van, feneke...

SZEX

 

 

Jó, akkor ez két nő, belenyúlnak két csöbörbe.

De nekem ez olyan, mintha két afrikai nő mosna. TOV CSALÁD ZV, B-M, 1X

Megjegyzés: A férj nem fűzte tovább a választ, csak a részleteit mondta ki, ezért nem befolyásolás.

 

PÉLDA KOMPROMISSZUMOS DÖNTÉSRE

 

V. tábla

 

Na, mondjad! INST

 

 

(Nevet.) Ez denevér már megint nyúl fejjel.

Megjegyzés: Nincs FJ, mert a megnyilvánulás kérésre hangzott el.

Te jó Isten!

 

 

 

Még a lábai is olyanok.

De ez egy leeresztett szárnyú.

 

Erre én is azt mondtam, hogy denevér.

Én szerintem meg ez erre kellene, hogy repüljön, és így fordítva van a feje, meg a lába.

 

 

Tessék?

Emlékezzél rá, hogy ha látunk egy denevért, akkor annak elől van a feje, és hátul szűkül.

 

 

Ühüm.

Igaz. Úgy mint, hogyha ez errefelé szállna.

 

 

Jó, akkor maradunk a denevérnél.

ZV, KOMP, 1X (V=) 29. G F+ T V 1

Megjegyzés: A példából világos, hogy a két fél kissé eltérően gondolja a denevért, egymástól azonban szabadságot kapnak arra, hogy saját nézőpontjukat megőrizzék. A két válasz közös eleme elfogadásra talál, a többit meg ki-ki úgy látja, ahogy csak akarja.

 

PÉLDA: DÖNTÉS NÉZETKÜLÖNBSÉGGEL

 

Nem tudom mi az ott a végén. Mintha egy állaton átment volna az úthenger.

D-AGR, BIZ

 

 

És az ott felül, olyan, mint egy kereszt .

TOV

Tényleg. Egy állat halála . Vagy az állatvédők tiltakozó plakátja . Ugye?

INTEG, FJ, D-ÉLETT

 

 

Aha.

 

Ugye, nekem is. Annak tökéletes.

 

 

 

Állatbőr kereszttel .

ZV

Megjegyzés: Nem tesszük ki a záró minősítését, mert nem tudjuk melyik: állat halála, tiltakozó plakát, vagy állatbőr kereszttel. A színvonaljelet se tehetjük ki, mert a halálos DEST lenne, a kereszttel pedig 1X

 

PÉLDA ARRA AZ ESETRE, AMIKOR FJ NEM TEHETŐ KI,
MERT A VÁLASZAJÁNLÁS KÉRÉSRE TÖRTÉNT

 

FÉRJ

FELESÉG

Neked erről?

V-M

 

 

Valamilyen belsőrész, vagy valami állat vagy madárbelső.

Ide nem kerül FJ, mivel a férj kérésére történt a vélemény kifejezése. Ezt az FJ dominanciajegyként kezelése indokolja.

(Közbevág) Ühüm. Én pillangóra gondoltam egyébként. Mondjuk, ha így van (C állás) .

FJ

 

 

PÉLDÁK A VÉLEMÉNY- ÉS MAGYARÁZATKÉRÉS JELÖLÉSÉNEK
LEHETSÉGES PROBLÉMÁIRA

 

FÉRJ

FELESÉG

 

Egy kiterített, falon, vagy padlón lévő állatnak a bőre .

1 FJ

Az biztos, hogy egy ragadozó.

D-AGR

 

 

Sző. Én előszőr rókát mondtam.

FJ

Erre?

Megjegyzés. Ezen a ponton a személy rákérdez a partner válaszára, de nem tudjuk, hogy milyen érzések munkálnak benne: hitetlenkedés, megkérdőjelezés, megértési szándék? A V-M jel nem tehető ki.

 

 

Ühüm. A feje miatt.

 

 

FÉRJ

FELESÉG

VI. tábla

 

 

Egy totem. (Zavartan nevet.)

 

Totem?

Megjegyzés: A férj rákérdez a tartalomra, de ismét nem ismerjük a szándékait. Ha azt kérdezte volna: "Te hogyan látod?", akkor V-M jegyet adhatnánk, ebben az esetben nem teszünk jelet, még akkor sem, ha magyarázatot kapott.

 

 

 

Igen. Idáig (felső részre mutat) és ezt is hozzá lehet kapcsolni, olyan, mintha hegyen lenne.

 

FÉRJ

FELESÉG

Én erre álarcot mondtam. És te? 1FJ, V-M

Megjegyzés: Kérdez, megszólít, kezdeményezi a közös döntést.

 

 

 

Álarc?

Megjegyzés: Visszakérdez. Az írott szöveg alapján nem tudjuk megítélni, valóban meg szeretné-e érteni a férje nézőpontját, vagy csak megismétli, amit mondott. Nem V-M, annak ellenére sem, hogy a férj (mivel nem hallott ellenjavaslatot), magyarázkodásba kezd.

Hasonlít álarchoz. Valami keleti álarc.

Valami különleges keleti álarc.

Habár a birkának felül meg a kosnak is ilyesmi szarva van.

 

 

 

FÉRJ

FELESÉG

 

Két beszélgető hölgy. Nem is annyira beszélgető, mint egymást piszkáló.

1 FJ D-AGR , VERSENGÉS

Igen?

Megjegyzés: Szintén nem V-M, részben a már említett okokból, részint azért, mert sablonszerű szófordulatról van szó, amely kultúránkban nem feltétlenül egymásra hangolódásra utal, hanem csak "van".

 

 

Igen.

 

FÉRJ

FELESÉG

 

Ez itt meg egy test, ráadásul egy meztelen test. Meglehetősen telt idomú.

Elég erotikus pózban. A combok. Nem részletezem a többit, hogy mi van ott.

FJ, SZEX

Lehet. (Halkan)

 

 

Ezt nem tudom, hogy mi.

BIZ

Na, még egyszer.

Ez tűz. Az lehet, mert a színe az teljesen.

 

 

Itt a hegedűt látom, itt meg a női testet.

FJ

Én erre nem tudtam mit mondani. BIZ

Van az a tengeres könyvünk. Abban lehet ilyen állatot látni. Tengeri rákot. Színe, ollója.

FJ

De hát az a nő?

Megjegyzés: Ez nem V-M, a következő megnyilvánulásból is látszik, hogy a nő válasza foglalkoztatja ugyan, de kételkedik, hitetlenkedik.

 

 

 

Azt nem látod? V-M

Ha akarom nagyon, akkor igen.

 

 

PÉLDA RAGASZKODÁSRA

 

FÉRJ

FELESÉG

Erre mit mondtál?

 

 

 

Erre is azt mondta, hogy valami ma.

(Közbevág.) Ez egy elefántfej, nézd! Itt az ormánya, két agyara, agyara, két lapát füle /8/.

FJ

 

 

Én nekem meg valami állatnak a kiterített bőre, valahogy arra hasonlít.

FJ

Ühüm.

 

 

Valami madár. Nekem mindegyikről a csirke jut eszembe, amikor boncolom szét, és ott van a gerince, a feje le van vágva, itt a nyaka, gerince. Hát egy kiterített állat.

AGR

Igen. I-i-igen. Igazad van, de szerintem sokkal inkább egy elefántfej.

Nem? RAG

A férj visszahoz egy korábbi tartalmat, megerősítve ("sokkal inkább") az iránti elkötelezettségét. A nő behódolással reagál.

 

 

Jó, legyen elefántfej. ZV, B-M, 1X

Maradjunk akkor az elefántban.

 

 

FÉRJ

FELESÉG

Valami ketté van vágva, és szét van terítve.

Szimmetrikus teljesen. El tudtam képzelni egy sapkát, ami csúcsos teljesen. Valami cársapka ,

hiányzik az arca alsó része,

agy szakállas valami olyan hegyes kucsmában. D- AGR, FJ, DOM, SZIMMETRIA

 

 

Állat.

FJ

Ez is állat neked, mindenféleképpen.

Állat kiterítve, innen de az egészet kell nézni.

Nem?

 

 

De nekem akkor is állat. RAG

Megjegyzés: Itt a ragaszkodás "tiszta" formáját látjuk. A csökönyösség e formája gátolja a produktív interakciót.

 

PÉLDA FIGYELMEN KÍVÜL HAGYÁSRA

 

FÉRJ

FELESÉG

Szerintem meg egy szülőcsatorna. Föntről ha így elvágnánk a nőt. Nézd meg, itt a méh stb., stb., stb., habár ez a piros kifejezetten zavaró nekem. Nem?

1FJ, SZEX, D-AGR (Megjegyzés: piros ütközés)

 

 

(Csend.) NEG

Megjegyzés: Itt a figyelmen kívül hagyás alapvető formáját láthatjuk. Innen mozdul ki az alkufolyamat a férj hatására. Kiderül, hogy a nőnek más alternatívája van.

Hm. Nem tudod beleképzelni.

 

 

(Zavartan köhög.) De. Én meg ebbe a pirosba tudom beleképzelni a női.

(Közbevág. Nevetnek.) Jó, akkor maradjunk ebben. Ez a nőgyógyászati valami. Méh.

ZV, KOMP, 1X

Megjegyzés: Mindketten kicsit másként látják a tartalmat, amely viszont ugyanaz. A kompromisszum a részletek hanyagolásáról szól.

 

 

PÉLDA A GONDOLKODÁSI ZAVAR DINAMIKÁJÁRA

 

Igen, de még a fogakat is lehet látni.

Figyelj (Takarja a tábla egy részét)

ha így nézem, női alsótest a nőgyógyászaton.

FJ, SZEX

 

 

(Nevet.)

Nekem is jutottak ilyen gondolatok a fejembe.

Akkor mi legyen ebből? V-M

 

 

Akkor mi legyen ebből? V-M

Én tartom magam. RAG

 

 

Legyen.

A felső nő, a középső férfi, az alsó női test.

 

Igen, nő, férfi, női fenék.

 

Csak abban maradunk. Ez marad. Mind a kettőnknek jó.

Lehet egy nő, aki befelé fordul a nőgyógyásznál a saját problémájával van elfoglalva, míg a férfi meg beléfordul, valamit átölel, talán egy gondolatot. GONDZAV

 

Megjegyzés: Az egyéni Rorschachban a konkrét és absztrakt gondolkodás szintjének összekeverése patológiára utal, nyilvánvaló, hogy egészséges párnál "a gondolat átölelése" nem merül fel mint asszociáció. Vizsgálati személyeink később kilépnek ebből az asszociációs körből, a rizikó azonban kétségtelen.

 

De maradjon az előző, mert az mind a kettőnknek jó.

Te látod, amit én látom? SZEX, V-M

 

 

Látom.

Hát akkor ennél maradunk. ZV, B-M, 1X

 

 

PÉLDA ARRA AZ ESETRE, AMIKOR EGYIK FÉL GONDOLKODÁSI ZAVAR JEGYE AZ EGÉSZ CSALÁD LÉGKÖRÉT MEGHATÁROZZA

(Mivel jelölési rendszerünk triádikus helyzetekre vonatkozóan még nem eléggé bevizsgált,
a szöveget kódjelek nélkül, információértéke miatt adjuk közre.)

 

Zoli (21 éves, szkizofrénia dg.)*

Anya

Apa

I. tábla

 

(megfogja a táblát, leteszi az asztalra)

Nézzed Zolikám, Te is!

 

 

 

Én egy szimbolikus jelentésmódot tudok elképzelni, egy fészek.

 

Te minek látod, Lacikám?

Jó, akkor én egy pillangót látok.

 

 

 

Szimbolikusan ez egy családot jelent. Itt a madár anyuka, itt a madár apuka, és akkor itt vannak a fészekben a csemeték.

 

Én továbbra is a pillangót látom (odafordítja a táblát a fia felé)

 

Nekem két valaki. Talán kissé emberformára emlékeztető alakok. Valakit elrepítenek, vagy magukkal visznek, aki tiltakozik ellene.

 

 

 

Nincs közös akkor ezek szerint. Nem tudok mást látni, mint amit először mondtam, a pillangót. Itt a szárnya, csak hát a pillangónak kissé összefogottabb (mutatja).

Van egy kis, a pillangónál is egy ilyen forma, ez a testrésze, a potroha, annyira még nem figyeltem meg a pillangót ennyire részletesen, de én továbbra is a pillangót látom.

 

 

Zoli (21 éves, szkizofrénia dg.)*

Anya

Apa

 

 

Hát én el tudnám fogadni a pillangót, de el tudnám fogadni azt is, amit az előbb mondtam, itt a fészek, és itt az egyik madár, a másik madár repdes a fészek körül, de a pillangót is tartalmában elfogadom.

Ugyanaz, mint az előbb.

 

 

 

Én elfogadom a Zoliét is. Akkor alakítsunk ki egy harmadikat, egy közöset?

Jó, hát én a Zoliét elfogadom, de még egyszer mondd el Zolikám, hogy mit vettél észre, drága.

 

Hát erről egy alak, erről egy alak, középen pedig egy fej nélküli alak, a keze.

 

 

 

Tulajdonképpen az, hogy elrepülni, elvinni, ezek a Zolié, de én el tudom fogadni a Zoliét.

Megjegyzés: GONDZAV - Az anya torzítja, tartalmatlanítja a választ, egyéni RO szerint egy absztrakt mozgás válasszá alakítja- jelentős színvonalromlás következik be. Fontos tudni, hogy ez a jelenség a jegyzőkönyv további részeiben többször is megismétlődik, más szkizofrén jegyekkel együtt,az anya részéről.

 

 

 

Az én első gondolatomban is ott van a repülés, a fészekből elmenni, elrepülni, messzire tudjanak repülni.

 

 

Szóval én valami közös gyökeret érzek az eltérő tartalom ellenére, ez a repülés, mozgás.

 

Igen, igen.

 

(bólogat)

 

 

 

A LEGGYAKORIBB TARTALMAK A KRV-BEN

(TÁBLÁNKÉNTI GYŰJTÉS, 174 PÁR ANYAGÁBÓL)

 

1. TIPIKUS, GYAKORI ISMÉTLŐDŐ VÁLASZTARTALMAK:

 

Tábla

Leggyakoribb tartalmak

I.

•  Denevér

•  Lepke

•  Álarc, maszk (ördögmaszk, gonosz maszk, indián maszk)

•  Róka (maszk)

•  Farkas (maszk)

•  Medve (maszk)

•  Cserebogár (maszk)

•  Medencecsont

•  Nőstény szarvasbogár

•  Szárnyas valami

•  Bogár, rovar

•  Angyal

•  Táncoló pár

•  Űrhajó, rakéta

II.

•  Gerinccsigolya

•  Táncoló alakok, medvék, elefántok (ormányuk összeér) törpék, mikulások

•  Pacsizó alakok, medvék, elefántok (ormányuk összeér) törpék, mikulások

•  Vérben tapicskáló, lépkedő alakok, medvék, elefántok (ormányuk összeér) törpék, mikulások

•  Játszó alakok, medvék, elefántok (ormányuk összeér) törpék, mikulások

•  Medencecsont

•  Arc

•  Hörcsög

•  Lepke

III.

•  Két nő mos, főz, cipel valamit, felemel valamit, táncol, huzakodik, vitázik, veszekedik, lepkét fog, bölcsőt ringat

•  Két férfi mos, főz, cipel valamit, felemel valamit, táncol, huzakodik, vitázik, veszekedik, lepkét fog

•  Két hermafrodita mos, főz, cipel valamit, felemel valamit, táncol, huzakodik, vitázik, veszekedik, lepkét fog

•  Két majom mos, főz, cipel valamit, felemel valamit, táncol, huzakodik, vitázik, veszekedik, lepkét fog

•  Két afrikai benszülött tam-tam dobol, dobol, mos, főz, cipel valamit felemel valamit, táncol, huzakodik, vitázik, veszekedik, lepkét fog

•  Két boszorkány mos, főz, cipel valamit, felemel valamit, táncol, huzakodik, vitázik, veszekedik, bájitalt főz, rituális szertartást végez, lepkét fog

•  Két majom, mos főz, cipel valamit, felemel valamit, táncol, huzakodik, vitázik, veszekedik

•  Metszet, csontok, röntgenkép, medence

•  Lepke

•  Csokornyakkendő

•  Két pincér csinál valamit (terít, mos, főz)

Tábla

Leggyakoribb tartalmak

IV.

•  Szörny (előről, hátulról)

•  Medve (előről, hátulról)

•  Jeti (előről, hátulról)

•  Óriás, rönkön ülő óriás (előről, hátulról)

•  Megnyúzott, kiterített állatszőr, kifeszített állatszőr

•  Fenyőfa

•  Motoros

•  Csizmás Kandúr

•  Mamut

V.

•  Denevér (szárnyaszegett, repülő, fekete, villás farkú)

•  Lepke (szárnyaszegett, repülő, fekete, villás farkú)

•  Pillangó (szárnyaszegett, repülő, fekete, villás farkú)

•  Repülő nyúl

•  Repülő mókus

VI.

•  Totemoszlop (állatbőrrel)

•  Kereszt

•  Macsek (gyakori Tom és Szilveszter)

•  Kiterített állatbőr

•  Kinyúvasztott macska, zsiráf, antilop

VII.

•  Két (indián) kislány játszik, táncol, elfut, eltávolodik egymástól, visszanéz, civakodik

•  Két nő táncol, elfut, eltávolodik egymástól, visszanéz, civakodik

•  Nő, kislány, indián kislány tükörben nézi magát

•  Két nyúl táncol, elfut, eltávolodik egymástól, visszanéz, civakodik

•  Egy nyúl a tükörben nézi magát

•  Napóleon

VIII.

•  Valamilyen állat (kaméleon, rózsaszín párduc, puma, oroszlán, rágcsáló) mászik a hegyen, fán, sziklán felfelé, tükröződik a vizen

•  Tisztítótűzből kiemelkedő állat (kaméleon, párduc, puma, rágcsáló)

•  Erdőtűz

•  Tábortűz

•  Szarvas

•  Címer

•  Ember arc

•  Bohóc arc

Tábla

Leggyakoribb tartalmak

IX.

•  Csikóhal

•  Gerincoszlop

•  Belső szervek

•  Vulkánkitörés

•  Gejzír

•  Láva

•  Szarvasok (vagy szarvas, ami előbújik a bokorból, erdőből)

•  Boszorkányok

•  Tábortűz

•  Erdőtűz

•  Tűz

•  Bomba

•  Atombomba

•  Virág

•  Virágmetszet

X.

•  Színes virágok, kolibrik

•  Bogarak táncolnak, veszekednek, esznek, rituális szertartáson vesznek részt

•  Tengeri állatok táncolna, veszekednek, esznek, rituális szertartáson vesznek részt

•  Tengeri akvárium

•  Víz alatti világ

•  Tenger gyümölcsei

•  Buli

•  Tüzijáték

•  Majális

•  Hippi, bulizó hippi

•  melltartó

 

 

 

2. PÉLDÁK KREATÍV VÁLASZOKRA

(TÁBLÁNKÉNTI GYŰJTÉS, 174 PÁR ANYAGÁBÓL)

 

Tábla

Tartalom

I.

Két varázsló repülni tanít egy varászlótanoncot, aki félős.

II.

Józsi bácsi a tükörben

Két jakut sámán termékenységi táncot jár, és az utód szelleme már meg is érkezett.

Búj-búj zöld ágat játszanak Babar gyerekek nagy pipacsmezőn, és a korabeli pillangónő át akarja őket ölelni.

III.

Barlangrajz: paradicsomból kiűzetés előtt, hermafroditák osztoznak a világon.

gyereküket nyugtató, simogató anyukák.

IV.

Billegős játék a játszó téren, nyuszi formátumban, egymással szemben.

V.

Nyúl a hátán denevérrel, és a szárnya alatt viszi két a kis majmot krokodilok napoznak a matracon, a pocsolyában.

VI.

Felderítő űrhajó kilövés után, körülötte forróság.

VII.

Két nő elindul, egymásnak háttal, csak visszafordulnak, mert rájöttek, hogy egyforma nadrágot vettek fel ketten. Nagyon mérgesek egymásra.

VIII.

Kaméleonok karácsonyfán másznak felfelé, alatta a csomagolópapír, ők voltak az ajándék.

Két hörcsög egy fára kapaszkodik, és a farkával 2 csigaházra támaszkodik.

medvék málnázás után a csúcsra törve.

IX.

Erdőtűz, megriadt állat figyelmezteti a társait.

Egy hegedülő varázslóról álmodó ürge, olyan vidáman játszik, hogy még az elefánt is táncra perdül.

X.

Kis manó repül be egy barlangba, és ott van a többi kismanó.

Korosodó Weissmüller a strandon, homlokán pattanással, török janicsár az Egri csillagokból.

Francia király a János vitézből

Szilveszteri buli, háttérben tüzijáték, kopaszodó rocker napszemüvegben és a fején csákó.

Rózsa Sándor motorozik a természet lágy ölén, bogarak repülnek el mellette.

2 bobby, akik locsolják egymást az Eiffel torony lábánál, és Buffaló cipő van rajtuk.

 

3. A LEGGYAKORIBB AGRESSZÍV VÁLASZOK

(TÁBLÁNKÉNTI GYŰJTÉS, 174 PÁR ANYAGÁBÓL)

 

Tábla

Példa

I.

Átlőtt (vagy másképpen rongált) szárnyú denevér.

II.

Vérnyom, verekedés, harc, sérülések

III:

Vérnyom, verekedés, harc, sérülések

IV:

Gonosz, ijesztő szörny (vulger, ezért nem kap D-AGR jelet)

V.

Kilapított denevér, pillangó

VI.

Csonkított, kilapított, lehengerelt állat (általában macska)

VII.

Veszekedő, acsarkodó, kiabáló alakok (nők, nyulak, gyerekek)

VIII.

Tűz, robbanás, atombomba

IX.

Tűz, robbanás, atombomba

X.

Harcoló, egymást megevő állatok

 

MELLÉKLET:

ADATLAP ÉS JEGYZŐKÖNYVSABLON A KRV RÖGZÍTÉSÉHEZ

 

Férfi

Neve:

 

Neve:

 

Életkora:

 

Életkora:

 

Végzettsége:

 

Végzettsége:

 

Foglalkozása:

 

Foglalkozása

 

Diagnózis:

 

Diagnózis:

 

Kapcsolat ideje:

 

Gyermekek száma, kora, neme:

 

Vizsgáló személye:

 

Vizsgálat helye:

Egyéb anamnesztikus adatok:

 

 

 

A vizsgáló megjegyzései:

 

 

Egyéb mellékletek felsorolása:

 

 

Teszteredmények:

Férfi

 

 

 

A következőkben látható a KRV táblázat fejléce. Ezt kitöltés után ollózzuk be minden jegyzőkönyvlap tetejére. Az oszlopokba írjuk be a személy nevét, és azt, hogy a családban milyen funkciója van (férj, feleség, gyermek stb.). Diádok esetében a férj a bal, a feleség a jobb oldalra, az anya a bal, a gyermek a jobb oldalra kerüljön. Tüntessük fel a tábla számát. A következőkben írjunk az alsó rovatokba, sorok hozzáadásával. Lehetőség szerint az egyes táblákat külön oldalakon kezdjük.

 

KRV JEGYZŐKÖNYV

 

1. személy neve:

2. személy neve:

. tábla

 

 

 

 
<< Előző oldal
> Részletes tartalomjegyzék <