Táblázat: A család diagnosztika módszer és "setting" függő aspektusai

Megkülönböztethetünk egymástól olyan információkat, amelyek belső illetve külső nézőpontból származnak, valamint olyanokat, amelyek egy résztvevő-diszkurzív folyamat során keletkeznek. Az információnyerés e három módozata egyaránt alkalmazható a családi rendszer szintjén és a családi alrendszerek szintjén. A családi viszonylatok elemzésére használt két legelterjedtebb kvantitatív kutatási módszer közül az egyik az individuumra koncentrál, a másik pedig az interakciók megfigyelésére. Mindkét technika a család más-más aspektusát tárja fel. Az egyénre összpontosító módszerek többnyire kérdőívekkel dolgoznak. Ezek általában nem tesznek különbséget a különféle alrendszerek között, és csak kiválasztott diádokat, vagy esetleg triádokat vesznek figyelembe, például az anya-gyermek kapcsolatot. Ezért fejlesztették ki a családi kérdőívekkel együtt a moduláris tesztrendszert, amely a családot mint rendszert szemléli, és egyaránt figyelembe veszi a diádikus viszonyokat és a vizsgált személy családon belüli funkcióit. Hátránya az ilyen kérdőíveknek, hogy a kérdések megválaszolásához olyan kognitív előfeltételek szükségesek, amelyek fiatalabb vagy kisebb gyerekek esetében kizárják használatukat. Az individuális tesztek "szubjektív" adatokat szolgáltatnak a családi viszonyokról (belső perspektíva). Tekintettel azonban arra, hogy a családtagok kapcsolataikat különféle módokon érzik és értékelik, az egyéni információk alapján csak korlátozott megbízhatóságú kijelentéseket tehetünk a családról mint szervezeti egységről. Az interakciók megfigyelése (külső perspektíva) "objektívebb" eredményeket hoz, mint az egyetlen személlyel felvett teszt. Ebben az esetben a családnak általában egy standardizált feladatot adnak és az interakciókat a videofelvételek alapján meghatározott megfigyelési kritériumok szerint értékelik. Egyelőre kevés olyan tanulmány áll rendelkezésre, amely a családi rendszerek kutatásában résztvevő-diszkurzív módszert használ.

A családi struktúrák térbeli megjelenítésének első kísérleteit a szociogram ösztönözte. Chapin (1950, 1953) kidolgozott egy olyan háromdimenziós modellt, amelynek célja a szociális csoportok kötődési és hierarchikus struktúráinak leképezése és mérése volt. A családi kapcsolatok térbeli megjelenítése a klinikai gyakorlatban kezdetben "emberszobrok" segítésével történt. Ez a pszichodrámához hasonló technika azonban erős érzelmi reakciókat válthat ki olyanoknál, akik súlyos pszichikai problémákkal küzdenek. Ennek megfelelően csak tapasztalt terapeuták használják. További korlátja ezeknek a technikáknak, hogy nehéz a kapcsolati mintázat objektív mérése. Ráadásul nem teszik lehetővé a családi kapcsolatok egyéni észlelésének független vizsgálatát.

Az élőszobor nagyobb standardizálási követelmények felé való továbbfejlesztései a figurális technikák, melyek a családi viszonylatokat térben jelenítik meg. Ezek lehetővé teszik az egyéni és a közös észrevételek kombinált elemzését és a standardizált interakciós megfigyeléseket, ráadásul alkalmasak résztvevő-diszkurzív terápia tervezésre és kiértékelésre. Külön előnye ezeknek az eljárásoknak, hogy akár iskolás korúnál kisebb gyerekekkel is kivitelezhetőek. Egyaránt alkalmasak egyéni és csoportos felhasználásra, és a kiértékelés is viszonylag egyszerű.

Az eljárás a kohéziót az egyes családtagok közötti távolság mérésével állapítja meg, hiszen a figurák közötti távolság a kapcsolatoknak illetve az ábrázolt helyzetnek megfelelően alakul (Gehring, 1984). A családtagok általában kohézívnak tüntették föl kapcsolataikat és akkor növelték a távolságot, ha konfliktus, illetve stressz helyzetet jelenítettek meg. Míg a kohézióról szóló vizsgálat valid eredményekhez vezetett, addig azok a vizsgálatok, amelyek a kohéziót és a hierarchiát együtt igyekeztek operacionalizálni, problematikusnak mutatkoztak. Ez általában abból fakadt, hogy kétdimenziós módszert használtak, és ebben a hierarchiát vagy úgy mérték, hogy a kohézió egyéni ábrázolását összehasonlították a csoportos ábrázolással (azzal, ahogy a családtagok együttesen megjelenítették a család szerkezetét), vagy pedig úgy, hogy egy olyan figurális sémára vonatkoztatták, amelyben a horizontális figurasor fejezte ki az egyenrangú viszonyokat és a függőleges pedig az extrém hierarchikus kapcsolatokat. Bebizonyosodott tehát, hogy kétdimenziós ábrázolási technikával nem lehetséges a kohéziót és a hierarchiát egymástól függetlenül mérni. E nehézség áthidalására fejlesztették ki a CS-S-T háromdimenziós figurális technikáját, mely lehetővé teszi, hogy a kohéziót a távolságokkal mérjük, míg a hierarchiát a figurák megemelésének mértékéből állapítsuk meg.