A Giessen Teszt eredményeinek interpretációja

A teszteredmények elemzése egyrészt az egyén síkján történhet (az önképek alapján), másrészt a kapcsolat síkján (az ön- és a másikról alkotott képek kapcsolatai segítségével).

Rendkívül részletes információk nyerhetők az egyes itemek síkján (ezt egyébként a számítógépes program grafikusan is képes megjeleníteni), de manuálisan egyszerűbb és célszerűbb a skála síkján dolgozni (ld. Brahler és Beckmann 1984).

Az egyéni eredmények értelmezésével kapcsolatban érdemes kézbe venni a Giessen Teszt kézikönyvét, melyben számos jellegzetes profilt láthatunk (mint például neurotikusok, ulcus betegek, fiatalkorú bűnelkövetők), és az egyes tételek kiértékelésére is találunk klinikai példát (Beckmann, Brahler, Richter, 2003).

A Giessen Teszt egyes tételeinek kiértékelése

Ez a differenciáltabb, de ugyanakkor fáradságosabb, és valamennyi tapasztalatot megkövetelő diagnosztikai módszer lehetővé teszi mind a 40 tétel hasznosítását, a teszt által biztosított teljes pszichológiai információ kiaknázását.

Ilyenkor első lépésként mindig táblázatba kell foglalni azokat a tételeket, amelyek a vizsgált egyénnél vagy csoportnál feltűnőek. A feltűnő tételek táblázatba foglalásakor célszerű mindig egyúttal a szélen azt a standardskálát is feltűntetni, amellyel a mindenkori tétel korrelál. Ekkor első pillantásra fel lehet ismerni, hogy ugyanannak a skálának több tétele egy irányban vagy iránypolarizáltan jelenik meg. Ezzel fontos kindulási pontokhoz jutunk a további kiértékelési eljáráshoz.

A feltűnő tételek táblázatba foglalását természetesen csak az előorientáció első lépésének szabad tekinteni. Az analitikus kiértékelés megköveteli, hogy az egyes tételeket a köztük fennálló összefüggéseknek megfelelően vizsgáljuk. Csak az ilyen összefüggések láthatóvá tétele útján tudunk két fontos feladatot megoldani: az egyes tételek korlátozott tartalmából kiindulva átfogó jelentési összefüggéseket lehet tisztázni. Egyúttal bizonyos egyedi tételek széleskörűségét és többértelműségét le lehet szűkíteni egy specifikus részértelmezésre. Eszerint: mélyértelmű tételkombinációk felismerése lehetővé teszi, hogy az egyedi tételek információit egyrészt megerősítsük, másrészt pontosítva leszűkítsük.

Mind a 40 tétel kiértékelési munkája még a standardskálák alapján történő puszta kiértékelésnél nagyobb mértékben is megköveteli a megalapozott előismereteket a személyiségtudomány és a neurózisok tudománya, ezen belül az intraindividuális és pszichoszociális védekezési formák területén. Aki nem tudja, hogy itt milyen tényállások léphetnek fel, az természetesen a Giessen Tesztből sem tudja ezeket kiolvasni. Ez nem egy laikusok által is alkalmazható instrumentum.

Ez nem jelenti azt, hogy a tételek tartalma alapján széleskörű pszichoanalitikus spekulációkba lehet bonyolódni. Éppen ellenkezőleg: a diagnosztikai profil ne tartalmazzon többet, mint a tételek összefoglalását egy strukturált pszichológiai képhez, amely megalapozza különböző tételek összefüggésbe hozását. Az interpretációs munka elején gyakran nagyon bizonytalannak és hipotetikusnak tűnik, ha két hasonló irányú tételt összefüggésbe hoz és azoknak széles általános jelentőséget próbál tulajdonítani. De ha ezután egyre több másik tételt találunk, amelyek a hipotetikus jelentőségű feltételezésünkhöz jól illenek, akkor a kiindulási hipotézis magas fokon bizonyítottnak tekinthető. Természetesen fordítva is történhet, és előfordulhat, hogy az eredeti feltételezést el kell vetni, és egy új összefüggést kell találni. Mindenesetre egy diagnosztikai kép annál nagyobb bizonyosságot nyer, minél több pszichológiai értelmet támasztanak alá az egyes tételek. Ezért illúzió azt hinni, hogy az ember különösen körültekintő és egzakt, ha a feltűnő tételek táblázatát interpretáció nélkül hagyja. Mint már említettük, az egyes tételek gyakran túl sok értelműek ahhoz, hogy egykönnyen pontosítani lehessen őket. Másrészt soknak a jelentéstartalma túlságosan szűk. Az értelmüket csak akkor merítjük ki, ha őket egy más odaillő tételekkel fennálló strukturált összefüggés tagjaként tudjuk megjeleníteni.

Az összes feltűnő tétel rendszeres analitikus kiértékelésénél egyébként fel lehet ismerni a "legigazibb" feltűnő tételt, tehát a téves bejelölést. Ha az egymáshoz illeszkedő tételek között egy bejelölés teljesen értelmetlennek tűnik, akkor gondolni kell a hibás bejelölés lehetőségére, amit egyébként pszichológiailag is ki lehet értékelni hibás teljesítményként.

Azzal kezdjük, hogy összefüggéseket keresünk a feltűnő tételek között, ezért jó orientációs segítséget jelent, ha több hasonló értelmű tétel tűnik ki ugyanazon a skálán. Így minden tétel erősíti a másik utalását a tendencia létezésére a mindenkori skála általános jelentéshátterében. Fordítva is különösen jellegzetes, ha egy és ugyanazon skálán ellentétes bejelölések vannak, tehát például egy tétel a 3. skálán jobbra (túlkontrollált), egy másik a 3. skálán balra (alulkontrollált). Az ilyen előfordulás sokszor konfliktust jelez. Az egyik jelölés egy kivédett impulzus illetve hatás oldalán van, a másik pedig magát a védekezést mutatja.

A teszt kézikönyvében szereplő példák további segítségként szolgálhatnak az interpretálási munkába való bevezetésbe. A lehetőség ellenére, hogy az osztályozott tipikus profilok felé orientálódjék, a kezdőnek abban kell gyakorolnia magát, hogy saját maga felismerje az értelmes tételkombinációkat a strukturális és dinamikus pszichológiai összefüggések leképezéseként. Ebben természetesen nagy segítséget jelent, ha a pszichológus a felvett Giessen Teszt eredményeket klinikai megfigyelésekkel és más tesztek eredményeivel össze tudja vetni.

A Giessen Teszt skáláinak interpretációja

Természetesen ahogy az egyes tételeket nem különállóan értelmezzük, úgy az egyes skálákat is hiba volna egymástól függetlenül interpretálni. A teljes profil mintázatát, a skálák együttállásait kell értelmeznünk, a könnyebb megértés érdekében azonban előbb mégis az egyes skálák értelmezésével kapcsolatos információkat tekintjük át.

A profillap ismertetésénél már utaltunk a profil felett található T értékekre illetve százalékos jelzésekre. A skálák interpretációjánál azok a skálapontok, amelyek a 40-es és 60-as T érték közötti tartományba esnek, normál válaszoknak tekinthetők. A 40-es T érték alatti és a 60-as T érték feletti skálapontok interpretációra szoruló eredmények, míg a 33-as T érték alatti és a 66-os T érték feletti tartományba eső pontok statisztikailag kiugró értékeknek tekintendők. Ugyanezek az övezetek érvényesek az N és E skálák értékeivel kapcsolatban is.

1. Szociális rezonancia skála (környezet hatása)

Negatív szociális rezonancia: kevéssé attraktív, nem kedvelt, népszerűtlen, lenézett, megvetett, munkáját kritizálják, nincs önérvényesítő képessége, nem érdekli a jó megjelenés.

Pozitív szociális rezonancia: vonzó, kedvelt, népszerű, megbecsült, munkáját értékelik, jó önérvényesítő képességgel rendelkezik, fontos számára a jó megjelenés.

Ebben a skálában elsősorban a környezet hatását elemezzük. Az egész Giessen Teszt összesen öt olyan itemet tartalmaz, amelyben a tesztelt személy ezen tulajdonságaira kérdez rá, és ezek közül négy ebben a skálában található. Nevezetesen a 9. item (mások hogyan értékelik a munkámat), a 16. item (kedveltség), a 23. item (a környezet általános megítélése) és a 37. item (vonzóság). Könnyen belátható, hogy a szociális önérvényesítő képesség összefügg azzal a lehetőséggel, amelyek a személy számára adottak (33. item), ugyanakkor az is világos, hogy a 27. item (törődik a megjelenésével) összefügg a vonzósággal és a kedveltséggel. Az 1. skála tehát a környezettel folytatott interakciókat vizsgálja, és azt állapítja meg, hogy valaki mennyire jó vagy mennyire rossz a környezete szemében. A két véglet a nárcisztikus érzékenység és a frusztráltság, ennek következtében ez a skála különösen képes kiemelni a hisztérikus élményvilág bizonyos komponenseit, különös tekintettel az exhibicionista és a voyeurisztikus aspektusra. Egyszerűbben szólva azt mutatja tehát, hogy hajlamosak vagyunk magunkat úgy mutatni, ahogy láttatni akarjuk magunkat. A szociális rezonancia skála arról tudósít, hogyan érezzük, kinek érezzük magunkat, hogyan vagyunk képesek megjelenni a szociális színpadon, és hogyan tudjuk eladni magunkat. Jellemző módon kimaradtak innen azok az itemek, amelyek közvetlenül a belső érzelmi állapotra és a partner iránt táplált érzelmekre és impulzusokra kérdeznek rá. Ezeket kompenzálandó sok olyan komponens jelenik meg, amelyek "szerepidentitást" és annak pszichoanalitikus oldalát hangsúlyozzák. A rejtett neurotikusok hajlamosak negatív módon ábrázolni szociális rezonanciájukat, noha gyakran egészen eltérő panaszokkal rendelkeznek (T=41 átlagosan).

2. Dominancia skála (pszichoszociális védekezésformák)

Dominancia: gyakran keveredik nézeteltérésekbe, sokszor kerül konfliktusba, önfejű, dominanciára hajlamos, szeret uralkodni, jó színészi képességekkel rendelkezik, szoros kooperációra kevéssé alkalmas, türelmetlen.

Alárendelődés: engedelmes, simulékony, ritkán keveredik konfliktusba, szívesen veti alá magát másoknak, ügyetlen színész, szoros kooperációra alkalmas, türelmes.

Ebben a skálában a bal és jobb oldal olyan komplementer jegyeket tartalmaz, amelyekhez egymással kölcsönös viszonyban álló pszichoszociális védekezésformák rendelhetők. Az egyik oldalon az agresszivitás, impulzív hajlam, makacsság, uralkodási vágy áll, míg a másik oldalon agresszivitásmentességre való hajlam, türelem, alkalmazkodóképesség, alárendeltség. Ha a két skálapólus közötti viszonyt személyre vizsgáljuk, eredményként a kölcsönös feltételeken alapuló tekintélyalapú szerepmagatartás klasszikus típusát kapjuk. Ösztönpszichológiai szempontból nézve ebben a skálában kiváltképpen szadomazohisztikus formák anális vonásai tűnnek fel, olyan aspektusokat tartalmaz, amelyek elsősorban az anális és szadomazohista stádiumban alakultak ki. Ha jobban belegondolunk az implikált pszichoszociális védekezésmódokba, az látjuk, hogy a védekezési technikák közül a bal oldalt jellemzően az impulzivitás és a lereagálás, a jobb oldalt pedig a fóbiaképzés és a segítő attitűd mutatja. Azaz a bal oldalon az feltételezhető, hogy konfliktus általi nyomást inkább impulzív módon a domináns partner felé reagálja le. A jobb oldalról inkább valószínűsíthető, hogy konfliktusból úgy kerül ki, hogy fóbiásan kicsinek érzi magát és komplementer partner felé "segíts"-funkciókat és "rólam"-nézőpontokat küld. Ez tipikus neurotikus alattvalói magatartásos ön-lekicsinylést mutat. A pszichogén zavarokkal küzdő páciensek jellemző módon a dominancia irányába jelölnek (T=46). A "normálisak" inkább a mértékletességgel jellemezhetők, még a neurotikusok inkább a simulékonyság irányába mozdulnak.

3. Kontroll skála

Alulkontrollált: kevéssé képes pénzzel bánni, rendetlen, kényelmes, kevéssé logikus, kevéssé állhatatos, szívesen kapcsolódik ki, féktelenségre hajlamos.

Kényszeres: jól bánik a pénzzel, túlságosan rendszerető, túlbuzgó, igazság fanatikus, kitartó, képtelen ellazulni, kikapcsolódni.

Ez a skála már az első pillanatra szinte tankönyvszerű módon megjeleníti azokat a kritériumokat, amelyek a kontrolláltságra vonatkoznak. A kritériumok, amik alapján ezen a skálán a kijelentéseket polarizáljuk következőképpen hangzanak: pénzzel való bánásmód, rendszeretet, erőfeszítés, az igazság megítélése, folytonosság, féktelenségre való hajlam. A skála viszonylagos pszichológiai egységessége és zártsága könnyen arra visz, hogy a bal oldalt "alulvezéreltnek" a jobb oldalt pedig "túlvezéreltnek" határozzuk meg. Figyelemre méltó, hogy ezen a skálán olyan tételek is feltűnnek - szemben az első és második skálával -, amikkel nyíltan rákérdezünk a másokkal való bánásmódra, illetve érzelmi kommunikációra. Ez a skála azokat az intrapszichikus egyéni sajátságokat tárja föl, amelyek az ösztönén és az én - felettes én kontrollmechanizmusai között játszódnak le. Ennek megfelelően az egyik pólus az ösztönösség, a másik pedig a kényszeresség. Figyeljük azonban arra, hogy a tárgykapcsolatok nyilvánvalóan csak indirekt módon jelennek meg, ezért sem a baloldali gyenge kontroll nem elsődlegesen objektre, tárgyra irányuló, sem pedig a jobboldali - akkor sem amikor a környezet a következményektől szenved.

Az is megfontolásra érdemes, hogy a skála mikor milyen irányba tolódik. A giesseni pszichoszomatikus klinika páciensei és a tanácsadásra járó egyetemisták például jellemző módon balra tolódtak a skálán, őket az ösztönös cselekvés jellemezte jobban. Ugyanakkor ezen a skálán a "normálisok" körében, különösen az életkor előrehaladtával jobbra tolódás tapasztalható. Ennek oka nyilvánvalóan az, hogy összeadódnak a kultúrák említett olyan szociokulturális normái, mint például a rendesség, pontosság, igazságszeretet, melyek többnyire a korhoz kötődnek. Amint az elvárható is a kényszeres betegek abszolút értelemben is, de a többi pácienshez képest is erősen jobbra tolódnak a skálán (T=60).

4. Alaphangulat skála

Hipomán: ritkán rosszkedvű, kevéssé hajlik önreflexióra, kevéssé szorong, kevéssé önkritikus, dühét inkább kiengedi, függetlenségre törekszik.

Depresszív: gyakran rosszkedvű, hajlamos az önreflexióra, szorongó, önkritikus, mérgét inkább lenyeli, függőségre hajlamos.

Ez a skála alig igényel magyarázatot, hiszen jegyei jól mutatják az alaphangulatot és az agresszió kibontakozásának fő irányát. A skálaérték annak megfelelően tolódik el, hogy az agresszió kifelé fordul vagy befelé. Aszerint, hogy az agresszió inkább kifelé vagy befelé irányul korrelációt kapunk a pozitív vagy negatív hangulatszínezettel. Ez megfelel a depresszió pszichoanalitikus interpretációjának, mely szerint a depresszió a befelé forduló agresszió. Ezzel együtt jelenik meg a jobboldali skálafélen a depresszív gondolkodásból adódó kifejezett önbizalomhiány: 8. item (különös félősség) és 4. item (nagy függőség). A skála jobb oldalán a szorongás és a függetlenség kérdések azzal a tapasztalattal állnak összefüggésben, hogy a depresszív diszpozícióban meggyengült én kompenzációként segélykérő, függőségi viszonylatokat keres. Az önbizalom és a magabiztosság helyébe olyan külső kapcsolatok lépnek, amelyek segítségével megfelelő védelmet kap a depressziós a dekompenzáció ellen. A giesseni pszichoszomatikus klinika azon páciensei, akiket az orvosok neurotikus depressziósként diagnosztizáltak ezen a skálán T=69 átlagértéket értek el.

5. Kapcsolatkészség, nyitottság skála

Nyitott: nyíltszívű, másokhoz közel áll, sok mindent kiad magáról, szeretetigényét nyíltan kifejezésre juttatja, mások iránt bizalommal van, a szerelmet intenzíven éli meg.

Zárkózott: zárt, másokkal távolságtartó, keveset ad ki magáról, szeretetigényét nem nyilvánítja ki, bizalmatlan, a szerelmet kevéssé éli meg.

Amíg a 3. skála főleg a testközti irányítást (ösztönszerűség - kényszer) és a 4. skála elsősorban az érzelmi alapállapotot (depresszió-hipománia) mutatta ki, addig az 5. és 6. skála főként a pszichoszociális vonatkozásokkal foglalkozik. A Kapcsolatkészség, nyitottság skála a tesztelt személy kapcsolatmegélésének és a kapcsolatban mutatott viselkedésének alapvető jegyeit mutatja. Kifejezetten korai orális és anális kategóriákra kérdez rá, ha az eriksoni fogalomrendszerben nézzük, akkor az ősbizalom versus ősbizalmatlanság, valamint az autonómia versus szégyen, kétely kategóriák keretében mozog. A fejlődéstörténetileg nagyon korai szakaszban kialakuló érzelmi kötődésre, illetve annak skizoid autisztikus hiányára kérdez rá. Ezeket az alapminőségeket megfelelő reakcióképzéssel át lehet formálni és az alapvető bizalomból, fejlődik ki a nyíltság és a nyitottság - irányuljanak azok kifelé vagy befelé. A pozitív tárgykapcsolat egyben stabilizálja a belső érzelmek könnyű kifejezésre juttatását is. A másik oldalon az ellenséges környezet iránt érzett félelemből zárkózottság fejlődik ki, és ennek következtében kialakul a kihasználtságtól való félelem. Ennek következtében az ilyen ember görcsösen ragaszkodik belső tulajdonságaihoz, elzárkózik, mert fél attól, hogy ezek kiürülhetnek vagy tönkremehetnek, így alakul ki az anális retentivitás következményeként a paranoid-skizoid alapállás. Ennek megfelelően a neurotikusok valamint a kényszeres és depresszív karakterű páciensek fokozottan jobbra tolódnak a skálán (T=58-62).

6. Szociális potencia

Magas szociális potencia: társas lény, heteroszexuális kapcsolataiban könnyed, odaadó, versenyszellemű, tartós kötődésre hajlamos, fantáziadús.

Alacsony szociális potencia (szociális impotencia): társas kapcsolatra képtelen, heteroszexuális kapcsolatokban gátlásos, kevésbé odaadó, versenyre nem hajlamos, kötődésre alig képes, fantáziája szegényes.

Míg az 5. skála elsősorban orális és anális jegyeket vizsgál és ezért egységesnek és világosnak tűnik, addig a 6. skála túllép ezeken a kategóriákon és kevésbé homogén. Ha összehasonlítjuk egymással a skála két oldalát, az lesz a benyomásunk, hogy igazából a baloldal adja a mércét, mert itt jelennek meg a hatékony személyiség azon jegyei, amelyek a pszichoanalízis gondolatkörében a genitális fejlődés fokának felelnek meg. Ezen a fejlődési fokon az ötletesség és a kreatív eredetiség párosul a versenyszellemmel, amely a maga részéről önbizalmat föltételez. A fallikus-nácisztikus potencia kiegészül egy fejlett szeretetképességgel és az érett genitális stádium egyéb olyan jellemzőivel, mint a szerelemadás képessége, a heteroszexuális kapcsolatbiztosság és a tartós kötődés biztonsága. Ezért is választották a bal oldalon megjelenő tulajdonságok komplexuma jelöléséül a "potencia" kifejezést. Nyilvánvaló, hogy akinek dús a fantáziája, aki magát másokkal összeméri, aki biztonságos kapcsolatokat és kötődéseket képes kialakítani, aki tud szeretetet adni, aki képes szoros kapcsolatokban megbízható lenni, aki érett és alkotó, azt nevezhetjük potensnek, ő az, aki a genitális érettség fokán a valóságban is közel áll a klasszikus egészségideálhoz.

A standard skálák összefoglaló értékelése

Miután egyesével áttekintettük a skálákat megállapíthatjuk, hogy önmagukban jó áttekintést alkotnak a különféle ösztönterületekről az én és a felettes én szerveződéséről, valamint a belső védekezési mechanizmusokról. Ennek megfelelően kimutathatók a különféle szociálpszichológiai jegyek is.