Párkapcsolati interpretáció

Amennyiben a pár valamelyik tagjával a későbbiekben egyéni munkát tervezünk, akkor érdemes önképét minél részletesebben elemezni, esetleg egy olyan kitöltést is kérni, melyben saját ideális énjét írja le. Ez lehet az az ideális önmaga, amilyen ő lenni szeretne, de lehet akár az az ideális személy is, akire véleménye szerint a partnere vágyik. Természetesen a lehetőségek rendkívül sokrétűek ebben a mélységben, amikor azonban a párkapcsolatot kívánjuk vizsgálni, meg kell találnunk azt az ökonomikus megoldást, amely elfogadható idő- és energia ráfordítása mellett már eléggé informatív eredményeket szolgáltat.

Az itemenkénti összevetésnél itt tehát célszerűbbnek tűnik a profilokat összehasonlítani, és a fontosabb konstellációkra fókuszálni az értelmezésnél. Rendszerint nagyon értékes információkhoz jutunk így. Legegyszerűbb esetben jól átfedi egymást az a kép, amit a partnerek saját magukról, illetve egymásról alkotnak. Ugyancsak gyakori, hogy bizonyos skálák esetében az értékelések polárisan eltérőek, hogy tehát például a férfi mindkettőjük szerint domináns, a nő, pedig mindkettőjük szerint simulékony. Mindennapi eset azonban az is, hogy eltérő módon ítélik meg egymást a felek, például a férfi is és a nő is dominánsnak és kontroll-gyengének írja le a másikat, míg saját magát simulékonynak és erős kontrollal rendelkezőként ábrázolja. Ilyenkor a terápia valószínűleg azt fogja igazolni, hogy mindketten mérgelődnek azon, hogy a másik basáskodik, lusta, hanyag és slampos. Ennek a mélyebb párkapcsolati okai valószínűleg abban rejlenek, hogy mindkét partner felleli magában ezeket a tulajdonságokat, de a másikra vetíti és túl is hangsúlyozza őket.

Vannak más jellegzetes mintázatok is, amelyek közül gyakran fordul elő az, hogy mindkét partner hasonlóképpen írja le önmagát és a másikat és az egyes skálák vagy komplementerek vagy, szimmetrikusak. Vannak olyanok is, amikor az önkép és a másikról alkotott kép nagyon eltérő, ugyanakkor, amikor az egyik partner önképe és a másikról alkotott képe nagyon különbözik és az egyik partner önképe és a másikról alkotott képe nagyon hasonlít egymáshoz. Ilyenkor érdemes megnézni, hogyan ítéli meg az adott partner egy másik ismerősét, például a pszichológust, vagy éppen egy munkatársát. Ha itt is nagy az eltérés, akkor valószínűleg erős disszociatív védekezési formákkal van dolgunk. Ugyancsak érdemes mindkét személlyel felvetetni úgyis a tesztet, hogy saját magukat ideálisnak ábrázolják. Ezáltal értékes információkhoz jutunk a konfliktusok szerkezetéről és a családok helyzetéről. Megeshet azonban, hogy az egyik partnernél hasonlít az énkép, a másikról alkotott kép és az ideális énről alkotott kép, míg a másik partnernél komoly eltérések vannak az énkép és az énideál kép között.

Szerencsére rendelkezésre áll már egy olyan kategorizációs rendszer, amely 16 párkapcsolati típust különböztet meg, melyekbe nagy valószínűséggel a pár besorolható, ami a globális képet tekintve máris informatív, ennek ismeretében pedig célzottabban mélyülhetünk el az eltérések részleteiben. (A számítógépes értékelő program egyébként képes elvégezni helyettünk ezt a besorolást.)

A párkapcsolati típusok a következők:

1. Az aktív harmónia kapcsolat

A párkapcsolat struktúrája teljesen szimmetrikus, ami a felek szociális képességeinek köszönhető. Mindkét partnert az jellemzi, hogy szociálisan pozitív módon rezonál és nyitott. Alkalmazkodó képesek és jó kapcsolatteremtő képességgel rendelkeznek, amit a környezet állandóan pozitívan jelez vissza nekik. A két fél korrektsége és kontrolláltsága is megfelel szociális szerepelvárásaiknak. A férfiakat kevésbé szorongónak vagy félősnek írják le, míg a nők agresszivitása visszafogottabb, csillapított. A pár teljesen és tökéletesen megfelel a társadalmi elvárásoknak. A szerepstruktúra kongruens, ellentmondások nincsenek. Mindkét fél úgy érzi, megbecsülik őket, szorgosak és jó kapcsolatteremtők, minden élethelyzetet képesek megoldani. Ezt a párkapcsolati struktúrát aktívnak mondjuk, de ugyanakkor a megküzdés során tagadó formákat is találunk náluk.

2. A bizalmatlan, rezignált párkapcsolat

A partnerek önmagukat és a másikat úgy élik meg, hogy a környezet megveti őket és semmiféle szeretetet nem sugároz feléjük. A nők inkább simulékonynak, alkalmazkodónak érzik magukat, míg a férfiak úgy ítélik meg női partnerüket, hogy alig képes alkalmazkodni. A másikat inkább érzik alulkontrolláltnak, mint saját magukat. Mindketten depresszívnek írják le magukat, de a nők sokkal szélsőségesebben, mint a férfiak. Ugyancsak rendkívül zárkózottnak érzik magukat és egymást, és ezt kölcsönösen meg is erősítik. Bizalmatlan és elzárkózó pár, amely nagyon kevéssé találja magát vonzónak, és szexuális téren is sivárság jellemzi őket. Kevés tiszteletet kapnak, dacosan rezignáltak, bizalmatlanok és úgy tűnik, hogy elzárkóznak környezetüktől.

3. A szadomazochisztikus párkapcsolat

Ezt a párt a partnerek komplementer dominancia magatartása jellemzi. A férfit dominánsként jellemzik, a nőt alávetettként. A nők sokkal erősebben hangsúlyozzák ezeket az ellentéteket, mint a férfiak. Ez önmagában is arra utal, hogy a nőket sokkal kevésbé elégíti ki a kapcsolat, mint a férfiakat. A nőket a környezet sem ismeri el, ezért hangulatuk nyomott, és bizalmatlanul elzárkóznak. A férfiak sem érzik magukat vonzónak, hangulatuk nyomott, de kevésbé, mint partnerüké. Az is jellemző, hogy a nők sokkal kevésbé veszik észre a férfiak önkritikus megnyilvánulásait, mint ahogyan azt tehetnék. A hasonlóság leginkább azon a téren mutatkozik meg, hogy mindketten alulkontrolláltnak írják le magukat és egymást. A hagyományos hatalmi viselkedés nincs elfogadott szociális mezőbe beágyazva, ezért a partnerek inkább kívülállóként ítélik meg egymást, és elégedetlenségüket a partnerkapcsolaton belül szadomazochista interakciók formájában mutatják meg.

4. Az agresszív szenvedő kapcsolat

A párkapcsolat mintázata szimmetrikus, a felek nagyon hasonló módon jellemzik egymást, és önértékelésükben sincs ellentmondás. Úgy tüntetik fel magukat, mint akik belesimulnak a szociális mezőbe. Noha mindketten dominánsak, inkább alulkontrolláltak, depresszívek és befogadóak. A férfiak még inkább önfejűek és nyíltak, bár a nők is eléggé ilyenek. Ennek következménye a depresszív alaphangulat, vagy éppen ebből az alaphangulatból vezetik le viselkedésüket. Érzelmeik láthatóan kevésbé tartják sakkban őket. Eléggé magabiztosak ahhoz, hogy szembeszálljanak a környezettel, sőt, ahhoz is, hogy szoros kapcsolatokat hozzanak létre. Mindkettőjüknek magas az agressziós potenciál szintje, amelyet részben a környezettel folytatott konfliktusokban vezetnek le, részben azonban depresszív módon önmaguk ellen fordítják azt. A kifelé fordulás jobban sikerül a férfiaknak, mint a nőknek.

5. Párkapcsolat szorongás-leküzdési ütközetekkel

Az ilyen párokat elsősorban a depresszivitás és az elhárítás jellemzi. A nők kevéssé vonzónak tartják magukat, önfejűek, és nagyon depresszívek, ugyanakkor azonban meg vannak róla győződve, hogy jó kapcsolatteremtők és gazdag az élményviláguk. A férfiak eltérő mértékben igazolják vissza ezt az énképet. Míg a férfiak énképe és a nők róluk alkotott képe között nagy az átfedés, ha pedig eltérés van, akkor annyiban, hogy a nők jobban kiemelik a férfiak adott tulajdonságait, különös tekintettel a dominanciára, az alulkontrolláltságra, a hipomániára és a retentivitásra. Ezeknél a pároknál a nők nyomottak és elégedetlenek, viselkedésük szemrehányást fejez ki a férfiakkal szemben. A férfiak láthatóan jobban megtalálják a helyüket az életben, kényelmesebbek és magabiztosabbak. Agresszivitásukat inkább kifelé vezetik le, ahelyett, hogy depresszív módon maguk ellen fordítanák. A partnerek között szükségleti ütközés lép fel, a depresszív nők bíztatást, ösztönzést és gondoskodást várnak el a férfiaktól, akik azonban inkább elzárkóznak látván partnerük nyomott hangulatát és állandó kétségeit. Másfelől a nők demonstratív depresszív magatartása felerősíti a férfiak félelemtagadó viselkedését.

6. A felelős nő

Ezek a párok jól megosztják egymás között a szerepeket, különösen a dominancia és az alaphangulat területén. A nők azok, akik dominánsak és rendkívül depresszívek, míg a férfiak inkább önalávetők és kevéssé hajlamosak az önreflexióra. Úgy tűnik, ebben a párkapcsolati struktúrában minden agresszió a nők feladata, forduljon az akár kifelé, akár befelé. A nő tartja magát felelősnek a közös élethelyzetért és meg is szenvedi ezt. A férfiak nem agresszívek és egyszerű lelkek. Könnyedségük azonban véget ér, amint kapcsolatteremtésről van szó. Zárkózottak, keveset adnak ki magukról, és ezt partnerük és a többi nő erősen ki is hangsúlyozza. A férfi ennek megfelelően nyitottabbnak találja partnernőjét, abban azonban egyetértenek, hogy mindkettőjüket kevéssé fogadják el szociálisan. Szerepmegosztásuk mindkettejüket szűk keretek között tartja és ezért meglehetősen leszűkíti nemi szerepükkel való azonosulásukat.

7. A paranoid közösség

Különösen feltűnő azon nők énképe, akiket férjük messzemenően elfogad. Az ilyen nők félősek és szorongó depresszióban szenvednek, úgy érzik környezetük megveti őket, szociális kapcsolataikat a gyanakvó elzárkózás jellemzi. Ugyanazzal a szigorú kritikával kínozzák magukat, mint amitől környezetük részéről tartanak. A férfiak inkább zárkózottnak és elutasítottnak írják le magukat, ám kevésbé depresszívek, mint partnerük és könnyebben hárítják a kívülről vagy belülről jövő fenyegetéseket. Mindketten kevésbé vonzónak és zárkózottabbnak tartják magukat, mint a másikat. Az agresszív megnyilvánulásokat és a véleménykülönbségeket mindketten úgy értelmezik, mint szimbiotikus egységüket fenyegető veszélyt, ezért ezeket inkább a külvilág felé fordítják. A projekciós és hasításos mechanizmusok következményeként a pár úgy érzi, hogy a külvilág agresszív és fenyegeti őket és emiatt egy látszólagos harmonikus belső családi klímát él meg.

8. Tradicionális szerepmegosztású kapcsolat

A kapcsolat mintázata kifejezetten komplementer. Míg a férfiak pozitív szociális rezonanciával rendelkeznek, dominánsak, hipománok és nyitottak, addig a nőket negatív szociális rezonancia jellemzi, engedelmesek, depresszívek és zárkózottak, mintha minden negatív jegy náluk jelenne meg. Érdekes módon ezt a pár mindkét tagja így érzi. Az ilyen párok úgy írják le hagyományos szerepmegosztásukat, hogy abban a férfi dinamikus és jól tudja érvényesíteni elképzeléseit, a nő pedig gátlásos és visszafogott. Az egyetlen értékelésbeli eltérés a férfi alaphangulatát illetően mutatkozik. A nők alig érzékeli férjük elgondolkozó hangulatát, és úgy érzik, ők sokkal inkább hajlamosak a mélázásra, mint függetlenebb férfi partnerük. A férfiak úgy érzik, mindkét fél lehetne aktívabb és tanúsíthatna nagyobb önbizalmat. Ez ritkán sikerül nekik, amit vissza is jeleznek a depresszióra utaló mozzanatok. Az erősen kifejlődött szerepmegosztás mindkét partner lehetőségeit leszűkíti és kapcsolati egyensúlyukat labilissá teszi.

9. Rejtett küzdelemre alapuló kapcsolat

E típust leginkább az jellemzi, hogy a partnerek alaphangulata szögesen eltér egymástól. A nők szélsőségesen depresszívek, a férfiak rendkívül hipománok. Ezt azonban különböző módon értékelik, amiből erős dominanciakonfliktusokra következtethetünk. Önfejűnek írják le egymást, és a férfiak a nőt sokkal inkább dominánsként jellemzik, mint ahogy a nő önmagát, a nők pedig nem veszik észre a férfi önérvényesítési törekvéseit. A férfiak kevéssé szoronganak, alulkontrolláltak, némileg zárkózottak és sokkal több elismerést kapnak környezetüktől, mint a nők. A kapcsolaton belül azonban a nő dominál.

10. Túlhajszolt nők, bizonytalan férfiak kapcsolata

Mindkét fél nagyon gyengének ítéli saját szociális rezonanciáját, ebben a nők egyetértenek a férfival, a férfiak azonban sokkal elismertebbnek és dominánsabbnak tartják partnerüket, mint önmagukat, igaz, ezt a nők kényszerességének tulajdonítják. Ellentétben a nőkkel, a férfiak engedelmesebbnek és alulkontrolláltnak tűnnek. Mindkét partner hajlik a nyomottságra és a bizonytalanságra.

11. Kétségbeesés - agresszív férfiak

A nők úgy írják le magukat a szociális mezőben, hogy kevéssé feltűnőek, engedelmesek és kissé alulkontrolláltak. Azt tartják magukról, hogy erősen depresszívek, ám a partnerkapcsolaton belül érzelmileg nyitottak. Mindezzel egyetértenek a férfiak, csak éppen inkább kényszeresnek írják le feleségüket, mivel ők magukat kifejezetten alulkontrolláltnak tartják. Az ide tartozó férfiak kifejezetten visszataszítónak ám dominánsnak tartják magukat, úgy gondolják, hogy alulkontrolláltak, hangulatuk nyomott és zárkózottak. A nők még inkább dominánsnak érzik a férfiakat, állhatatlannak és zárkózottnak tartják őket. Kevéssé érzékelik a férfi erős depresszivitását, mivel ők maguk még inkább nyomott hangulatban élnek. Ebben a típusban az a legfeltűnőbb, hogy a férfiaknak komoly kapcsolatértékelési és önértékelési problémáik vannak.

12. Konfliktusokkal terhelt hagyományos szerepmegosztás

Ezt a típust a szigorú szerepmegosztás jellemzi, amit mindkét fél elfogad. A nők rendkívül visszafogottak, csak az alaphangulat terén mutatkoznak kiugró értékek. Kevéssé vonzónak, kevéssé nyitottnak mutatkoznak, alaphangulatuk depresszív, némileg türelmetlen és kényszeres. A férfiak viszont szociálisan elismertek, tekintélynek örvendenek, dominánsak, alulkontrolláltak, nem szoronganak és nyíltak. Úgy tűnik minden életerő és aktivitás a férfiak oldalán van, míg a nők szerepük szerint bizonytalanok és szorongóak. A komplementer szerepszerkezet akadályozza a partnerek fejlődését és elősegíti a kölcsönös függést, emiatt apróságok is megzavarhatják a kapcsolatot.

13. Anális kapcsolati típus

E pártípus női szociális viselkedés terén nagyon kevéssé tűnnek föl, sem a környezetre nem hatnak különösen, sem emberi kapcsolataikban nem tűnnek ki, hanem nagyon kiegyensúlyozottak. A partnerek egyetértenek abban, hogy a nő kevéssé engedelmes, inkább alulkontrollált és depresszív. A férfiak dominancia viselkedésükkel tűnnek fel, amit a nők azért jobban kihangsúlyoznak, mint a férfiak maguk. Egymásról és önmagukról alkotott ítéletük egyetlen területen egyezik, ez pedig az az állítás, hogy a férfiak kapcsolati viselkedése zárkózott. Minden más skálán eltérnek az ítéletek. Ennek megfelelően a nők a férfit szociálisan elismertnek, kevéssé szorongónak tartják, míg a férfiak magukat inkább elutasítottnak és önkritikusnak írják le.

14. Gyanakodva - bizonytalan férfiak

Ez a pártípus eléggé egyetért ítéleteiben. Például abban, hogy a nőket kevéssé elismertnek, dominánsnak és inkább nyitottnak írják le. Feltűnő a férfiak jellemzésében az, hogy kifejezetten visszataszítónak, bizalmatlannak, engedelmesnek, alulkontrolláltnak és depresszívnek tartják őket és ők magukat. Mindkét fél úgy tartja, hogy a férfi engedelmesebb, és nő domináns, sőt, ezt a férfiak jobban hangsúlyozzák, mint a nők. A férfiak nemcsak a szociális mezőben érzik magukat megvetettnek, hanem a párkapcsolatban is alávetettséget és izoláltságot élnek meg. Ellentétben a szorongásos neurotikus párokkal, akik együtt szállnak szembe az ellenséges külvilággal, ezek a párok attól is félnek, hogy a másik sérti vagy értékteleníti el őket.

15. Erős nők - bizonytalan férfiak

A kapcsolattípust a komplementer szerepek jellemzik, a nőnek pozitív szociális rezonanciát tulajdonítanak, dominánsnak, inkább alulkontrolláltnak, inkább depresszívnek és nyitottnak tekintik. Ezzel szemben a férfiak kevésbé vonzóak, inkább hipománok és zárkózottak. Valamivel több ösztönkontrollt tulajdonítanak nekik, mint a nőknek. A nők engedelmesnek és türelmesnek tartják a férfit, míg a férfiak a nő dominanciáját hangsúlyozzák. Az alaphangulatot illető szerepmegosztás megfelel a szociális nemi szerepelvárásoknak. Az egyéb szerepellentétek következtében a nők nagy hatalommal uralkodnak bizonytalan és visszafogott férfiak fölött. A szélsőséges szerepmegosztás mindkét felet hátráltatja pszichikai kibontakozásában.

16. Látszatmaszkulinitás

Mindkét fél úgy érzi, szociális mezőjében elfogadott, nyíltnak és megbízhatónak tartják magukat. Abban is egyetértenek, hogy mindketten önkritikusak és némileg nyomottak, noha a nők inkább hangsúlyozzák ezt, mint a férfiak. Határozottan eltér azonban a véleményük a dominancia és a kontroll viselkedés terén. A férfiak azt hiszik, hogy a nők türelemmel fogadják törekvéseiket, ám a nők maguknak tulajdonítanak domináns igényeket, míg a férfit rendkívül önfejűnek és kevéssé kooperatívnak tarják. A férfiak úgy tartják magukról, hogy hajlamosak a kényszerességre és feleségükről, hogy kevéssé kontrollált. A nők egyetértenek ezzel, sőt, jobban ki is hangsúlyozzák. Az tény, hogy a nők erős kontroll igényt és uralkodási vágyat tulajdonítanak a férfinak, arra utal, hogy a partnerek között hatalmi harc folyik (Brähler és Brähler, 1993).