6. Fejezet

A Circumplex modell és az OCST-4 (FACES IV)
David Olson strukturális családdinamikai modelljének
és mérőeljárásának ismertetése

Kisgyörgyné Pongrácz Dóra, Tóth Melinda, Mirnics Zsuzsanna,
Bagdy Emőke, Vargha András

6.1.Bevezetés

David Olson elismert amerikai pár- és családterapeuta, a Minnesotai Állami Egyetem professzora, valamint a Life Innovations pár- és családterápiás tanácsadó szolgálat vezetője. Az általa kifejlesztett Pár- és Családtérkép (más néven a házassági és családrendszerek Circumplex modellje) az egyik legnépszerűbb családvizsgáló eljárás napjainkban. Olyan új látásmódot kínál fel, melynek lényege a pár- és családi funkcionalitás egységes megragadása, struktúrájának, működésének feltérképezése, és fejlődésfüggő valamint, szituatív változásainak dinamikus áttekintése.

A szerző a modell alapján két eljárást dolgozott ki. A CRS (Klinikai értékelő skála) a külső megfigyelő perspektívájából méri és értékeli a családi funkcionalitás minőségét, a FACES (Családi Adaptivitási és Kohéziós kiértékelő skála) belülről, a családtagok perspektívájából ragadja meg ugyanezt. Emellett, a szerző nevéhez fűződik az ENRICH tesztcsalád is, amely a párkapcsolat minőségét méri, fejlesztő tréningek keretében.

Az alábbiakban bemutatjuk a Circumplex modell és a FACES IV (magyar elnevezése: Olson-féle Családteszt, a továbbiakban: OCST) elméleti elgondolásait és a klinikai gyakorlatban javasolható használati lehetőségeit.

6.2. A teszt elméleti háttere és családterápiás összefüggései

6.2.1. A Circumplex modell bemutatása

A modellt eredeti formájában Olson 1979-ben fejlesztette ki, azzal a szándékkal, hogy hidat építsen a családokkal kapcsolatos elméleti rendszerek és a családterápia között - ily módon segítséget nyújtva a családokkal foglalkozó szakemberek számára.

Az Olson modell - amely családteoretikus, illetve családterapeutikus koncepciók sokaságát alapul véve, deduktív eljárással készült (Thomas, 1988) - a családstruktúra és -működés két alapvető dimenzióját különbözteti meg: a kohéziót (családon belüli érzelmi kötődés), és az adaptivitást (változásra való hajlam); illetve egy segítő dimenziót, a kommunikációt. A vizsgálódás központjában az áll, hogy az individuum, mint egyén, milyen módon vesz részt a családban, mint rendszerben. A modell megmutatja, hogy a családban élők hogyan működnek a stabilitás és a változás (adaptivitás), valamint az elkülönülés és az együttesség (kohézió) változó feltételei között. Ez lehetőséget nyújt a szakemberek számára, hogy a két dimenzió mentén elkülöníthessék a problémásan funkcionáló családokat a jól funkcionálóktól. Megmutatja nemcsak egy személy, hanem egy pár vagy család esetében is a stresszhez való alkalmazkodást, és a fejlődésfüggő változásokat az egyes családciklusok során (Thomas, 1988).

6.2.1.1. A Circumplex modell felépítése

A Kohézió ( cohesion ) szempont kifejezi, hogy a családok hogyan egyensúlyoznak az elkülönülés (függetlenség) és az együttesség (függőség) között. A családi kohézió erőssége alapján négy szintet különböztetünk meg: szétesett (disengaged, alacsony övezet), tagolt (separated, közepes övezet), illetve összetartó (connected, közepes övezet); és egybefonódott (enmeshed, magas övezet).

Az Adaptivitás (adaptability) megmutatja, hogy a családok mennyire nyitottak a családszerkezeten belüli változásokra. A családi Adaptivitás értéktartománya szintén négy övezetre osztható: merev (rigid, alacsony övezet); strukturált (structured) illetve rugalmas (flexible) a középtartományban; és kaotikus (chaotic, magas övezet).

Olson és munkatársai a két dimenzió négy szintjét kombinálva, és a családi funkcionalitást figyelembe véve tizenhat családtípust hoztak létre (Thomas, 1988).

6.1. táblázat

* A kockás terület kiegyensúlyozatlan; a csíkozott a terület a középtartományt,
a satírozatlan rész pedig a kiegyensúlyozott övezetet jelöli.

• A kiegyensúlyozatlan, köznapi szóhasználattal, "problémás" családokra (kaotikusan szétesett; kaotikusan egybefonódott; mereven szétesett; mereven egybefonódott) mindkét dimenzió szélsőségesen alacsony vagy magas értékei jellemzőek.
• A kiegyensúlyozott családok a modell centrumában helyezkednek el (rugalmasan tagolt; strukturáltan tagolt; rugalmasan összetartó; strukturáltan összetartó). E négy családtípusra a két dimenzió mérsékelt értékei jellemzőek.
• Az egyéb, "átmeneti" területeken (az ábrán: csíkozottak) olyan párok és családok találhatók, amelyek az egyik dimenzió esetében extrém, a másiknál mérsékelt eredményeket értek el (kaotikusan tagolt; kaotikusan összetartó; rugalmasan szétesett; strukturáltan szétesett; rugalmasan egybefonódott; strukturáltan egybefonódott; mereven tagolt; mereven összetartó). A modellnek ez a területe kevésbé jelentős.

6.1.ábra: A Circumplex modell legújabb változata (vö. Olson, 1999, 1. ábra)

(A Circumplex modell fejlesztése során az adaptivitás definíciója felcserélődött a fogalmilag alkalmasabb flexibilitás elnevezésre. Erről a fejezet későbbi részeiben szólunk.

6.2.1.2. A modell dimenzióinak részletes ismertetése

A) A kohézió

A családi kohéziót Olson (Olson és Gorall, 2003) a családtagok közti érzelmi kötelékként, kötődésként definiálta. Diagnosztizálására és mérésére kilenc változót különítettek el (Thomas, 1988):

•  Emocionális kötődés: vagyis a családtagok közötti érzelmi közelség minősége.

•  Függetlenség: a családtagoktól való elkülönülés, autonómia.

•  Családi határok a külvilág felé: világosak, egyértelműek, vagy a külvilág hatásait túlságosan áteresztők

•  Koalíciók: olyan viszonyok, amelyekben két személy egymással egyetért vagy ugyanazt az érdeket képviselik

•  Időbeosztás: az együtt, illetve a családon kívül eltöltött idő

•  Térfelosztás: a saját és a közös tér

•  Barátok: egyéni és közös barátok, és ezek elfogadottsága a családban

•  Döntési folyamatok: egyéni vagy közös döntéshozás

•  Érdeklődési terület, kikapcsolódás: családtagokkal vagy családtagok nélkül.

  6.2. táblázat

Olson (Olson és Gorall, 2003) feltételezte, hogy a kohézió kiegyensúlyozott szintjein (tagolt és összetartó) valósul meg az optimális családműködés; e családok lehetővé teszik tagjaik számára, hogy az érzelmi kötödés mellett függetlenségüket is megtarthassák. Olson az alábbiak szerint jellemezte a kohézió dimenzió mentén a kiegyensúlyozott családtípusokat (lásd. 6.2. táblázat):

•  Egy tagolt kapcsolatban van érzelmi elkülönülés, de nem olyan mértékű, mint a szétesett rendszerekben. Bár a külön töltött idő fontosabb, vannak közös tevékenységek, és jellemző a családi vagy házastársi támogatás is.

•  Az összetartó kapcsolatot érzelmi közelség és a kapcsolathoz való lojalitás jellemzi. A közösen eltöltött idő fontosabb, mint a családon kívüli kapcsolatok. A hangsúly a családi együttléten van, de vannak személyes, és családi barátok is. Jellemző a közös érdeklődés de megengedett az elkülönült tevékenység.

A szélsőséges vagy kiegyensúlyozatlan szintek általában problémásak a családi működés tekintetében, a következőképpen:

•  Egy szétesett kapcsolatban nagymértékű az érzelmi elkülönülés és a függetlenség. Az egyének gyakran "teszik a saját dolgukat", térben, időben és érdeklődési kör alapján egyaránt elkülönülve. Sokszor képtelenek egymáshoz fordulni problémamegoldás, segítség és támogatás érdekében.

•  Egy egybefonódott kapcsolatban szélsőséges érzelmi közelség és lojalitás jelenik meg. Túl sok a kompromisszum; az egyének nagymértékben függnek egymástól. Hiányzik a személyes elkülönülés, nagyon kevés személyes tér "engedélyezett". A családtagok energiája főleg a családon belülre fókuszálódik, nagyon kevés személyes barát és ismerős.

A Circumplex modell alapján elmondható, hogy a kohézió nagyon magas és nagyon alacsony szintjei egyaránt problémásak az egyén számára a pár-, illetve a családi kapcsolatok területén; a mérsékelt értékek esetén a családműködés jóval megfelelőbb.

B) Az adaptivitás

Olson az adaptivitást a pár- és családszerkezetek olyan tulajdonságaként definiálta, amely lehetővé teszi a hatalom, a szerepviszonyok, és a kapcsolati szabályok szituatív és fejlődésfüggő nehézségeknek megfelelő változtatását. A Circumplex modell azzal a hipotézissel dolgozik, hogy a változás és a stabilitás egyaránt szükséges a családszerkezet életképes működéséhez. A túl sok változás káoszhoz vezet, a túl kevés változás merevséget von maga után. Az egyensúly a stabilitás bizonyos szintű megtartását jelenti, nyitottan a szükséges változásokra (Thomas, 1988).

A Circumplex modellben a családi adaptivitás diagnosztizálására és mérésére Olson hat változót különített el (lásd. 6.3. táblázat):

•  Az interakciós stílus nyitottsága * : mennyire nyitott a családtagok közti kommunikáció.

•  Kontroll: a család vezetése, lehet demokratikus vagy egyszemélyes.

•  Fegyelem: a szabályok "kemény" vagy demokratikus, következetes vagy következetlen betartása.

•  Problémamegoldás: a probléma kezelésére irányuló családi vagy egyéni törekvések.

•  Szerepfelosztás: a családon belül.

•  Szabályozottság; a szabályok egyértelműsége.

* Ez a változó a modell háromdimenziós változatának kidolgozása után, mint a kommunikáció dimenzió leírásaként jelent meg a modellben.

6.3. táblázat

Az adaptivitás dimenzióját négy övezetre oszthatjuk. Az extrém alacsony adaptivitást merevnek, az extrém magasat kaotikusnak nevezzük. A közbülső, kiegyensúlyozott területek neve: strukturált és rugalmas.

A kiegyensúlyozott pár- és családrendszereket (strukturált és rugalmas) jó házastársi és családi funkcionalitás jellemzi (lásd. 6.3-as táblázat).

•  Egy strukturált családnál jellemző a demokratikus vezetés alkukkal (ami a gyermekek számára is engedélyezett). A szerepek stabilak, néhány szerep megosztott; kevés a változtatható szabály.

•  A rugalmas családoknál egyenlőségalapú a vezetés, demokratikus döntéshozással. A tárgyalások nyitottak, a gyermekek is bevonódnak. A szerepek közösek, ha kell, akár folyamatosan változhatnak ; a szabályok a családciklushoz igazodnak.

A kiegyensúlyozatlan házasságok és családok jellemzően merevek vagy kaotikusak (lásd 6.3-as táblázat).

•  A merev kapcsolatrendszerben egy személy uralkodik, nagymértékben kontrollál. Az alkuk érvényesülése korlátozott, a legtöbb döntést a vezető hozza. A szerepek szigorúan definiáltak és a szabályok nem változtathatóak.

•  Egy kaotikus kapcsolatban általában kiszámíthatatlan vezetés uralkodik. A döntések átgondolatlanok és megfontolatlanok. A szerepek tisztázatlanok, esetlegesek; gyakran változhatnak.

C) A kommunikáció

A kommunikáció, mint segítő dimenzió Olson azon megfigyelése nyomán került utólagosan a Circumplex modellbe, mely szerint a kiegyensúlyozott párok és családok (akik a modell középpontjában helyezkednek el) általában pozitívabb kommunikációval jellemezhetők, mint a többi típus. A hatékony kommunikációs stílus megkönnyíti a kohézió és az adaptivitás fődimenziók közötti mozgást, valamint a két dimenzió közötti egyensúly létrehozását és fenntartását. A szegényes kommunikáció megakadályozza a kiegyensúlyozatlan rendszerekben való mozgást, és növeli annak a valószínűségét, hogy a rendszerek a szélsőséges területeken maradnak.

Olson a pozitív kommunikációs stílus jellemzőit az alábbiakban fogalmazta meg:

•  egyértelmű és kongruens üzenetküldés,

•  empátia,

•  támogató megjegyzések,

•  hatékony problémamegoldó képesség.

A negatív kommunikációs stílus jellemzői:

•  inkongruens, leértékelő üzenetküldés,

•  az empátia hiánya,

•  negatív megjegyzések,

•  gyenge problémamegoldó képesség,

•  paradox vagy kétértelmű üzenetek.

6.2.2.A Circumplex modell dinamikája a családciklus és a szituatív változások függvényében

Olson és munkatársai a modell kidolgozása és gyakorlati alkalmazása során egyes családtípusokat az idő függvényében is megvizsgáltak. Feltételezésük szerint a családok funkcionalitása összhangban van az időbeli, családfejlődési, illetve hétköznapi, szituatív változásokkal. A modell abban az értelemben dinamikus, hogy egy-egy család besorolása a családi életciklusok függvényében változhat. A változás követése kiváló lehetőség lehet a pár- és családterápia eszköztárában.

6.2.2.1. A modell dinamikája a családciklusokban

Olson fő hipotézise, hogy a kiegyensúlyozott párok és családok kohéziója és adaptivitása az új változásokhoz való alkalmazkodás során átmenetileg megváltozhat, akár szélsőséges tartományba is kerülhet. Az extrém értékek adott esetben akár normálisnak, jól funkcionálónak is tekinthetők (Thomas, 1988).

Például:

•  A fiatal párokra a házasságkötés előtt magas kohézió és alacsonyabb adaptivitás értékek jellemzőek. Ez abból fakad, hogy erős az érzelmi kötöttség, de a változások kezelése általában rugalmatlan. Ezek a párok anélkül, hogy patologikusnak minősítenénk őket, a modell négyzeteiben a strukturáltan összetartótól (kiegyensúlyozott) akár a mereven egybefonódottig (kiegyensúlyozatlan) helyezkedhetnek el.

•  Egy-egy kiegyensúlyozott pár értékei az első gyerek születésével megváltozhatnak - ilyenkor a tényleges terhektől függetlenül, a fiatal család hajlamos a korábbinál magasabb kohézió és adaptivitás értékekkel reagálni. A gyermek érzelmileg közelebb hozza a családot, de egyúttal káosz is kialakul, mert a szülői szerepek még definiálatlanok és az új szabályok még hiányozhatnak. Később, az adaptivitás csökkenhet és a család a kiegyensúlyozottabb tartományok felé mozdulhat el.

Azok a párok és családok, amelyek kezdettől fogva kiegyensúlyozatlanok - tehát a modell szélsőséges kohéziós és adaptivitás övezetébe sorolhatók -, a család fejlődésfüggő ciklikus változásait eleve elutasítják, és nem alkalmazkodnak megfelelően. A változás elutasítása következtében hosszú távon is a szélsőséges állapotban maradhatnak.

Például:

Ha egy család eleve a mereven egybefonódott (kiegyensúlyozatlan) családtípusba tartozik és a ciklikus változásokat elutasítja, ez nem mindig okoz tényleges problémát ; egészen addig jól funkcionálhatnak, amíg a gyermek kamaszkorba nem lép. Ekkor viszont a gyermek, belső autonómiaszükséglete miatt konfliktusba kerülhet a szüleivel, akik továbbra sem képesek változtatni a családon belüli szabályokon és szerepeken. Minél inkább ellenállnak a szülők a gyermek önállósulási törekvéseinek, annál erősebben törekszik a gyermek az ellenkező családtípus felé (jelen esetben kaotikusan szétesett); például érzelmileg eltávolodhat a családtól, viselkedése, családon belüli szerepe egyre kaotikusabbá válhat.

6.4. táblázat az egyes családciklusokban megfigyelt fontosabb családtípusokat mutatja.

6.4. táblázat

Olson megjegyzése szerint a Circumplex modellbe nemcsak a gyermekes családok, de az egyedülálló szülők is besorolhatók: elhelyezhetők a kohézió és az adaptivitás dimenziója mentén.

6.2.2.2. A modell dinamikája a szituatív változások függvényében

Egy pár, illetve család pillanatnyi (szituatív) élethelyzete, mint másodrendű változás, szintén megváltoztathatja a család Circumplex modellben való elhelyezkedését éselőidézheti egyik rendszertípusból a másik rendszertípusba való átmenetét. Másodrendű változás előfordulhat például az egyik családtag balesete, súlyos betegsége, adott munkahely elvesztése, vagy akár költözés hatására is. Stressz idején a kiegyensúlyozott rendszerek átalakulhatnak (például kiegyensúlyozatlan rendszerré), a kiegyensúlyozatlan rendszerek viszont egy szélsőséges állapotban maradhatnak, ami még több stresszt gerjeszthet (Olson és Gorall, 2003).

Olson és Gorall (2003) ismertet egy példát, hogy miként használható a Circumplex modell a családi rendszerek változásának megértésére és ábrázolására.

Példa:

A férj, Péter, 53 éves, nemrég volt infarktusa. Feleségével, Mártával és három tizenéves gyermekükkel él együtt, akik közül ketten már egyetemre járnak. (A családi rendszerben bekövetkező változások a 6.2. ábrán láthatóak.)

Péter infarktusa miatt a családi rendszer hat hónap alatt többször is változott. A betegség előtt kiegyensúlyozott rendszerként (rugalmasan tagolt) működött, majd két szélsőséges típusba váltott (kaotikusan és mereven egybefonódott), mielőtt ismét egy kiegyensúlyozott állapotba került volna (strukturáltan összetartó).

Bár krízis hatására minden családban változás következik be, a kiegyensúlyozott családoknak megvannak a forrásaik és képességeik ahhoz, hogy a rendszerüket ­- a krízis hatékonyabb kezelésének megfelelően ­- megváltoztassák. Ezzel ellentétben a szélsőséges családok forrásai nem megfelelőek, nehezebben birkóznak meg a nehézségekkel (Olson és Gorall, 2003).

6.2. ábra. A család változása a férj infarktusa előtt és után (vö. Olson, 1999, 3. ábra)

6.2.3.A Circumplex modell alkalmazása a klinikai gyakorlatban

6.2.3.1. Klinikai felhasználás

Fejlesztésének folyamatában, a kutatások iránti érdeklődés mellett a Circumplex modell azt a klinikai célt szolgálta, hogy segítséget nyújtson a családi diagnózisok felállításában, a kezelési célok megfogalmazásában és a terápiás folyamat ellenőrzésében.

Amikor egy adott pár tanácsadásra jelentkezik, a modell segítségével azonnali felmérés történhet. Ha a besorolás alapján például a mereven szétesett extrém területre kerül, a kezelés célja, hogy szabadon választott terápiás technikák alkalmazásával segítsék a családot az adaptivitás és a kohézió fokozásában - ezzel ösztönözve a családot a kiegyensúlyozottabb funkcionalitás elérésére. Konkrétan ez azt jelenti, hogy segítik a családot abban, hogy kevésbé ragaszkodjanak merev szabályaikhoz és erősebb emocionális kötődést alakítsanak ki. A diagnózis és a terápiás célok meghatározása során természetesen figyelembe kell venni a család mindenkori életciklusát és a szituatív helyzetét is.

A kezelésnél nem lehet túlságosan nagy lépésekkel haladni - a modellben egyszerre csak egyetlen kockát lehet változtatni, például a mereven szétesettől a strukturált tagoltig lehet haladni . Ha másként járunk el, a család ellenállása túl erős lehet, minek következtében egyik extrém területről a másikra kerülhet (Például az adaptivitás dimenzióban merevből kaotikusba léphet át). A terápiás intervenciók meghatározott alcélokkal való végrehajtása - például a fiatalok kohéziójának támogatása a szülők adaptivitásának egyidejű emelése mellett - a teljes család helyzetének javulását eredményezheti, amely változások a Circumplex modellben azáltal követhetőek, hogy a család besorolása a kiegyensúlyozott családtípus felé mozdul el.

6.2.3.2.A Circumplex modell használata a családterápiában

6.2.3.2.1. A családterápia céljai

Az Olson-modellben a családterapeuták központi célja a meglévő problémák és tünetek enyhítése a pár és/vagy családrendszer diszfunkcionális/kiegyensúlyozatlan típusának megváltoztatásával - a meglevő dinamika ugyanis fenntartja a tüneti viselkedést. Ezen belül mindenekelőtt a családon belüli interakciók meglevő mintáját kell megváltoztatni. Mivel a legtöbb terápiára jövő család kiegyensúlyozatlan típusú, a változást az jelenti, ha a felek a kiegyensúlyozott tartományok felé mozdulnak el.

6.5. táblázat

A családterápia eredményessége és a kiegyensúlyozott tartományok felé való elmozdulás szempontjából Olson az 6.5. táblázatban összefoglalt lépésekre helyezi a hangsúlyt. A kohézió esetében a családi problémák gyakran abból keletkeznek, hogy a családtagok képtelenek egyensúlyt tartani az elkülönülés (autonómia) és az együttlét (intimitás) között. Például szétesett párok esetében egyik vagy mindkét tag a függetlenséget hangsúlyozza, és így nem tartják fent az intimitást, az érzelmi kötődést.

Az adaptivitás dimenzió esetében a problémás pároknak és családoknak gyakran nehézségük van a stabilitás és a változás közötti egyensúly megteremtésével. A kapcsolatok vagy túl merevek vagy túl kaotikusak. A merev rendszerek esetében gyakran nagyon szűk az elfogadott viselkedési tartomány, és ez a rugalmatlanság csak növekszik a stressz hatására. Ilyen esetekben célszerű kiépíteni és megszilárdítani a demokratikusabb döntéshozó és problémamegoldó képességeket. A kaotikus kapcsolatok viszont növekvő strukturáltságot és szabályokat igényelnek.

A párok és családok pozitív kommunikációs képességeinek javítása szintén elősegítheti a rendszer változását. A problémás családok tagjainak gyakran meg kell tanulniuk akaratuk és vágyaik kifejezését, érzéseik konstruktív módon való kimutatását, illetve az empátia képességét. S bár a változáshoz nélkülözhetetlen első lépést jelent a családon belüli pozitív kommunikációs készség fejlesztése, önmagában mégsem elegendő a kohézió és az adaptivitás dimenziók megváltoztatásához.

A pár- és családterápia hosszú távú célja, hogy a párokat ne csak a jelenlegi problémáikkal való megbirkózásra tanítsák meg, hanem megadják számukra a leendő változásokkal való megbirkózás esélyét is - alkalmazkodva az egyéni szükségletek és preferenciák elkövetkező változásához. Ha a pár tagjai képessé válnak szükségleteiket, és az elvárt változásokat megfogalmazni és megtárgyalni, általában véve javul az alkalmazkodási képességük. Ez a fontos prevenciós cél a gyakorlatban sajnálatosan ritkán valósul meg, mert néhány terapeuta túlságosan a jelenlegi problémára koncentrál.

6.2.3.2.2. A kezelés tervezése a Circumplex modell használatával

Összességében tehát a Circumplex modell igen értékes lehet a súlyosan diszfunkcionális családok kezelésének megtervezésében. A leendő kutatások egyik fontos feladata viszont, hogy meghatározzák, a beavatkozás mely elemei a legmegfelelőbbek és leghatékonyabbak a meglévő problémák jellegét és a család funkcionalitását tekintve. A modell e téren fogalmi keretet ad a két alapvető dimenzió, az adaptivitás és a kohézió mentén. Mint a tranzakciós minták leíró tipológiája, használható a család jelenlegi szintjének, és a funkcionálás stílusának meghatározására mindegyik dimenzió esetében, valamint a kezelés megtervezéséhez. Ezáltal a családterápia nem korlátozódik a diszfunkcionális minták csökkentésére vagy megtörésére, hanem a funkcionálisabb minták segítése felé terelődik.

Azon családok számára, melyek valamely dimenzió szélsőséges tartományába esnek, az egyedi mintáikhoz illő beavatkozási stratégiák határozhatóak meg; lépésenként haladva a kiegyensúlyozottabb állapotok felé. Ez annak ellenére így van, hogy a terápiára jelentkező súlyosan diszfunkcionáló családok gyakran egy "mindent vagy semmit" pozíciót tételeznek fel a változásra vonatkozóan; jellemzően ingadoznak a reménytelenség érzése és az irrealisztikus elvárások között.

A modell szélsőséges övezeteiben elhelyezkedő családok túlságosan ragaszkodnak eddigi mintáikhoz és félnek a változástól, változtatástól. Ez gyakori forrása az ellenállásnak és a terápiáról való elmaradásnak (Olson és Gorall, 2003). Ezek a családok általában a szélsőséges családtípusokba (kaotikusan szétesett; kaotikusan egybefonódott; mereven szétesett; mereven egybefonódott) tartoznak. Például a kohézió dimenziójában egy egybefonódott család ellenállhat a terapeuta autonómiát támogató erőfeszítéseinek - szinte katasztrofális elképzelései lehetnek arról, hogy bármilyen elkülönülés totális elválást jelent. Sok egybefonódott családban néhány családtag teljesen megszakíthatja a kapcsolatot szeretteivel, hogy el tudja kerülni a beolvadást, pszeudo-autonóm pozíciót létrehozva. A terapeutának vigyáznia kell, nehogy támogassa valamely szélsőséges álláspontot. A súlyos és krónikus diszfunkciók legtöbb esetében az elérhető terápiás cél egy "szomszédos", magasabb szinten funkcionáló minta elérése lehet. Az ennél nagyobb változás inkább veszélyeket rejt magában, mintsem kivitelezhető lenne.