A következő három táblázatban a 3. táblázat adatait ismételjük meg - a clusterek sorszámainak feltüntetésével - kapcsolati reakciótípusokra lebontva.

4. tábl.: Reakciótípus: V

A kívánságok (V) standard kategóriáinak meghatározásában a jelölők között az eltérések nem jelentősek, de ha G adatait is figyelembe vesszük, eredeti hipotézisünknek megfelelően már igen (33%). Míg az objekt reakciók (RO) standardkategóriáinak esetében váratlanul G megítélése bizonyult a leginkább közelítőnek (67%), a subjekt reakciók (RS) standardkategóriáiban gyenge egyezés mutatkozott minden esetben (max. 50%).

Sajnálatos, hogy a módszer alkalmazásának jelenlegi szintjén az interrater reliabilitás minden tényezőre nézve alatta marad a megkívánható mértéknek. Ez arra hívja fel a figyelmet, hogy növeljük a jelölési tényezők megítélésére vonatkozó összhangot. Úgy találtuk, hogy a közös megbeszélések együttes próbajelölések, pontosan megfogalmazott értelmezési határok fokról-fokra képesek javítani a megítélési azonosságot. Érzékeltük azonban e vonatkozásban a határokat is, amelyek a kliens/páciens által tett kijelentésekben rejlő értelmezhetőségi különbségből fakadnak. Szubjektív jelentéseket próbálunk objektiválni, ezek azonban a jelölő személyes-jelentésértelmezéseinek függvényében nyerik el olvasatukat. Vegyük pl. a "kicsit ledöbbentünk" megfogalmazást. Ez jelenthet alig észrevehető érzelemkifejezést, néma tüntetést, csalódás és düh büntető demonstrálását, s.i.t., a szövegkörnyezet leggondosabb figyelembe vétele sem teszi lehetővé a "pontos" definiálást és besorolást.

Tapasztalatunk szerint a jelelők közti egyetértés annál könnyebben alakul ki, minél tisztábban tudja megfogalmazni helyzetét és kapcsolatait a vizsgált személy, minél egyértelműbben fogalmaz, azaz verbalizációs készsége, színvonala és pszichológiai műveltsége megfelelő. Klienseink azonban többségében nem ilyenek.

Végezetül ki kell emelnünk a standard clusterekbe sorolás fázisában előálló konvergenciát, a jelölők közti különbségek egyre inkább csökkennek. (egyes esetekben el is tűnnek).

Tapasztalatokon nyugvó ajánlásaink Luborsky KKKT módszerének egyszerűsített használatához

Egy módszer adaptációja folyamat, nem pedig egyszeri esemény. A bevezetés nyomán alkotó fejlesztésre, további mélyreható elemzésekre és a pszichometrikus munka folytatására van szükség.

Bízva a hazai továbblépésben, összegyűjtöttük a teszttel kapcsolatos alkalmazási tapasztalatainkat, amelyek mind számunkra, mind a további adaptációs munkához csatlakozók számára programadók lehetnek.

Megállapításaink egyaránt vonatkoznak a terápiatanulásban, team-esetmegbeszélésekben és a szupervízióban részt vevőkre, akik ezt a módszert felhasználják, valamint a tesztet kutatási szándékkal alkalmazókra, akik a terápiás hatásvizsgálatokban, avagy a kapcsolati konfliktuskutatásban kipróbálják. Úgy találtuk, ha néhány kutató együttesen elsajátítja a jelölés módszerét, kialakítják saját, egymásra hangolt jelölési stílusukat, akkor a módszer igen jól alkalmazható mérőműszer lehet. Megkérdőjelezhető ugyan, hogy egy ily módon összehangolt kutatócsoport eredményei összehasonlíthatóak-e egy más jelölési stílusban dolgozó másik csoport eredményeivel. Ez attól is függ, hogy milyen módon, milyen kérdésfeltevések megválaszolásához használják a módszert, és milyen pszichológiai szemlélet vezérli gondolkodásukat.

A módszerrel kapcsolatban Luborsky is megemlíti, hogy gyakorlott jelölők már szinte "hallás" után, a terápiás óra alatt is meg tudnak határozni kapcsolati mintázatokat, és a terápiás óra itt-és-most helyzetében vissza is tudják ezeket jelezni a páciensnek. Eddigi tapasztalatunk szerint ez a "hallás" valóban kicsiszolódik az ismételt szövegelemzés során. Úgy gondoljuk, hogy a V-RS-RO hármassága olyan mátrixot jelent a terapeuta számára, aminek segítségével könnyen és gyorsan ráláthat a páciens kapcsolati mezőjének mélyebb összefüggéseire, ha ebben a módszerben járatos. (Luborsky, Luborsky 2006 )

Ez azt is jelenti, hogy aki elsajátította az elemzésmódot, az megspórolhatja a hangfelvétel-készítés, transz-szkript-írás, epizód-meghatározás, standard kategóriákba való besorolás stb. hosszadalmas, a hétköznapokban gyakorlatilag kivitelezhetetlen munkáját, hiszen a reakciótípusokat szinte fejben is azonnal meg lehet határozni, és be lehet sorolni standard clusterekbe. Természetesen ebben az esetben a módszert nem objektív mérőműszerként használjuk, de - saját tapasztalatunk és a szakirodalom szerint - igen hatékonyan. Segít a tisztázó, elemző gondolkodásban és vezérfonal lehet a páciens konfliktusvilágának felderítésében.

Már Luborsky és Barrett, (2006) is megemlíti, hogy érdemes a módszert egyszerűsíteni (pl. célirányos interjúkat felvenni; tíznél nem több epizódot elemezni stb.).

Magunk is két szinten tapasztaltuk, hogy a módszer klasszikus lépéseinek betartása több olyan munkalépést igényel, ami utólag fölöslegesnek tűnik.

Úgy vettük észre, hogy az epizódok pontos meghatározása és behatárolása elhagyható. Ha kutatómunkában alkalmazzuk, akkor természetesen erre senkit nem bíztathatunk! Gyakran találtuk nehéznek a vágyak (V), különösen az implicit vágyak meghatározását is (hiszen ezek értelmezhető az Objekt felé irányuló elvárásként is; ill. gyakran csak a jelölő intuíciója döntheti el, hogy egy elbeszélésben ott rezeg-e egy ki nem mondott vágy, vagy sem, ill. hogy valójában mi is lehet a ki nem mondott vágy). Epizódot viszont csak akkor jelölhetünk, ha mindhárom reakciótípus előfordul. Ugyanakkor egy-egy epizód rendkívül hosszú is lehet, 4-5 reakcióval mindhárom típusból. Azt tapasztaltuk - főleg hosszú interjúszöveg elemzése kapcsán -, hogy tulajdonképpen eljelentéktelenedett, melyik jelölő hol, milyen terjedelemben és hány epizódot határozott meg, mert a clusterek szintjéhez érve már nagymértékű volt a jelölők közötti hasonlóság. Úgy gondoljuk, hogy a minimális epizódok száma (6-10) helyett 30-50 kapcsolati reakció jelölése már elegendő ahhoz, hogy meghatározzuk a személy központi kapcsolati konfliktus témáját.

Hasonló tapasztalatunk volt a kódolás második lépésénél is: a standard kategóriák és clusterek felé haladó szűkítő lépések egy idő után szinte felesleges fényben tüntették föl azt a sok energiát, amit a 30 ill. 34 standard ketegóriába való besorolás jelentett. Mivel egy kis gyakorlattal a jelölés során már előre tudja a jelölő, hogy a 30/34 kategória közül melyik melyik cluster-ré fog egyszerűsödni, többször volt olyan érzésünk, hogy a 30/34 kategóriába sorolás lépése akár ki is hagyható. Hangsúlyozzuk; munkánk során azt tapasztaltuk, hogy a standard kategóriák szintjén nagyon nagy eltérések adódhattak ugyan a jelölők között, mégis, mire a clusterek-be sorolás megtörtént, a különbségek jelentős mértékben csökkentek.

Összefoglalóan úgy tűnik tehát, hogy egy gyors, a hétköznapi praxisban is reális dimenziójú elemzéshez elegendő 30-50 kapcsolati reakciót lejelölni és rögtön standard clusterekbe sorolni. Kellő gyakorlattal ezt egy terápiás helyzetben (akár) írott anyag nélkül is könnyen el lehet végezni. Ha kutatási céllal használjuk a módszert, fontos, hogy a kódolók azonos kódolási stílust és értelmezést alkalmazzanak. Ha a kapcsolati főkonfliktus meghatározásának (mindenekelőtt felismerésének) módját szeretnénk megtanulni, a terapeuta-jelöltek számára kitűnő gyakorlóterep a KKKT lépéseiben való gondolkodás. Team-ben pedig olyan, az együttgondolkodást csiszoló, pallérozó pszichológiai munkahelyzeteket kínál, amelyben a közös gondolkodás és elemzés begyakorolt (begyakorolható) strukturáló, folyamat-vezető modelljét képviselheti.

Végül szólnunk kell a specifikus párkapcsolati felhasználhatóság pozitívumairól. A Luborsky-féle "nyílttá tette konfliktussal" indító párkonzultáció hatékonyságát feltétlenül növeli a KKKT-nak az első interjú(k) nyomán történő megállapítása, ezért a párokkal folytatandó - akár gyakorlati, akár kutatási, pl. terápiás eredményesség-elemző-munkában jól hasznosítható.