12.2.

A KKKT alkalmazása esetelemzések tükrében

Bagdy Emőke, Mező-Mészáros Ildikó, Erdélyi Hajnalka, Szili Ilona

 

 

Eseteink kiválasztásában az a szempont vezetett, hogy a magyar eredményeket összehasonlíthassuk a teszttel végzett külföldi vizsgálatok eredményeivel. Fontos szempont volt az is, hogy a párok azonos gondokkal küzdjenek, amelyek miatt pszichológiai intervencióra volt szükségük.

A német szakirodalom esetgazdag beszámoló eredményanyagából olyan párhelyzetet választottunk ki, amelyben pszichogén infertilitási (meddőségi) nehézségek miatt kért a pár pszichoterápiás segítséget. (Biológiailag bizonyított volt a pár egészsége!) Az indító explorációból (egyéni interjúk) történt meg a narratívumok elemzése, majd pedig a két fél saját központi kapcsolati konfliktusát vetették egybe, megkeresve a párkonfliktust szító, kielégületlen szükségleteket és mérlegelve, mit-hogyan nem teljesítenek a házas felek egymás elvárásaiból. Ezekre épült a pszichoterápiás terv. Párterápiában szembesítették egymással a rejtett, feltárt, ki nem mondott, nem is tudatos, frusztrált szükségleteiket és inadekvát reakcióikat.

A párterápia a Luborsky-féle terápiás modellt képviselte, a két fél és terapeuta által kialakult háromszemélyes helyzetben. A terapeuta többszörös áttételi helyzetekkel dolgozhatott és "beavatkozó harmadik"-ként bontotta meg a pár "összekuszálódott" viszonyát, ekképp mutatva meg a pár elfojtásait, kapcsolatdinamikai zavarait. A dinamikus rövid terápia tíz ülésből állt, melynek végén az utolsó ülésen a férjjel és a feleséggel (külön-külön is) záró interjú készült. Ennek a központi kapcsolati konfliktus szerint történő narratíva-elemzése a terápia hatásait kívánta monitorozni (Stammer, Schrey, Wischman, 2003).

A kapcsolati konfliktus-témákat feltérképező vizsgálat narratíva-elemzése a terápia előtt mind a férfi, mind a nő oldalán jellegzetes konfliktus-mintázatot rajzolt ki. A rejtett vágy, a partner viszonyulása, valamint a vágy-közlő félnek a partnerre adott reakciója szempontjából a nő részéről a következő konstelláció mutatkozott: "szeretnék a páromtól támaszt és segítséget kapni". A partner képtelen erre elfogadólag reagálni és tehetetlen a vágy kiszolgálásában. A nő erre adott válasza: "csalódott, reménytelen és szomorú vagyok". A férfi részéről a meddő kapcsolatban az a vágy jellegzetes, hogy "szeretném a saját érdekeimet követni, és el akarom kerülni a veszekedéseket". A partnernő jellegzetes válaszai: szemrehányások, neheztelés, követelőzés. A férfi viszontreakciója: "Tehetetlennek érzem magam, én is segítségre szorulok." A terápiás folyamat után kibontakozó eredmény azért is meglepő, mert bevilágít a pszichogén infertilis pároknál alapvetőnek látszó, megoldandó problémákba. A nő ugyanis a kapcsolati határok megerősítésére és biztonságra vonatkozó vágyában függés helyett éppen ellentétesen, autonómiájában erősödve reagált. Követelő "feltétel-szabásai" ("ha velem vagy és jobban tudok rád támaszkodni, akkor merek gyereket vállalni") - megszűntek. A férfi pedig feladva saját öncélú érdekeinek követésére vonatkozó eredeti vágyát - a civódás és feltételeken osztozkodás leállását követően azt kívánta, hogy a nő ne akarja őt erőszakosan befolyásolni. A párok egyedei pszichikusan sebzettek, egymással pedig sebzők. A nő túlkötődő, fokozott biztonságszükséglet jellemzi, a férfi tehetetlen a nő megsegítésében, mivel ő is támaszra szoruló, miközben a frusztrált és szemrehányásokkal teli párhelyzetből fokozott autonómia-vággyal menekülni akar. A szerzők kiemelték még a nő személyes vágyvilágában tapasztalható "mindent elsöprő" (noha ambivalens) vágyat a megtermékenyítésre, ahogyan azt Rachel kérte Jákóbtól : "Adj nekem gyermeket, vagy meghalok!".

Saját - hasonló irányvételű - párkeresésünkben olyan párt nem sikerült találnunk, akiknél egyrészt bizonyítottan fennállt pszichogén infertilitás, másként készen álltak (volna) arra, hogy írásbeli hozzájárulást adjanak a vizsgálatnak tudományos célra történő (anonim) felhasználásához. Kínálkozott azonban a keresésben két olyan pár, akik "életkonstellációja" sajátosan veszélyeztetettnek látszott a pszichogén infertilitásra. Az alapjában jól funkcionáló kapcsolaton belül mindkét párnál a gyermekvállalás késleltetése és kölcsönösen számtalan feltételhez kötése volt szembetűnő. A női oldalon a racheli vágyakozás ereje tűnt fel, a férfi oldalon a számtalan akadály tornyosulása, valamint a férfiak autonómia pozíció-igénye, miközben valójában feleségükkel függő alárendelődő viszonyban működtek.

Úgy véltük, az "előzményi" kép prodromatikus (veszély-előrejelző) mivolta megengedi, hogy e két pár központi kapcsolati konfliktusait szemügyre véve bizonyos összehasonlításokat, egybevetéseket tegyünk - elsősorban az indító német vizsgálat konfliktusfeltáró narratíva elemzéséből nyert jellemzőkkel.

 

Kata és András

 

Elsőként Kata és András interjúanyagába pillantunk be, (a nevek fiktívek az adatok módosítottak, a narratívumok az etikai szabályok szerint "kozmetikázottak") sűrítve a legfontosabb információkat a két - egyéni - interjú helyzetéből. Az itt tényszerűen közölt életadatok nem az interjú "élő-szövegei" (lásd később).

 

Kata: 28 éves, könyvelő. András: 27 éves, szakács. 11 éve ismerik egymást. Megismerkedésüket követően 4 évvel volt az eljegyzésük, 8 évvel az esküvőjük. András elmondása szerint bűvös lehet az életükben a négyes szám, hiszen négy évente történtek a fontos fordulópontok a kapcsolatukban. Lehetségesnek tartja, hogy a következő negyedik év végén (tehát jövőre) fog az elsőszülött gyerekük is megszületni.

Kata legnagyobb problémának azt érzi kapcsolatukban, hogy túl sokat vannak távol egymástól. Ő könyvelőként minden hétköznap reggeltől estig dolgozik, sokat túlórázik, férje pedig szakmájából kifolyólag hétvégente is elfoglalt. Így nagyon kevés az az idő, amikor mindketten szabadok és egymással foglalkozhatnak. Kata már régóta vágyik gyerekre, de elmondása szerint azért nem akar gyermeket vállalni, mert nem akarja őt egyedül nevelni. Fontosnak tartja, hogy a gyerek az apját is lássa, de mindez András elfoglalt életmenetébe nem fér bele. Véleménye szerint a változtatás Andráson múlik, ha több időt töltene otthon, akkor örömmel szülhetne gyereket.

András viszont megkötve érzi a kezét, hiszen több ideje csak munkahelyváltással lenne, ami anyagi bizonytalansághoz vezetne.

Mindketten vágynak már a gyermekre, de a gyermekvállaláshoz ezen problémájuknak oldódnia kellene.

Interjúanyagaik "élő szövegét" az elemezhető kapcsolati epizódok szerint mutatjuk be, ezúttal nem "melléklet"-ként, hanem az elemzés fontos láncszemeként. Ezáltal követhetővé tesszük az elemzésmódot is.

András interjúszemelvényei kapcsolati epizódokat tartalmaznak, melyek a KKKT bázisanyagául szolgáltak. Kata esetében is hasonlóképpen jártunk el. Felhívjuk az alábbi textus olvasásakor a figyelmet a v ágyakra (V), az objekt reakcióra (RO) és a szubjekt viszontreakcióinak (RS) empirikus kiemelésére. (Ekképp az olvasó társ-elemzővé válhat és gyakorolhatja ezirányú képességeit a példákon.) Olvassuk először András kapcsolati epizódjait:

 

Kapcsolati epizódok András interjújából

 

Kata egész jellemét szeretem, a stílusát, életfelfogását. Én az ő véleményére adok a legtöbbet. Ha valamiről kikérem a véleményét, akkor ő azt elmondja és én arra hallgatok, nem arra (mondjuk) amit anyám mond. Nekem ő az első, mert mindig jókat mond, mindig az jön be. Pedig én máshogy gondolom, hogy szerintem nem úgy kéne, de ő megmondja, hogy szerinte így kéne. És akkor a végén mindig mondom, a francba már megint neki volt igaza. Ő nálunk az agy, a jó tanácsadó.

Vannak hülye dolgai is, mint általában minden nőnek, meg mint minden férfinak. Azon vitatkoztunk már egypárszor, amikor elkezd takarítani. Nekem az a takarítási módszerem, hogy fogom a porszívót és mindenhol megcsinálom. Ő meg szobáról szobára takarít és akkor egyszerre szana-szét van a porszívó, a felmosó, a vödör, a portörlő. Minden össze-vissza van, aztán egyszer csak a végére ér. Engem ez meg idegesít, hogy mondom neki, de miért nem úgy. Ő azt mondja: hadd döntse el ő, hogy. Végül is igaza van, mert ő takarít, mondjuk én is takarítok. Enyém a viráglocsolás, meg az elmosogatás, a szemét kivitel. Szóval ez az amiben szerintem lehetne másképp, de szerinte meg így jó, úgyhogy ezt hagyjuk meg neki.

Meg amikor le akarom valamiért szólni, akkor megsértődik. Nagyon nehezen viseli el, hogy tegyük fel, nekem van igazam. És akkor bevágja a durcát és akkor nem lehet beszélni vele, mondjuk egy fél óráig.

Vannak hülyeségeim, legszívesebben belevágnék "ökör dolgokba", de erre meg ott van ő, hogy megállítson, mert mondja, hogy nem úgy van az. Csinálnék mondjuk egy éttermet, és én azt hiszem, hogy elég erre egy millió. És akkor ő levezeti azt a részt, ami ilyen könyvelői rész, amibe én nem látok bele. És akkor ő felvilágosít, hogy ez nem ebből áll, itt még van egy csomó dolog, amit én nem látok. Ilyen nagyon sok van, hogy én valamit teljesen máshogy látok, mit ahogy valójában van.

Gergő kezd kiesni a baráti körömből. Pár éve volt egy kis összetűzésünk, igazából nem az én részemről, de én ugattam le a fejét, mert ő volt a szurkálódó, kekeckedő: "De jól megy nektek!" Teljesen, mintha nem ugyanaz az ember lett volna, akit már általános óta ismertem. Gergő teljesen bekattant. Ez az irigység, ami van rajta, az kibírhatatlan. Ha ott se lenne, én annak örülnék a legjobban.

A legnagyobb barátom Huba, neki mindent elmondhatok. Ő meghallgat, elmondja a véleményét, mindenre van valami véleménye, mindenre van valami válasza. Az én legénybúcsúm, az valami eszméletlen jó volt. Az egész mindenség ami ott volt, a miliő ahogy Huba megszervezte nekem, mert ő volt a főszervező.

Azért nem múlik el Tata anélkül, hogy ne lenne összetűzés. Tavaly vette a Huba az úszómedencét. Peti volt az, aki rám szólt, hogy ne menjek be koszos lábbal a vízbe, ezért úgy leszúrt. Mondtam neki, hát én nem láttam, hogy ott a lábmosó. Olyan botrányt csinált belőle.

Amikor Peti iszik mindig lelkizik és odajön hozzám. Meg kell hallgatnom, hogy mi a baja, mert ha nem hallgatom meg, akkor én vagyok a szemét. Pont, amikor benne vagy a buli közepében, akkor odajön és lelkizik. Mondom: Peti, én ezt már negyvenhatodszorra hallom és most is ugyanazt tudom csak mondani. Ő soha nem fog felnőni és egyedül döntést hozni.

Az esküvőnk előtt történt egy baleset a szüleimmel. Mi is kiérkeztünk a helyszínre, fotósok meg minden. Mondtam neki ne fotózzál, szépen kérlek. De nem, csak azért is fotózott. A fotóst majdnem agyonvertem, hogy ne fotózzon, engem kellett lefognia a rendőröknek.

Kata nehezen viseli, hogy sokat dolgozom, persze már megszokhatta a sok év alatt. De mindig mondja, hogy már megint nem vagyok, mikor vagyok itthon jövő héten. Én mondom, hogy az esküvők szombaton vannak és ezt kell csinálni, különben nem tudnánk fenntartani az éttermet, ha nem vállalnánk el az esküvőket.

 

Arra kérjük az olvasót, jegyezze fel, hogyan értékelte a kapcsolati epizódokat a három vizsgálandó elem szempontjából (V, RO, RS).

Térjünk át Kata interjújának kapcsolati epizódok szerinti transz-szkriptjére. Itt is bízza rá magát az olvasó az epizódok beleélő-megértő attitűddel történő becslésére a V, RO, és RS szempontjából. (Ezt is jegyezze fel egy külön lapra, hogy személyesen is megpróbálhassa ennek alapján a kódolást, a kódutasításban foglaltak szerint.).

 

Kata interjújának kapcsolati epizódjai

 

Ott volt minden. Megfőzték nekünk a gilisztás mazsolából a gyümölcslevest, persze csak az tudta, aki főzte és milyen jó poén volt megetetni a többiekkel. Nem jöttünk rá, amikor ott röhögtek és kijelentették, hogy most ők nem esznek, mert ez most nekik nem kell, a főzés során ők annyira jól laktak a kóstolgatással. Mi meg megettük jóízűen. Voltak ott ilyen típusú poénok.

Tulajdonképpen együtt nőttünk föl és elég sokat jelentett, hogy elfogadtak. Úgy alakult, hogy majdnem mindenki ebből a társaságból választott párt, és mindemellett az együtt felnőtté válás is meghatározó volt. Nekem abból a szempontból biztos, hogy fontos volt, hogy sokkal másképp alakult volna az életem, ha mondjuk egy ilyen lakótelepi bandába kerülök, mert köztudottan azok nem olyan jellegű viselkedést mutattak. Mi így közösen sose jártunk diszkóba. Inkább a csoportos együtt szórakozás volt a trend. Ennek megkoronázása volt ezek a táboros vagy nyaralásos dolgok. Ez biztos, hogy fontos volt, mert egyikünk sem itt tartana, ha esetleg más irányba mozdul.

Akkor ismerkedtem meg vele, amikor érettségire készültem. Akkor jöttek le, a Bandi hozta le a Hubát, az Árpit meg Andrist. Az Andrisból én nem érzékeltem semmit, nem gondoltam azt, hogy ebből lehet valami. Eleve én a Istvánnal jártam, tehát volt párkapcsolatom. Az első benyomás, amit keltettek bennem, hogy hűha, meredek gyerekek. Számunkra egy kicsit mulatságosan mutatkoztak be. Az Andris is odajött, dadogott, az izgalmi állapot a dadogását előhozta. Andrisból annyi maradt meg bennem, hogy a bemutatkozás után egy óra múlva a Bubulina nevezetű lány ott ült az ölében. Nekem akkor ebből annyi maradt meg, hogy szegény András! Milyen sorsa lesz! És így elültek a dolgok és nem találkoztunk velük.

Augusztusban Tatán találkoztunk. Ott már úgy barátkoztam vele, persze nekem szimpatikus volt, nem volt vele semmi bajom, ott kezdtünk el beszélgetni. De akkor még mindig nem gondoltam, hogy lesz belőle valami, Andris nem kezdeményezett.

Én még jártam a Istvánnal és vele úgy elég rosszul álltak a dolgok. Elég sokat veszekedtünk. Istvánból előjött valami rosszabb jellegű stílus, amit én nem tudtam elviselni. Mert én nem szeretem, amikor nekem valaki dirigál. És akkor éreztem, hogy meg fog szűnni a kapcsolat.

Úgy kialakult. Lehet, hogy ami összeboronált minket, az az volt, hogy megtaláltuk a közös hangot. Nálunk a mai napig nincs az, hogy én dirigálok, meg ő dirigál, nincs irányító szerep ebben a házasságban. Bármi történik, megbeszéljük, ha valamiben nem értünk egyet, lehet, hogy összevitatkozunk, de aki úgy érzi, hogy igaza van, az mindig annyira pörög, meg annyira próbálja az igazát bebizonyítani, hogy végül is megállapodunk abban, hogy igen, tényleg igazad volt. Sosincs az, hogy bármelyikünk részéről nyomás lenne. Ez lehet az, ami összehozott minket, mert számomra ez a fontos. Nem szeretem, hogyha valaki dirigál, vagy valaki eleve úgy szól hozzám, hogy lenéz vagy megalázóan. Ezt nem tudom elviselni, mert én nem adok rá okot.

Ő a mai napig olyan, hogy végül is lehetne irányítani, de nem kell, mert végül is, amit mondok elfogadja, meg elmagyarázom, hogy szerintem ez miért jó így, ahogy van, ahogy jó, és elfogadja. Rám bízza a döntést, de megérti és megbeszéljük.

A háztartásban sokat segít. Főz, mos, tereget, a virágok teljesen az övéi. Nem kell neki szólnom, ezeket tulajdonképpen önállóan csinálja, ami szerintem nagyon fontos.

Ha valami baja van valakivel, akkor kimondja. Én nem vagyok ilyen, nem vagyok ennyire nyílt, ennyire őszinte, nem biztos, hogy elmondom a véleményemet.

Tegnap is elmentünk étterembe, ízlett a kaja, de választhattam volna jobbat is. És megkérdezte a pincér, hogy milyen volt, és én mondtam, hogy finom volt, köszönöm szépen. De most mondhattam volna, hogy rágós volt a tarja, meg minden, de úgy belőlem ez nem jön ki. És belőle meg kijön.

Apukájától örökölte ezt a letojom stílust, hogy jó majd ráérünk még, mert nem tudod így, meg nem úgy tudod. Néha vannak ilyenek, hogy előjön belőle ez a dolog, hogy ő berögzít magába dolgokat és akkor az úgy jó, mert az olyan. És akkor mindig mondom neki, hogy ne legyél apád. És akkor ezt úgy finoman megjegyzem neki, mert akkor abból sértődés van. Mert azt mondja, hogy milyen jogon hasonlítom az apjához, de ez ritkán fordul elő, mert inkább ez az egyetértünk kategória van.

A romantika része, az néha kicsit elhűl, azt tuningolni kell. Emlékeztetni kell jeles napokra, például a házassági évfordulóra, emlékeztetni kell, hogy az anyukájának ma van a születésnapja és hívja fel. Azt mondja, hogy "Jaj, Cicus szóljál, tudod milyen vagyok." Ő elismeri, hogy milyen feledékeny és tök természetes, hogy neki szólni kell. Ha bármi ilyen van, akkor azt pótoljuk. Elmegyünk étterembe, ugyanúgy kapok tőle virágot, tehát ott van, agyilag tudja, hogy vannak ezek a dolgok, csak nem mindig időben jönnek. De végül is utána így megtartjuk.

Vannak súrlódások a munkamorál és a munkatempó terén az ő oldaláról, hogy én ezzel nem tudok együtt élni. Pontosabban volt olyan időszak, amikor nem tudtam együtt élni azzal, hogy sose látom, meg sose találkozunk, mert sokat dolgozik, de most eljutottam arra a szintre, hogy kezelem a dolgot. De még egyelőre csak ketten tudjuk kezelni. Ez a gyerek-kérdés még várat magára, mert nem biztos, hogy ez így működne családdal. Pontosabban lehet, hogy működne, de én nem akarom, hogy így működjön. Én elvárom tőle és ezt meg is mondtam neki is, hogy nekem a gyerekhez az kell, hogy itthon legyél. Nem úgy itthon legyél, hogy egész nap, hanem, hogy tudjak rád számítani. Szeretnék olyan napokat, amikor tudok rá számítani. Én azt kértem tőle, hogy ezt próbálja meg kialakítani, azt észrevettem, hogy nem rajta múlik, hanem a munkahelyén, meg a főnökén. Még nem tett lépéseket az ügyben, a jövő zenéje, hogy megpróbálja-e esetlegesen kialakítani.

 

A jelölés összesítése

 

Kata és András "összesítő-ív"-én (lásd következő oldalon) szemléltetjük, hogy az interjúk kapcsolati epizódjainak kódolása, az összetevőtípusok kategóriáinak gyakorisága, a KKKT standard kategóriáinak kiválasztása alapján milyen központi kapcsolati konfliktus rajzolódott ki.

Ezen a ponton kíséreljük meg a jellemzőknek - saját jelölésen és összesítésen alapuló jelentés-visszaolvasását. Ha ez megtörtént, olvassuk el a KKKT elemzésében jártas szakmai stáb véleményezését.

 

Kata és András kapcsolatának elemzése a központi kapcsolati konfliktus-témák és azok "illeszkedése" szempontjából.

 

Kata függetlenségi igénye és dominanciája szerencsés módon találkozik András azon vágyával, hogy nem szeretne sértetté válni, a vitát inkább szeretné elkerülni. Mindemellett Andrásban munkál az a függetlenségi igény is, ami képes vitát indítani és konfliktust szülni. Kata kontrolltörekvése Andrásban ambivalenciát kelt. András ezen ambivalenciája a kontroll elutasításaként és elfogadásaként jelenik meg a vizsgálat során.

A reakciók gyakorisága is a kontroll kérdéskörét erősíti. András úgy éli meg, hogy saját függetlenségi törekvései elutasítást kapnak, ami őt kiábrándulttá és frusztrálttá teszi. Így ő úgy éli meg, hogy felesége részéről - bár kap - megértést, mégis kontroll alá van szorítva.

Kata reakcióiból is kitűnik ez a kettősség, hiszen a függetlenségi igényére András egyrészt elfogadással, szeretettel másrészt viszont elutasítással válaszol. Az elfogadást természetesnek veszi, azonban mintha az elutasítással nem tudna mit kezdeni, arra mintha érzékenyebb lenne: nem fogékony rá, nem tudja felnőtt módon kezelni. A visszautasítás miatt érezheti azt, hogy András részéről az ő függetlenségi igénye és teljes személye nem eléggé akceptált.

Párkapcsolatuk a kontrollért folyó harc, küzdelem köré szerveződik.

A német vizsgálat KKKT konstellációjával egybevetve a hasonlósági pontok az egymásnak feszülő szükségletekben kirajzolódnak. Kata oldalán a partner jelenlétére, támaszára való vágy, a megértésére törekvés, a partnerétől várt, vágyott szeretetmeleg, András oldaláról pedig a női elvárások szorításából kimenekülni igyekvő függetlenségi vágy mutat azonosságot a német páros jellemzőivel. Ez a hasonlóság nem enged meg többet a számunkra, mint annak a megfogalmazását, hogy feltehetően nehezíti, akadályozza a gyermek testi-lelki-kapcsolati szintű akarását, fogadását az a konstelláció, amelyben a párkapcsolatot (rejtett) dominanciaharc uralja, a nő elvárásainak parancsoló szorításával "űzi" párját a függetlenség vágya felé, noha éppen ellenkezőjét szeretné elérni (fészekmeleg, a férfi jelenléte és támaszadó biztonsága).

Bakó Tihamér és Kulcsár Éva pszichogén meddő párok (50 pár) vizsgálatában a szimmetrikus-versengő párviszonyra, a "fallikus kollúzió" összeszövődésére világítottak rá, mely akkor is veszélyeztető a közös harmadik (gyermek) fogadására, ha a harc rejtetten zajlik, a homlokzaton békésnek látszó a viszony (Bakó, 2002). Arra is rámutattak, hogy e pár szövetségét (az ödipális eredetű) közös félelem erősíti: félelem a felnőtti nemi szereptől, az anyaságtól - apaságtól. Konzerválódnak egyféle "köztes létben", a gyermekségből a felnőttségbe átmenet lebegő, kiváró, késleltető, reménykedő vágyterrénumában. Ez lebeg a tudatos szinten, míg a gyermekségben rögzülés kötelékei erősek a tudat mélyén. Hogy melyik erő győz, az a személyiség(ek) érzelmileg felnőtté érésének függvénye (Bakó, Kulcsár, 2005).

Fel kell vetnünk, hogy a veszélyeztetettség felismerése jelentőssé válhat a párok pszichológiai segítségnyújtásában. A tudattalan kötelékek ne akadályozhassák párkapcsolati "életciklusuknak" megfelelő kibontakozását, az eriksoni generativitás fázis elérését. Vajon a késlekedő és időben egyre távolabbra helyezett gyermek-fogadásban lehet-e érvénye - akárcsak a hipotézis (óvatosságra intő) megfogalmazásának szintjén az eddigi megállapításainknak?

Vizsgáljuk meg ennek érdekében a gyermekvárás manifeszt vágyában élő Anna és Tamás párkapcsolatát, amelyben - a pár erős vágya és törekvései ellenére - késlekedik a gyermekáldás. Ők felismerték a pszichológiai tényezők fontos szerepét, ennek megfelelően tettek lépéseket a lelki rugók megértése felé (következő oldal...).
 
<< Előző oldal
Következő oldal >>
> Részletes tartalomjegyzék <