Volt egy egyetemi barátom, Lali. Egyszer kitaláltuk, hogy utazni kéne. Az utazás végén már az idegeimre ment. Ő akkurátus ember volt: "Miért így veszed fel?" Nagyon rendszerető volt, én meg rettenetesen rendetlen. A harmadik, meg a nyelvi dolog. Ha én külföldre megyek, akkor választékosan beszélek. Ő meg mindig lenyomott egy tőmondatot, nem érdekelte a kommunikáció. Amit nem nagyon tudtam hová tenni, amikor majdnem összeverekedtünk valami kis hülyeségen. Odadobta nekem a kulcsot, én nem kaptam el. És akkor azt mondta "béna Joe" vagyok, én meg mondtam, hogy hagyjál már és hülyeségből rásóztam. Ő meg erre: "Ne csináld ezt mert lerugdosom a fejedet!" Az volt a röhej, hogy egy ilyen abszolút semmiből kipattant egy ilyen. Én biztos, de szerintem ő is meglepődött, hogy majdnem verekedtünk. Innentől kezdve folyamatos feszültség volt. És elkezdtünk veszekedni apróságokon.

Amikor haza érkeztünk, akkor egymás nyakába borultunk. "Tudod Lali engem nehéz elviselni..". Ő meg "tudom, hát engem is, de azért maradjunk jóban".

Másik barátom Peti, akivel mindent együtt csináltunk. Egyetem, szakma, előrelépések. Ővele semmi konfliktusom nem volt, de ez az ő javára írható, mert ő nagyon konfliktuskerülő. Ha én bármi konfliktust éleztem volna, akkor ő inkább behúzta magát, egy kicsit strucc.

Nővéremet utáltam. Egyszer hozzám vágta a fapapucsot. Biztosan szemétkedtem, de hát gyerek voltam. Ő azt mondta, hogy én direkt kihasználtam, hogy anyámék engem védtek, mint legkisebbet. Én meg csak azt láttam, hogy nővérem ilyen nagyon rossz tinédzser volt: mit csinál itt ez a kis mitugrász, mit szórakozik itt vele az öccse.

Nővéremmel 10 év van köztünk és mi rettenetesen utáltuk egymást. Volt egy konkrét esemény, ami megváltoztatott mindent, amikor elmentem vele a Margitszigetre és beszélgettünk órákon keresztül.

Annát, amikor megismertem 18 éves volt. Mondta, hogyha egyszer úgy ráüvöltenék, akkor sírva fakadna, vagy otthagyna és soha többé nem akarna látni. Én belátom, hogy a hirtelen harag egy külső szemlélőnek elviselhetetlen dolog és küzdök is ellene. Számomra nem nagyon felfogható, hogy nem lehet ezt hová tenni: ismer, tudja, hogy ilyen vagyok, az év minden napján nem fogok tudni koncentrálni, hogy ne legyek ilyen. Nem értem, hogy miért nem lehet elfogadni ezt a tulajdonságomat.

Nehéz bennem, hogy hanyag vagyok. Én szeretem azt mondani, hogy ez a hanyagság pragmatizmus, én nagyon célelvű vagyok. Annának jó érzés, ha el van mosogatva, meg rend van. De én ezt nem érzem, ez nem jön belőlem. Ez tudom, hogy Annának rossz, mert neki fontos. Meg ha ő rendet rak, és én utána rendetlen vagyok, akkor úgy veszi le, hogy én nem tisztelem az ő munkáját. Ha rendet rak és én nem figyelek rá, hogy megtartsam a rendet, akkor ő azt mondja, hogy ez milyen nagy tiszteletlenség, vele szemben szeretetlenség. Pedig nem direkt csinálom. Én belátom, hogy Annának nehéz elviselnie ezt. Tudom, hogy jó arcomat kellene mutatnom Annának, akinek rossz tapasztalatai vannak. Amikor meglátja bennem ezt a "farkast", a hülye férfit, agresszív idiótát, akkor kész, leblokkol. Amikor előjön ez belőlem, utána egy hétig szoktam vigasztalgatni. Lehet, hogy kisebb energia lenne elfojtani ezt, mert a kompenzáció több energia. Az ember általában tudja, hogy mit hogy kéne, de nem teszi.

Annában ezt nem értem, ezt a haragtartást. Ő begubózik és haragszik. Én belátom, hogy én vagyok a hunyó, csak a reakcióját nem értem. Nekem az a jó tulajdonságom, hogy senkire sem tudok haragudni, mert mindig próbálok a másik szemszögéből nézni. Annát az is idegesíti, hogy én nem tudok megbánást mutatni. Én meg nem értem, miért haragszik még mindig, úgy érzem túl sok napon keresztül.

Van egy munkatársnőm, aki megfúrta az előreléptetésem. Ő az, akivel kapcsolatban azt éreztem, hogy nagyon naiv voltam. Egyszer mondtam valami kritikát magamról, amit később ő úgy adott tovább, hogy én mondtam egy harmadik személyről, azért hogy összeugrasszon minket. Tehát miatta megsértődött rám ez a harmadik személy.

Gyöngyvér most minden átmenet nélkül úgy döntött, hogy megfúrja a kinevezésem. Ilyen az ő alapszemélyisége. Én nem akarok ítélkezni, de megkeseredett nő lehet. Ő nem akarja, hogy az ember 32 évesen előbbre legyen. Engem valahol elkeserít ez, hogy neki semmi érdeke nem volt ezt megfúrni. Az intézet ezért most pénztől fog elesni, én nem kaptam meg, az intézettől meg elvették. Persze hülye voltam én is, hogy hagytam támadási felületet, amibe beleköthetett. Ez az ellenségeskedés egyoldalú dolog, nekem semmi bajom nincs vele. Most már nyilván odafigyelek, hogy mit mondok neki. Odajött jópofizni, közben meg a hátam mögött megfúr. Én ezt sose értettem.

Általában csak akkor talál meg Emmi, amikor gondjai vannak, meg elsírja magát nekem. Aztán hosszú ideig nem hallok róla semmit. Tehát ha szakítása van, vagy ha öröme akkor szokott megkeresni. És én olyan biztos pont vagyok neki. Igazándiból ez nem nagyon bánt, mert tudom, hogy iszonyú sokat dolgozik. Amikor vizsgaidőszak van, akkor tudja, hogy ilyenkor Annát kikapcsolták és akkor nem zavar, nem is hív, egy-egy e-mailt elejt, hogy sikerült, de tudja, hogy ilyenkor nem vagyok hajlandó, meg nem is tudnék rá figyelni. Ezt tudja és ő nem is bántódik meg.

Valival úgy vagyunk, hogy inkább ő szokott keresni, félévente egyszer. Információért, hogy mi van velem, hogy vagyunk, mint vagyunk, mit csinálok éppen. Egy-egy alkalommal föl is jön hozzánk, de ez a kapcsolat teljesen ellaposodott. Az az igazság, hogy vele sokkal távolabb vagyunk, nekem ő már sokkal idegenebb, mint Emmi. Valival viszont annyira különbözünk, hogy nem is tudunk egymásra hangolódni.

Találkoztam azzal a pasival, aki engem gyakornokként foglalkoztatott volna. Bizonyos anyagokat akart írattatni velem, hogy én pénzért majd megcsinálom. Ez egy abszolút simlis banda, nekem össze-vissza hazudoztak, hogy ez nem is vészes munka, ez már készen van. Akkor kérték, hogy adjam vissza a papírt, mert akkor másnak kell megcsinálnia, de ha kész van, akkor miért kell nekem visszaadni, és akkor fölmondtam. Nagy balhé lett ebből az egészből, hogy én nem vagyok normális és milyen klassz emberhez kerültem, aki magas szintre tud majd engem benyomni. Veszélyes és furcsa volt.

Biztos pont a munkahelyemen nekem Nóra, merthogy állást váltottam. Azt se tudtam, hogy mi hol van, és őt szólítottam meg először. Vele kezdtem el így beszélgetni és onnan ez a barátság. Ő segített nekem: "Te most váltottál? Akkor segítek." Meg én is neki, meg ő is.

Nagymamámmal a kapcsolatom rövid ideig nagyon jó, hosszú ideig nagyon rossz. Nagyon szeretek hozzá átmenni, mert nagyon jókat szoktunk ilyenkor beszélgetni. Ezt én nagyon szeretem, meg ő is igényli, hogy menjen hozzá valaki és beszélgessen vele. De voltunk vele nem egyszer Felvidéken egy-egy hétre, nahát ott aztán annyira nem tetszett a dolog. Nem egyszer fogadkoztam, hogy én többet nem megyek vele. Ott már kijöttek a piszkálódós, kritikus kicsi beszólások, amiket én már nagyon nehezen viselek el.

Lelkiismeret furdalásom van, hogy mostanában nem voltam nála. Nem tudhatom, hogy meddig lesz még velünk. Azt szeretem, amikor régi történeteket mesél. Azt is elmesélte, hogy az egyik fia meghalt. Akkor majdnem el is sírta magát, nem tudtam, hogy vigasztaljam meg. Nem is tudom, hogy hogyan jutott olyan mélyre a beszélgetésünk. Én csak próbáltam vigasztalni.

Papával az a baj, hogy nem tudok vele beszélgetni, mert nem hallja. Együtt reggeliztünk egyik nap és csinált nekem tejeskávét. De azt úgy csinálta, hogy nekem, hogy "Annácska, ezt neked csinálom!" Múltkor adott nekem egy Boci csokit. Hogy hogyan jutott eszébe, hogy nekem Boci csokit adjon? Egyszer csak becsoszogott és átnyújtotta, hogy "Annácska ezt Neked hoztam!" Ez annyira aranyos volt. Szóval olyan igazán jó átmenni hozzájuk.

Tomival 10 éve ismerjük egymást és több, mint 4 éve vagyunk házasok. Ha úgy vesszük, akkor Tomi választott engem. Én kicsit flegma voltam, nem voltam hajlandó, nem is akartam kifejezni, hogy én teljesen oda vagyok érte. Nem egy nő szerez meg egy pasit, hanem egy pasi kell, hogy megszerezzen egy nőt. Úgy tettem, mint akit marhára nem érdekel, persze ez nem így volt. Tomi azt mondta, hogy egyértelmű volt, engem választott. Utólag elmesélte, hogy én olyan éretten gondolkodtam. 18 évesen biztos marha éretten gondolkodtam.

Lilivel folyton együtt lógtunk, pubertás kori kapcsolat volt. Ő mindig is őszinte volt, ezt én nagyon értékeltem benne. Ő mintha háttérbe lett volna szorítva a családban, ezért nyitott felém. Szeretem, hogy megbízható. A titkot mindig megtartottuk egymás között. A mai napig van olyan, amit még a férjemnek sem meséltem el vele kapcsolatban, mert ő mondta, hogy légy szíves soha senkinek ne beszélj erről és én nem mondtam senkinek.

Lilivel együtt voltunk kinn az USA-ban és ő úgy érezte, hogy engem a vendéglátók jobban szeretnek. Egyszer engem hívtak, hogy válogassak a ruhákból, Lili ott ült velem, de neki nem szóltak. És akkor megbántódott, én meg alig bírtam rábeszélni, hogy de jöjjön velem és együtt menjünk. Én is rosszul éreztem volna magam, mert egyértelmű volt, hogy nem őt hívták, hanem engem. Végül egyedül mentem le, mert Lili ezek után nem volt hajlandó, felhúzta az orrát.

Amikor elmentük együtt Kaliforniába, akkor meg én éreztem ugyanezt. A vendéglátók egy kicsit Lilit tolták, jobban ismerték. Ez volt ilyen feszültség szikrája közöttünk. Egyszer az bántott meg engem vele kapcsolatban, hogy ott kinn elmentünk egy pizzériába. És én úgy gondoltam, hogy Kaliforniában igazán pizzázhatunk, akkor mindenféle különlegeset most ki tudunk próbálni. Lili meg vegetáriánus pizzát rendelt, mert az ő szava döntött. Én meg fogtam a fejemet, hogy lehet vegetáriánust rendelni, amikor ott vagyunk és lehet, hogy az életben nem lesz még egy ilyen alkalom. Vegetáriánus, mert ő azt szeretné, na akkor nagyon ki voltam akadva.