5.1.3. A "kommunikációs zavar" jelenség pszichológiai megközelítései

A II. Világháború kapcsán, miután a poszttraumás megbetegedések kapcsán szükségessé vált nagy számú személy szinte tömeges kezelése, szinte észrevétlenül kerültek a pszichológusok látókörébe - főként a csoportdinamika megismerése által - az emberi kapcsolatok, ezen belül pedig a csoportos relációk érzelmi dinamikája. Az 1950-es évektől kezdődően teljes családok vonódtak be a pszichoterápiás kezelésbe, melyek egyik tagja, a páciensként megjelölt indexszemély kapcsolataiban, és a teljes rendszerben törekedtek változást elérni a terapeuták.

Ebben az időszakban, a kaliforniai Palo Alto Mental Research Institute -ban Gregory Bateson, Jay Haley, John Weakland és Don Jackson szkizofrén páciensek és családjaik kezelését folytatták családterápiás keretek között. Bateson , aki alapképzettsége szerint antropológus volt, elvetette Freud egyes alaptételeit; és a családterápia elméleti alapjait a rendszerszemléletben, a kibernetikában, az ökológiában és a kommunikációelméletben vélte felfedezni ; hangsúlyozva a kommunikációs folyamatok elsődlegességét a privát fantáziákhoz viszonyítva. Bateson szerint minden viselkedés kommunikációként értelmezhető, de az eredmény nem elsősorban az egyén szándéka szerint alakul. A kommunikáció valamennyi interakció és interakciós szabály felett áll - a jelentés a küldő és a fogadó közti folyamatban jön létre, és csak egy adott kapcsolatban értelmezhető.

Freud a 19. században ismertté vált biológiai és fizikai törvényszerűségeket vette alapul, s tanai ezáltal nyilvánvaló korszerűsítésre szorultak ; ezáltal Batesonék elmélete új pszichoterápiás irányzat alapját teremtette meg. 1951-ben Bateson a pszichológiai segítést információfeldolgozási modellben definiálta újra; kommunikációs elakadásokat, téves információfeldolgozási momentumokat kezelt e téren alapvető támpontokként. Freud vertikális modelljét, amely a páciens "mélységeihez" próbált közelíteni, olyan szemlélettel helyettesítette be, amely a családi élet folyamatainak felszínén jelentkező kölcsönhatásokra összpontosított. A kommunikációs folyamatokat és a mentális zavarokat összekapcsolva, Bateson felvetette: a patológia nemcsak az egyénen "belül", hanem a családi interakciók logikájában található.

A szerző és csoportja azonban a kommunikációelméletet kizárólag a szkizofrénia problémájánál alkalmazta. Ez a diagnosztikai kategória azáltal vált különösen figyelemkeltővé, hogy a 20. században nagymértékben megnőtt a gyakorisága. A jelenség fontosabb tüneteinek csoportjába tartozhat a tapasztalat, az élmények "töredezettsége" , az érzés-gondolat-cselekvés összekapcsolódás hiányosságai, minek eredményeként bizarr viselkedés figyelhető meg; valamint a fantázia és realitás összemosódásával kell számolni (pl. a tárgyakat jelölő szavak helyettesítik magukat a tárgyakat). A páciensekre sajátos, "privát" mentális világ, gyenge énhatárok jellemzőek (a páciens nehezen tud különbséget tenni mások gondolatai, érzései, cselekedetei és a sajátjai közt) ; előfordulhat megváltozott énpercepció (a személy pl. halottnak, vagy mások által manipulált tárgynak érzékeli önmagát) ; pánikszerű félelem és izoláció, vagy a másokba vetett bizalom hiánya. 1

Bateson és csoportja amellett foglalt állást, hogy a szkizofrénia a torzult családi kommunikáció egyik következménye. Bertrand Russell logikai okfejtéséből kiindulva ("egy adott osztály nem lehet önmagának tagja") hangsúlyozta, hogy e családok kommunikációs folyamataiban olyan logikai hibák találhatók, amelyek lehetetlenné teszik a kommunikációs üzenetek megfelelő percepcióját. Abban az esetben, ha például az anya-gyermek kapcsolatban ilyen mélyen zavaró tényezők működnek, szinte törvényszerű, hogy a családban patológiás kommunikáció fog létrejönni. Egy-egy ilyen közlés hallatán a fogadó személy az elhangzott mondatot egyszerűen nem tudja dekódolni, egyetlen logikai típusba sem tudja besorolni, így interpretációját nagy fokú bizonytalanságban kénytelen kialakítani.

A double bind (kettős kötés), mint önellentmondást tartalmazó kommunikációs forma egyik alaphelyzetét írják le a szerzők egy kórházi szituációban, amelyben a verbális és nonverbális csatornán érkezik egymással nem egyeztethető közlés. A szkizofrén pácienst, aki már gyakorlatilag tünetmentes, a kórházban meglátogatja az édesanyja. A páciens örömmel nyújtja felé a kezét, de az anya nonverbálisan nem reagál, rigid, megmerevedik a teste. A páciens elhúzza a karját, mire az anya így szól: "Már nem szeretsz?" A páciens elpirul. "Drágám, nem kell zavarba jönnöd...ne félj az érzéseidtől!" - így az anya. A jelenetet követő napokban a páciens tünetei kiújulnak.

Az említett páciens paradox helyzetben van. A hozzá érkező üzenet érzékelteti vele, hogy ha kimutatja az iránta való érzéseit, anyja nem szereti. Másrészről, ha nem mutatja ki ugyanezt, akkor az anya szeretetének elvesztésétől kell félnie. Akármit is tesz, vesztésre van ítélve. Ha valaki hosszú távon egy ilyen családi környezetben szocializálódik, "gyenge egofunkciót" fog kialakítani, gyakorlatilag elveszíti diszkriminációs készségét, és a kommunikációs üzenetek helyes dekódolásában való jártasságát. Képtelenné válik rá, hogy összekapcsolja a megfelelő kommunikációs módot 1. mások üzeneteivel, 2. saját üzeneteivel, 3. saját gondolataival és érzéseivel.

A double bind kapcsolatot megtörni rendkívül nehéz, mivel a kommunikáció számos szintje közti ellentmondásként érinti az egyént. Például a "légy spontán" parancs tartalmi szinten értelmezhető jelentéssel bír, de kapcsolati szintje ugyanakkor ellentétes a tartalmi szinttel. S mivel a fogadó fél általában nincs abban a pozícióban, hogy korrekciót tudjon elérni, egy lehetősége marad: tönkretesz minden kommunikációs szabályszerűséget. A szkizofrén esetében éppen ennek lehetünk tanúi. 2

Bateson elmélete alapjaiban kérdőjelezte meg Freud és az analitikusok tanait. A modell ugyanis egyértelműen alátámasztja: a szkizofrénia a torzult üzenetek folyamatos, szisztematikus hatásával állhat összefüggésben. A double-bind feltételeit a szerző a következőkben összegzi:

Bateson hangsúlyozza: a szkizofrénia valójában nem az anya, vagy a gyerek viselkedésének "következménye", hanem magában a rendszerben, annak működésmódjaként van jelen - feedback hurkok működésében . Szemlélete szerint ugyanis A akciója és annak következménye elválaszthatatlan a fogadó B fél reakciójától és annak hatásától - ez a feedback lényege. A szkizofrén gyermek nem "defektes" és az anya nem "bűnös", hanem viselkedésük interakcióban áll; maga a rendszer szorul változtatásra.

Bateson e pontnál nem merészkedett mélyebbre az okok feltárásában. Kritikusai viszont számos alkalommal felvetik a mindmáig megválaszolatlan kérdést: miért van az, hogy a kommunikáció működésbeli, "technikai" problémái mentális zavarokhoz vezethetnek? Hogyan, milyen formában okoznak ezek a zavaró hatások például érzelmi fájdalmat? A felmerülő kérdésre a szerző az egzisztenciális szinten válaszol: " Az emberi lénynek fontos tulajdonsága, hogy elköteleződjön az általa kialakított, felfedezett megoldások irányában. Ez a pszichés elköteleződés pedig olyan faktor, amely által bármely emberi lény sérültté is válhat - például azon a módon, ahogyan ezt a szkizofréneknél megfigyeljük."

A további kritikák közt említik Bateson követői, hogy keveset foglalkozott a családi élet kulturális, történelmi vonatkozásaival (pedig a szkizofrénia esetében ez igencsak adekvát lenne!). Mindez azonban mit sem csökkent jelentős hozzájárulásán: elsőként hívta fel a figyelmet a pszichopatológiák rendszerszemléletű megközelítési lehetőségeire, háttérbe szorítva azok individualisztikus meglátásait. Művei hatására a családterápia rohamos terjedésnek indult: számos olyan lélektani kérdés nyert értelmet a családi kontextusban, amely korábban szinte megmagyarázhatatlan volt.

Közismert könyvében, Az emberi kommunikáció pragmatikájában Paul Watzlawick is ismertette a double bind jelenséget, és terjesztette ki egy általános "pragmatikai paradoxon" elméletre. Négy fajta double bind jelenség et írt le:

•  Az első paradoxontípus a "légy spontán" jellegű, önmagának ellentmondó utasítás helyzete; akkor fordul elő, amikor szeretnénk, hogy adott személy elvárásainknak megfelelően viselkedjen, de ezt magától, és ne irányításunk alatt tegye (pl. vegyen nekünk virágot). A helyzet szükségképpen paradox, zavaró hatással van a kapcsolatra.

•  A második helyzettípus a gyermek vagy személy realitáspercepcióját vonja kétségbe - a környezet elvárja az egyén számára a valóságról hiteles képet adó megnyilvánulások tagadását (pl. a bántalmazott gyermektől azt várja, hogy szeresse a szüleit). Egy ilyen környezetben szocializálódó gyermeknek a későbbiekben igen sok problémája lesz a valóságpercepció kapcsán.

•  A harmadik típusnál a gyermek vagy személy kénytelen megtagadni a saját érzéseit - tehát például a szülő elvárja tőle, hogy a "muszájfeladatokat" kedvvel, belső késztetésből végezze. A gyermeknek értelemszerűen bűntudata lesz, hogy nem tud megfelelni az elvárásoknak.

•  A negyedik helyzetben a szülő vagy a környezet azáltal gyakorol nyomást, hogy egyszerre tilt és követel. Ha például egy versenyhelyzetben mindenáron való győzelmet, és egyúttal a csalástól való tartózkodást várunk valakitől, lehetetlen megfelelni. A kontrollált félnek, annak érdekében, hogy engedelmeskedni tudjon, fel kell rúgni a szabályokat.

A négy double-bind helyzetben közös, hogy egy legalábbis részben zárt rendszerben játszódik le, ahol egy adott személy alárendelt helyzetben van , és nem lát kiutat; akár hosszabb időn át tehetetlen.

Watzlawick, Beavin és Jackson (1967) rendkívül gazdag munkásságában részben a kommunikáció felszíni, viselkedéses jegyeit írja le. Újabb műveiben ugyanakkor a tudattalanhoz kapcsolódó jelenségekre is kitér. Úgy véli, a tudattalanból származó, esetenként igen bizarr kommunikációs formák valójában olyan "kulcsok", amelyek segítségével eljuthatunk a terápiás változásig. A terápia során megfogalmazott interpretációkkal kapcsolatban úgy vélekedik, ezek abban az esetben hoznak sikert, ha a terapeuta egyúttal hajlandó megtanulni kliense nyelvét, és ezt a nyelvet felhasználva járul hozzá a változáshoz. Azt is javaslatként fogalmazza meg, hogy amikor a terapeuta patológiás paradoxonok sokaságába kerül, egy szintet emelkednie kell, minden paradoxonok paradoxonaként azt sugallva, hogy a páciensnek egyszerűen nem kell megváltoznia. Ilyenkor a páciensnek gyakorlatilag nincs más választása, mint változtatni.

Haley (1971) a pszichopatológia és a kommunikációs zavar összefüggéseit szintén a paradoxonok jelenségében ragadja meg. A paradoxont olyan utasításként határozza meg, amely azonos vagy eltérő időpontban egy másik utasítást ellentétesen minősít egy másik osztályozási szinten. Köztudomású ugyanis, hogy az emberi kommunikációban minden közlést a többi rá vonatkozó közlés - nonverbális kommunikáció, ezen belül mozdulatok, hanghordozás, mimika, valamint adott kontextus - ismeretében minősítünk és értelmezünk (például hitelesként vagy kevésbé hitelesként). Paradox kommunikáció esetén a teljes kommunikációs, interakciós folyamatban zavar keletkezik.

Példák Haleytől (in Buda, 1971, 452. oldal):

•  Kehet olyan hangon mondani, hogy "örülök, hogy látlak", amely jelzi, hogy a közlő valóban örül a másik látásának. De lehet olyan tónusban is mondani ugyanezt, amely azt jelzi, hogy az illetőt pokolba kívánjuk.

•  Ha valaki búcsúzásnál elfelejti megcsókolni feleségét, holott az elvárja tőle, e mozdulat hiánya éppen úgy minősítheti többi közléseit (ha nem jobban) mint e mozdulat megvalósítása

A paradoxon kifejezés kapcsolati szinten hasonló jelenséget ír le, mint a double bind. Magyarázatánál Haley a kapcsolati kontroll kérdéskörét kiemelten kezeli. Feltételezi, hogy emberi kommunikációban általában törekszünk bizonyos mértékű kontrollhoz jutni, mert ez elemi szükségletünk. A komplementer kapcsolatokban (ahol a két fél a viszony szabályszerűségeiből adódóan egymást kiegészítő viselkedést mutat és eltérő viselkedéstípust alkalmaz) az egyik félnek nagyobb "joga" van a másik fél viselkedésének befolyásolására, mint a másiknak (pl. orvos-beteg viszony). Egy szimmetrikus kapcsolatban viszont egyenlő "jogok" uralkodnak, és a viselkedés az aktuális szükségleteknek megfelelően, folyamatosan, rugalmasan alakulhat. A kontrolligény tehát természetes jelenség. Problémák akkor szoktak adódni, amikor rejtett csatornákon, a szándék és a szükséglet felvállalása nélkül érvényesül. Ilyen értelemben rejtett "taktikai elem" lehet például egy pszichés tünet.

A tünet rendkívül erőteljes hatású. Akár oly módon is elemi szabályszerűséggé válik, hogy a viszonyban megengedhető viselkedési módokat alapjaiban határozza meg. Paradox viselkedésnek is tekinthető, amely a kapcsolat természetes (például a családi életciklusnak megfelelő) alakulását aláássa, a viszonyt olyan állapotban stabilizálva, amely legalábbis az egyik félnek gyötrelmes, és emellett pszichológiai rendellenességek körébe is besorolható (pl. kényszeres tünetek, pánikbetegség és más szorongásos kórképek esetében láthatunk hasonló hatásokat). A tünet úgynevezett metakomplementer viszonymintát működtethet, "eszközzé válhat", általa az egyik személy (a tünethordozó) rákényszerítheti a partnert arra, hogy tegyen eleget az ő kapcsolatdefiníciójának (például, ismerje el, hogy a viszony komplementer abban az értelemben, hogy ő gondoskodásra szorul). Haley meghatározása szerint, ebben az értelemben, a lelki betegség akár rendkívül nagy, tudattalan szintű "hatalmat" is jelenthet az érintett személy kezében.

Rejtett kontrolljával a tünethordozó valójában nem sokat nyer. Ahogyan ő maga sem vállalja tudatosan és egyértelműen, hogy befolyást szeretne gyakorolni partnerére - például nem tudja érvényesíteni valódi szükségleteit, esetleg meg sem tudja őket fogalmazni - a partner viselkedéses válasza is ennek megfelelő lesz. A rejtett kontroll "győz", azon az áron, hogy gyakorlója sosem lehet biztos abban, hogy ő maga érte el a tudattalan célt, vagy az eszköz, amelyet fel nem vállaltan, "használt": a tünet.

Természetes azonban, hogy Haley, mint rendszerszemléletű teoretikus, modelljében a tünetet inkább a diszfunkcionális rendszer elemének tekinti, mintsem a tünethordozót bármilyen értelemben "hibáztassa". A tünetet nem mutató személy viselkedésében éppúgy lehetnek változtatandó elemek, vagy a rendszer rugalmatlan működését meghatározó mozzanatok. Könyvében példaként egy asszony esetét említi, aki férje zsarnoki viselkedését egyféle módon tudja szabályozni: rendszeresen lerészegedik. Mondhatnánk azt is, hogy a tünet egyfajta " kompromisszum ", legalább egyik fél szükségleteit kielégíti és átmeneti stabilitást biztosít, ezzel együtt azonban - amint egy paradoxon esetében nyilvánvaló - más fontos szükségletek elfojtódnak.

A paradox kommunikációról fontos tudni, hogy nem csak a klinikai populációk sajátossága, hanem sine morbo személyeknél is előfordul. Mi több, Haley ennek feltételeit is megfogalmazza: ahhoz, hogy megtörténjen, "elegendő", hogy az egyik fél egymásnak ellentmondó direktívákat fogalmazzon meg a másik felé. Egy ilyen helyzet szükségképpen magával hozza, hogy a másik személy elbizonytalanodjon, reakcióképtelenné váljon. Két lehetősége van: ritkább esetben megszakítja a kapcsolatot, a gyakoribb esetben pedig ő maga is él a paradox kommunikáció egyik eszközével, azaz nem reagál. Utóbbi esetben részben tanácstalanságát fejezi ki, ugyanakkor partnerét diszkvalifikálja, "kirekeszti" a magatartásával.

Könnyű azt is belátni, hogy a hétköznapi helyzetekben, amellett is, hogy nem lehet mindig ellentmondásmentes a kommunikáció , általában törekszünk világosan fogalmazni, szükség esetén korrigálni a mondandónkat, illetve lehetőség szerint hitelesen viselkedni. Számos olyan helyzet adódhat viszont sine morbóknál (főként a párkapcsolatban, és főként akkor, amikor mindkét fél kontrollálni törekszik egymást, ellentétes szándékokkal), amikor a rivalizálás végül is paradoxonba szorítással ér véget, és ezért valamiképpen destruktív , vagy regresszív kimenetel következik be (szakítás, verekedés, alkoholizálás stb.). Haleyhez kapcsolódva természetes módon adódnak azok a családi kommunikációs összefüggések, amelyek egy-egy fejlődő gyermeket érintenek a családi játszmák közegében. Amennyiben a gyermek hosszú időn keresztül van kitéve paradox vagy önellentmondó kommunikációs formáknak, a kilépés, vagy a tényleges érett kontroll lehetősége nélkül, ez fejlődésére nézve akár visszafordíthatatlan károsodást jelenthet.

A paradox kommunikációval élő személynek lelki működése javítására egyetlen esélye van: ha lemond az általa mindenáron gyakorolni kívánt kontrollról. Ez egyaránt követel a részéről tudatos elhatározást és viselkedésmódosítást, és tudattalan szintű változást is. 4 Természetesen mindez magával hozza a teljes interakciós rendszer átalakulását , akár úgy, hogy a másik fél is reagálni kénytelen egy új helyzetre, akár úgy, hogy maga a rendszer felbomlik. A terapeuta ebben a folyamatban segít, azáltal, hogy kliensét kifinomult, hiteles kommunikációjával, ráveszi a kontroll feladására, ezáltal lehetőség szerint a zavart kommunikációs folyamat felszámolására és a paradoxonokból való kilépésre.

A kommunikációs zavar szakirodalma a klasszikus szerzők munkásságától több irányban gyarapodott. Egyrészt, megkezdődtek maga a töredékes, zavaros, szkizofrének családjában és más patológiás családokban megfigyelhető kommunikációs jelenségek keresztmetszeti és longitudinális vizsgálatai, illetve egy teljes kutatási irány koncentrált az erős és intenzív érzelemkifejezés ( expressed emotion , Brown és mtsai, 1972) patológiakeltő jelenlétére a klinikai értelemben érintett családoknál. Jellegzetes témák: az egészséges és pszichiátriai problémákkal küzdő serdülők kommunikációjának összehasonlítása, a kommunikációs zavar stabilitásának és bejósló erejének nyomon követése, a pszichiátriai értelemben veszélyeztetett gyermekek adoptálást követő beilleszkedésének nyomon követése. Az említett kutatási ágból felidézünk néhány jeles eredményt, tekintettel arra, hogy a kommunikációs zavart a kutatócsoportunk által használt Közös Rorschach Vizsgálat útján is jól lehet mérni.

A Rochesteri Egyetemen zajlott URCAFS kutatásokhoz kapcsolódóan Doane és mtsai (1982) kimutatták: a kommunikációs zavar (ezen belül a kommunikáció tisztasága, alapvető érzelmi színezete, elutasító és cáfoló jellege) döntően befolyásolhatja a gyermekek kognitív kompetenciáját. A Rochester-vizsgálatok nyomán Wynne és Singer skála formájában is összefoglalta e jelenség jellegzetességeit - felsorolásukat keretes részben mutatjuk be (5. 1.1. keret).

A későbbiekben az Oslói Egyetemen Wichstrom és mtsai (1993) megerősítették: a szülői elutasítás mértéke a KRV kommunikációs folyamatban, és ezen belül a gyermek öndefiníciójára irányuló kommunikáció elutasítása szoros kapcsolatban állt a gyermekekről készült kompetenciabecslések eredményeivel, mely utóbbiakat tanárok készítették, iskolai környezetben. Egy másik vizsgálatában Wichstrom és Holte (1991) alátámasztotta, hogy két diszfunkcionális momentuma van a szkizofrén személyek kommunikációjának: egyrészt zavaros, töredékes, egocentrikus utalásokat tartalmaz (pl. kétértelmű helyzetben képtelen az ambivalens információ tolerálására), másrészt pedig kevés a megerősítő, egyetértő kommunikációs aktus. Látható, hogy a "szkizofrén családban élők" nem követik egymás gondolatmenetét, illetve ha mégis, akkor is egyfajta pszeudo-kölcsönösségről beszélhetünk, amely nem jár "valódi" együttgondolkodással. E vizsgálat során a KRV helyzetben más pszichiátriai zavarban szenvedő személyek csoportja is részt vett, és az ő kommunikációjukat a szkizofrénekéhez viszonyítva, a normál kontroll szintnél magasabb, de a szkizofrénekhez viszonyítva alacsonyabb diszfunkcionalitás értékeket lehetett megfigyelni. Wichstrom és Holte (1991) szerint a Rorschachban jelentkező, éretlen személyiségre utaló patológiás jegyek egy közös döntési feladatban (Colour Conflict Method) magasabb kommunikációs zavar értékekkel társulnak. A szerzők magyarázata szerint az éretlen személyiségnek alapvető jellegzetessége, hogy nehezen tesz különbséget saját tapasztalatai és mások tapasztalatai közt; ami a kommunikáció amorfságában, töredékességében tükröződik. A kutatásban az éretlen és érett személyiségek kommunikációs viselkedése terén egyébként jelentős nemi eltéréseket is megfigyeltek (az érett személyiségű férfiak voltak dominánsabbak, a nőknél ugyanez a hatás nem jelentkezett ).

Születtek eredmények a kommunikációs zavar hosszabb távú hatásairól is. Wichstrom és mtsai (1996) azt találták, hogy a veszélyeztetett gyermekek kompetenciaértékei zavartan kommunikáló családi környezet hatására több éves perspektívában is fennállnak és megmaradnak. Alberts, Doane és Mintz (Wichstrom, 1996) viszont tizenöt évig tartó követéses vizsgálatuk által arra az eredményre jutottak, hogy a hétköznapi életben (például a munkahelyen, vagy a pszichiátriai sérültség értelmében ) nem egyértelmű a beilleszkedést károsító hatás, van azonban egy terület, ahol jellemző különbségeket lehet észrevenni: az intim kapcsolatok minőségénél és a kialakításukra való képességnél.

A kommunikáció károsító hatásairól a szakirodalomban mind pszichoanalitikus, mind tárgykapcsolat-elméleti, mind kommunikációelméleti, mind pedig genetikai magyarázatok megfogalmazódnak. Az egyik legáltalánosabb, a klinikumból származó gondolat szerint a (hiteles) pozitív kommunikáció az énképre megerősítő hatást gyakorol, például azáltal, hogy a gyermek megtanul hinni saját kommunikatív, érzési, kötődési, észlelési kapacitásában. Hasonlóképpen az is fontos az individuáció során, hogy adott gyermeket saját érzésekkel, érzelmekkel, gondolatokkal rendelkező egyénnek tekintsenek a szülei - ne pedig a saját "meghosszabbításuknak". 3 Megjegyzendő, hogy esettanulmányokban (pl. Wichstrom és mtsai, 1993 szerint) a kommunikációs zavar jelenségével jellemezhető, mentális zavarban szenvedő gyermekeknél és szüleiknél is fokozottabban fordul elő a szorongás.

A kommunikációelméleti magyarázatra részben már utaltunk; lényegét tekintve feltételezi, hogy a pozitív, megerősítő kommunikáció (ezen belül például empátia, nézőpontátvétel lehetőségével) valójában olyan mechanizmus, amely által a gyermek valóságpercepciója megszilárdul. Elutasító kommunikáció esetén ugyanakkor nemcsak arról van szó, hogy a gyermek feszültséget él át, de maga a világ, a realitás definícióját tekintve is bizonytalan - ami sorozatos tapasztalatok esetén rendkívüli módon károsíthatja.

Lábjegyzet:

1 A szkizofrénia diagnosztikai kategóriának egyébként az idők során két fontos kritikája született. Az első, Laing antipszichiátriai kritikája szerint ez egy "üres" címke, amellyel olyan személyeket illetünk, akik lelkiállapota a kezelés hatására inkább csak rosszabbodik a megelőző állapothoz képest ; a másik a marxista kritika, amely szerint a hétköznapi emberek valóban manipulálható tárgyakként működhetnek egy kapitalista társadalomban, s ennek megfelelően "kicsiben" ugyanazt élik át, mint a szkizofrének.

2 A szerzőnek egy távoli analógiaként az a dal jut az eszébe, amelyben egy ismert popegyüttes együgyű, gyermeki, értelmetlen szavak őszinteségére utal: "They're meaningless and all that's true". Amikor már csődöt mond az értelem, ez az egyedüli alternatíva: a paradox, jelentés nélküli kommunikáció.

3 Utóbbi eset következményei esetenként vérre menően súlyosak. Mirnics Zsuzsanna köszönettel tartozik Komlósi Piroskának és érintett klienseinek, amiért betekintést nyújtottak számára e folyamat családdinamikájába.

4 Érdemes egy pillanatra elidőzni e gondolat szépségénél. A manipulációt sok esetben előtérbe helyező és módszeresen használó fogyasztói társadalomban több pszichológiai tény is bizonyítja, hogy - lelki életünk szempontjából legalábbis - nagyon megéri őszintének és hitelesnek lenni.