5.2.

A Közös Rorschach Vizsgálat története

Mirnics Zsuzsanna, Bagdy Emőke

A Közös Rorschach Vizsgálatot (KRV, Consensus/Couple/Family Rorschach) Loveland, Wynne és Singer (1963) átfogó tanulmányukban elsőként határozták meg az interperszonális kapcsolatok működésének megismerésére, követésére alkalmas eszközként. Keretes részben (5.2. keret) közöljük azt a rendkívül gondolatébresztő példát, amely által Blanchard felfedezte a módszer értékességét.

A KRV módszer egyszerre pszichoanalitikus és családterápiás ihletésű, így mindkét megközelítéssel egyaránt találkozunk a nemzetközi szakirodalomban; a képet pedig tovább színesíti, hogy egyaránt megjelenik a kvalitatív és kvantitatív elemzési stratégia. A használat jellegét tekintve, a szakirodalomban többnyire kimunkált értékelési, feldolgozási (kódolási, elemzési) rendszerek jelennek meg, melyek közül a későbbiekben néhányat be is mutatunk majd.

A KRV előnyeit számos alkalommal felismerték; s a legtöbb kutató a szakirodalomban élénk érdeklődéssel tapasztalja, hogy a teszt olyan mérési szinteket kapcsol össze, illetve olyan folyamatokat és jelenségeket mutat meg, melyeket a korábbi vizsgálatokban a szakemberek nem tudtak együttesen megragadni. Ezeket a pozitívumokat azonban a különböző kutatócsoportok eltérően, más-más perspektívából, vagy más-más súlypontok szerint látják. A legfontosabb szempontokat ezen belül Farberow (1968) ismertette. Az alábbiakban külön foglalkozunk az általános és a speciális előnyök kérdéskörével (5.2. táblázat).

5.2. táblázat : A KRV módszer előnyei

5.2.1. A KRV kutatások kezdete

A KRV alkalmazásának első próbálkozásai a pszichoanalitikus iskolák tanaiból kiindulva, a KRV profilt az egyéni Rorschach teszteredményekhez viszonyítják a tíz tábla folyamatában, és az egyes személyek egymásrahatását figyelik meg a tábláknak tulajdonított jelentés alakulásában. Ez a módszer, melyet Consensus Spouse Rorschach (CSR/CR) vagy Consensus Family Rorschach (CFR/FR) néven ismerünk, egyaránt alkalmazhatónak bizonyult családi folyamatoknál, illetve a párkapcsolatok dinamikájának megismerésében is.

Az első elemzések elsősorban hermeneutikus, esettanulmányszerű megközelítésben történtek. Így például Krauser (1964) a házastársi és egyéni dinamika megismerésére és értelmezésére használta, Levy és Epstein (1964) pedig lejegyezte a verbális és nonverbális viselkedést és az elfogadásra kerülő válaszok dimenziója mentén nyomon követte a vezetést, a kapcsolatot-irányító fél szerepét; valamint egyéni és kapcsolati személyiségprofilokat készített. A korai megközelítést idézzük fel Handler (1994) tanulmánya nyomán a keretes részben (5.2.1. keret). A szóban forgó házaspár párterápiára jelentkezett a férj agresszív magatartása, a nő érzelmi ridegsége, valamint az egyik gyermek oppozíciós problémája miatt.

Krauser munkatársaival (1964) a házastársi és individuális dinamika, interperszonális kölcsönhatások tanulmányozására használta és ajánlotta a Közös Rorschachot, elsőként foglalkozva a határok problémájával; tanulmányában nemcsak gyakorlati intervencióra, hanem kutatásra is alkalmasnak találta ezt a módszert. Igen érdekes és figyelemkeltő, a családterápiás szemlélethez közel eső gondolat a "levelling off" (kiegyenlítődési) koncepció, amelynek lényege a két egyéni helyzet színvonalának, produktumainak összehasonlítása abból a gondolatból kiindulva, hogy a pár közös produktuma az egyéni "összjáték" eredménye, és az egyéni teljesítménytől bármilyen irányban eltérhet.

Bauman és Roman (Bauman és Roman, 1966, 1968) elsőként tettek kísérletet jelölési kategóriák kifejlesztésére. E módszerrel ötven diszfunkcionális házaspár dominancia vizsgálatát végezték el, négy értékelési szempont szerint. (További újításuk az volt, hogy a válaszadási időt egy percre korlátozták.) A fő jegyek a következők voltak:

•  dominancia - az egyéni válaszok hangsúlya, érvényesülése csoportos helyzetben

•  kombináció - a válaszok kombinálódásának mértéke

•  új kombináció megjelenése az interakció során, az egyéni választartalmakból eredően

•  megerősítés - olyan helyzetek előfordulása, amikor a családtagok egymással azonos választ fogalmaznak meg.

Egy újabb figyelemre méltó próbálkozást végzett Cutter, Jorgersen és Farberow (1968) Alkoholistákkal vettek fel KRV-ket, különböző kontextusokban: magas és alacsony státusú személy társaságában, feleséggel, barátokkal, kórházi szobatársakkal. Az eredmények igen informatívak, szinte megdöbbentőek voltak, egyértelművé tették a patológia és az interakciós kontextus összefüggését. Sok alkoholistát ugyanis feleségével való kapcsolatában inadekvát, szinte "irreális" udvariasság, kedélyesség jellemzett, cimborái körében passzív szerep jutott neki, míg szobatársaival aktív és kezdeményező viselkedést mutatott.

5.2.2. A KRV svájci alkalmazási vonala

A Közös Rorschach eljárást GRV (Gemeinsamer Rorschach Versuch) néven Jürg Willi svájci családterapeuta is publikálta ( Willi 1968, 1973, 1973a, 1974). Linde Brassel Amman, a zürichi klinika vezető pszichológusa, valamint munkatársaik voltak az elsők, akik azzal az igénnyel nyúltak a módszerhez, hogy standardizált és szabályozott tesztté fejlesszék, részletes, megbízhatóságában is ellenőrzött jelölési rendszerrel lássák el. Az általuk kialakított rendszer lényege, hogy előbb egyéni, majd Közös Rorschach profilt vettek fel, utóbbi helyzetben szó szerint lejegyezve a kommunikációt. Az anyag értékelése két szinten történt:

1. kvantitatív magatartás-analízist végeztek, mely a feladat végrehajtása során megnyilvánuló interakciós munkamódot teszi elemzés tárgyává, a következők szerint.

•  Rangsorolási változók: táblatartás, javaslatok száma, penetrancia, döntés. Utóbbi két variáns a domináns versus szubmisszív, függő magatartás jelölője aszerint, hogy ki mondja ki az utolsó szót a helyzetben és kinek a javaslata kerül elfogadásra.

•  Affektív kapcsolatstílus változók: a partner javaslatainak megítélése, minősítés, értékelés.

•  Kooperációs változók : konszenzus, egyetértések száma, közös megoldások száma, a válasz, a döntések minősége

2. kvalitatív élményanalízist végeztek az egyéni és a közös válaszok színvonalának és egyéb mutatóinak összehasonlítása útján - elsősorban a gyakorló klinikusok.

Willi és munkatársai szorgalmazták az eljárásnak a terápiás folyamatba való beépítését. Azt figyelték meg ugyanis, hogy a tesztszituációban a partnerek emocionálisan érintődnek, a konfliktusok felszínre kerülnek, sőt esetenként, a vizsgálatban részt vevők "emocionális katarzist" élnek át. Ez egyébként - vélte Willi - szükséges is ahhoz, hogy kilépjenek a fixációból, továbblendüljenek a konfliktus megoldásában. Kohler (1974) emellett hangsúlyozza, hogy a KRV felvétele nemcsak egy adott időpontban, de például a terápia követésében is informatív lehet.

Givon (1974) olyan sajátos terápiás folyamatról adott részletes beszámolót, amelynek kezdetén KRV felvételek készültek házaspárokkal. Később a beszélgetések során visszajelezték a párnak a viselkedésjellemzőiket (variánsaikat), mint "kvázi fényképeket", azzal a céllal, hogy tudatosítsák interakciós magatartásmintáikat. A KRV stimuláló hatást gyakorolt az új és kielégítőbb interakciós formák keresésére, tehát hatásos eszköznek bizonyult. 1

A svájci pszichoanalitkusok több jeles vizsgálatot bonyolítottak le az 1970-es években a KRV segítségével. Kesselring (1969) húsz szorongásos neurotikus és húsz hisztériás beteget, valamint házastársaikat hasonlította össze páros helyzetben, különböző változókategóriák szerint. Meggyőzőnek találta eredményeit abban az irányban, hogy a KRV alkalmas a tüneti viselkedésből eredő kommunikációs különbségek statisztikai alátámasztására. Günther és Perinelli (1985) collitis ulcerosában szenvedő betegek és családtagjaik Közös Rorschach jellemzőit vizsgálva arra következtettek, hogy esetükben a családtagok közös erővel hárítanak el egy bántó önértékelési problémát, és túlidealizálják családjukat. Ebben a dinamikai formában a gyermek "koravén szülő" szerepet tölt be. A szerzők vizsgálták asthma bronchialeban szenvedő gyerekek családrendszerének működési sajátosságait is. Azt találták, hogy ez utóbbi csoportban többségben vannak a csonka családok, a gyermek gyakorta anyjával él együtt. A szülő-gyermek kapcsolatok ambivalensek, és ez a kommunikációban is tükröződik. A gyermek kvázi partnerpótlék az anya számára.

Boa (1973) viszont sine morbo házaspárokra fordította figyelmét. Hatvan jól funkcionáló pár vizsgálata alapján elemezte a férfiak és nők válaszstílusa közti különbségeket. Megállapította, hogy a KRV-ben a férfiak dominánsabbak, több javaslatot tesznek, a nők viszont szubmisszívebbek, döntésüket gyakran a férj mondatja ki velük.

Engel (1978) nevéhez kötődik a svájci normaértékek kimunkálása, valamint a teszt-kódjelek jelentésének tisztázása. Reiter-Theil (1984) viszont validitáspróbaként terapeutákat kért fel a vizsgálati személyek interperszonális kapcsolati stílusának empirikus becslésére és ezt hasonlította össze a KRV által jelzett interakciós mintákkal. Az egybeesések száma magas volt, ez a mutatók érvényessége mellett szól.

5.2.3. Amerikai vizsgálatok: a családi kommunikáció kutatása

A kommunikációorientált módszerek a kommunikációs folyamat jegyeit, vagy annak eredményét vizsgálják azzal a céllal, hogy elkülönítsék a családi interakciók egyes formáit, amelyek bizonyos patológiás csoportok esetében, vagy diszfunkcionális családokban, hangsúlyosabban előfordulnak. A megközelítés bizonyos esetekben a kommunikáció kontrollját is kiemelt kérdésként kezeli.

A National Institute of Mental Health-ben (NIMH) Loveland, Wynne és Singer (1963) elsőként használták az egyéni Rorschachot és a KRV-t célzottan a kommunikáció kutatására. A Közös Rorschach rövid változatát alkalmazták; instrukciójukban a vizsgálati személyeket arra kérve, hogy a lehető legtöbb választ adják; végül pedig minden családtag leírta azokat a válaszokat, amelyekben megegyezésre jutottak. A tanulságok összegzése után, Rosenthal (1968) a NIMH vizsgálatok eredményeként kiemelte az I., II., III., Rorschach táblák jelentőségét. E táblák felhasználásával tanulmányozta a szkizofrén beteggel élő családok kommunikációs folyamatait ; és ezek ellenpontjaként alkotta meg Az egészséges kommunikáció (HC-Healthy Communication) elképzelését. A szerzők legfőbb érdeme, hogy megtették az első lépéseket egy olyan vizsgálati területen, amelyről addig ritkán közöltek adatokat.

Azonos kutatócsoport, már ismertetett munkái mellett, több olyan vizsgálatot is végzett, melyeknél a kommunikációs folyamat eredménye (azaz a döntés) kapott hangsúlyt. Bauman és Roman (1966, 1968) már hivatkozott korai vizsgálatában 50 pár egyéni és Közös Rorschach jegyzőkönyvét hasonlították össze interakció eredmény analízissel, megvizsgálva a két helyzet közti eltérést a döntések eredményessége szempontjából. Shapiro és Wild (1976) viszont 36 szkizofrén beteggel élő család egyéni és Közös Rorschach vizsgálati jegyzőkönyveit elemezte saját rendszerével. A konszenzus, a tisztaság, és a komplexitás különböző variációit nyolcfokú skálán értékelték.

A híres Rochester-vizsgálat (URCAFS) keretében, Singer és Wynne (1966) később családok kommunikációs zavarának mérésére alkalmazták a KRV-t (maximum 8 fős helyzetben), megalkotva a kommunikációs zavart pontozó rendszerüket. Kutatócsoportjuk célja a gyerekek pszichopatológiájának vizsgálata (Doane és mtsai, 1982), és annak megismerése volt, hogy miként tükröződik a diszfunkcionális kommunikáció és a patológia (szülői közvetítéssel) a gyermeki magatartásban és az interakciós mintázatokban. Az eljárást Wynne és munkatársai megfelelő körültekintéssel operacionalizálták. A felvétel módszertani tisztasága érdekében a következő ajánlásokat tették:

•  az első alkalommal minden családtaggal egyéni Rorschach készüljön az I., II., IV., VIII. táblákat használva;

•  a második lépésben a szülők KRV vizsgálata történjen a II-es táblával;

•  végül a harmadik ülésben családi Rorschach felvételére kerüljön sor. A szülők megtanítják gyermeküket a feladatra, majd a VIII. tábláról annyi közös választ alakítanak ki családi szinten, ahányat csak tudnak.

•  a kísérletvezető az alkufolyamat során ne legyen jelen, hanem egyirányú tükör mögül végezzen megfigyelést.

5.2.3.1.Viszonykontrollbecslési módszerek

A kommunikációs folyamatelemzés viszonykontrollt becslő, sajátos fajtája kapcsolódik Holte és Wichstrom norvég kutatók nevéhez (Holte, Wichstrom, Erno és Kveseth, 1987). Hogy azonban jobban megértsük a viszonykontroll becslés fogalmát, a családterápiás megközelítéshez kapcsolódva fel kell idéznünk azt a szemléletet, mely szerint a kommunikáció nem más, mint megerősítő és meg nem erősítő visszacsatolási reakciók cseréjéből kialakuló folyamatos jelentésadás. A kommunikációban eszerint mindig jelen van az öndefiniálás ("hogyan adok jelentést önmagamnak az adott helyzetben, mit üzenek magamról"). Haley (1963) nyomán egy közlésnek ötféle öndefiníciós eleme van (Elképzelését példával is szemléltetjük, 5.2.3.1. táblázat).

5.2.3.1. táblázat : A kommunikáció mint öndefiníció

Abból kiindulva, hogy a kommunikáció öndefiníciós folyamat, illetve zavartsága esetén pszichés problémák várhatók, Holte, Wichstrom és munkatársai Oslóban a longitudinális jellegű "Family Interaction and Psychopathology" (FIP) kutatási projektet kezdeményezték. A programban változatos vizsgálattípusok kivitelezésére került sor, azzal a céllal, hogy a kommunikációs módok alapján bejósolhatóvá váljék a gyermekek valamely patológiára való veszélyeztetettsége. E kutatások összehasonlításokat tettek különböző pszichés megbetegedési formákkal küzdő házaspárok csoportjai esetében a kommunikációs minták jellegzetességeire, valamint a gyermekek későbbi beilleszkedésére vonatkozóan.

A FIP eljárás keretében a KRV-t időhatár és válaszszám korlátozás nélkül használták, speciális kikérdezéshez kapcsolva. A külső validitás biztosítása érdekében a szerzők a vizsgált család otthonában vették fel a tesztet. A vizsgálatvezető a családdal együtt mindvégig jelen volt és lejegyezte a nonverbális viselkedést. A résztvevők a kutatók kérésére az egyéni Rorschach felvétel általános szabályainak megfelelően viselkedtek. A jegyzőkönyv írásos rögzítését követően az anyagot tapasztalt pszichológus jelölte és értékelte a családtagok személyiségének érettsége, és interakciójuk pszichodinamikája szempontjából (vak elemzés).

A módszer különleges előnyei közé sorolható a norvég szerzőcsoport szerint, hogy képet ad az egyén pszichodinamikai érettségéről, a kommunikációban előforduló megerősítő és gátló visszajelzésekről, valamint a kapcsolati kontroll szimmetrikus vs. komplementer jellegéről. Mindemellett, Holte és Wichstrom lehetőséget láttak a kommunikációs szekvenciák elemzésére is. Kétféle kódolási eljárással, viszonykontroll becsléssel (relationship control coding) és a megerősítő-elutasító kommunikáció elemzésével (confirmation-disconfirmation) dolgoztak a jegyzőkönyvek feldolgozása során.

A Viszonykontroll Becslő Kódrendszer (Relationship Control Coding System, RCCS ) szerint négyfajta kontroll-lehetőség különböztethető meg; melyek közül az utolsó formának tulajdonítottak patogén hatást.

•  "one-up": a személy kontrollálja a kapcsolatot

•  "one-down": a személy alárendelődést kínál fel, pl. valamely konfliktushelyzet megoldása érdekében

•  "one-across": a személy csökkenti a kapcsolati konfliktust ("megvan a jogunk, hogy eldöntsük, mit fogunk tenni")

•  "one-out": a személy tagadja a többi családtaggal való kapcsolatot, önkirekesztő kommunikációs mintát mutat, és ezáltal kilép a helyzetből (self-disclosure).

Az oslói egyetemről származó másik (Confirmation Moderate Confirmation, Disconfirmation) kódrendszer, a CMCD a megerősítő, a mérsékelten megerősítő és a nem megerősítő vagy elutasító visszaigazolás hármas rendszerében működik és e kommunikációs formákat kódolja (megerősítés, passzív kizárás, aktív kizárás stb.) A CMCD interakciós szekvenciamintákat is képes azonosítani. A pontozási rendszer döntési fához hasonló struktúrájú, az eredmények pedig számítógépes módszerrel is feldolgozhatók.

•  Megerősítő-visszaigazoló a reakció, ha B jelzi, hogy A kijelentését elfogadja A érvényes tapasztalataként. Minden megerősítő visszacsatolás újabb kezdeményezés, mely az interakciót folytonossá teszi, tovább viszi. (R.D. Laing szerint ez teszi zökkenőmentessé a kommunikációt.)

•  Mérsékelten megerősítő-visszaigazoló reakcióról van szó, ha B jelzi, hogy A üzenete érdektelen, közömbös a számára és/vagy bizonytalan az üzenet elfogadásában. Ez a kommunikációs folyamatban eltérő fokú zökkenőket idézhet elő.

•  Nem megerősítő, elutasító, cáfoló reakcióról beszélünk, ha B A összes kijelentését, illetve A közléseinek bizonyos hányadát figyelmen kívül hagyja vagy kizár, elvet, cáfol (aktív elutasítás). Az öndefiníció teljes vagy részleges, aktív vagy passzív elutasítása kommunikációs zavart idézhet elő, melynek formáit a kommunikáció-kutatók különféle elnevezésekkel jelölték. (Reusch: érintőleges válasz; Singer és Wynne: kommunikációs deviancia; Laing: misztifikálás; Mishler és Wachsler: elismerés hiánya; Blaker: egocentrizmus; Boscolo, Prata, Cecchin: paradoxonok; Beavin, Sluzki: tranzakcionális kizárás stb.)

A két kódrendszer és a KRV mellett Holte, Wichstrom, Erno és Kveseth (1987) kutatásuk részeként ún. színkonfliktus tesztet (Colour Conflict Test) is használtak, amely hasonló közös interakciós munkamódot követelt meg, mint a KRV. Elsősorban szkizofrén, szkizoaffektív és borderline betegek mintáján folytattak vizsgálatokat. Fontos összegző megállapításuk, hogy veszélyeztetett családoknál konfliktushelyzetben fokozódik a gyermek felé irányuló elutasítás, főként a passzív figyelmen kívül hagyás. A passzív, nem megerősítő reakció előfordulási arányában - úgy vélték - a későbbi évek során fokozódik a szkizoform magatartási zavarok megjelenésének valószínűsége. Ebből arra következtethetünk, hogy a passzív elutasítást, a figyelmen kívül hagyást patogénnek tekinthetjük.

A szerzők a patológiás családok esetében a kommunikációs zavarok jellegzetes mintázatát figyelték meg. Ezzel együtt viszont, a kommunikációs zavar bizonyos jegyeihez nem tudtak egyértelmű okokat kapcsolni - ami kifejezetten fontossá teszi a rendszerszemléletű, multikauzális megközelítést. Az intervenciós stratégiák kialakítását tekintve kulcskérdések fogalmazódnak meg: lehetséges-e a jellegzetes kommunikációs minták változtatása önmagukban, vagy dinamikai folyamatok közvetítésével? A változás, adott esetben kihat-e a már meglevő, vagy küszöbön álló patológiák alakulására?

5.2.4. Tárgykapcsolati minták és interakciók együttes elemzése

A Rorschach családokkal való alkalmazásában egyedülálló kezdeményezés az amerikai Lisa Melnick (1996) disszertációja, aki a kaliforniai Wright Institute-ban készített Wynne irányítása alatt felmérést a Közös Rorschach módszerrel. Vizsgált mintájában egyébként felhasználta a Rochester vizsgálat (URCAFS) egyes családjainak kommunikációjáról készült anyagot is. Ebben a longitudinális kutatásban számos mérést végeztek olyan családoknál, ahol előfordult pszichiátriai probléma miatt kórházi kezelés az egyik szülőnél, vagy mindkettőnél. Összesen 47 család anyagát elemezték, többségükben az anya volt érintett patológia szempontjából; és általában pszichotikus tünetekkel. Egyéb beilleszkedési skálák mellett, Melnick használta az egyéni Rorschachot, melynek adatait Urist kölcsönös autonómia skálája segítségével (MOA), a közös interakciók jellegét pedig a Wynne és Singer által kidolgozott kommunikációs zavar skálával elemezte.

A kutató feltételezte, hogy a szülők és a gyermekek (elsősorban az anyák és a gyermekek) az Urist-skála mentén mutatkozó tárgykapcsolati érettsége közt szoros kapcsolat van; abból kiindulva, hogy a gyermek által megfigyelt kapcsolati minta befolyásolja a világról alkotott reprezentációt. Azt is feltételezte, hogy a tárgykapcsolati érettség alacsony szintje együtt járhat a kommunikáció zavartságával. A két hipotézis egyaránt igazolódott; a talált összefüggés pedig független volt a konkrét kórképtől, diagnosztikai kategóriától. Mindazonáltal, legerősebben a pszichotikus és legkevésbé a hangulatzavaros anyák esetében jelentkezett az egyeztetési folyamat zavartsága.

A kommunikációs zavar jelenségén belül a töredékes, kaotikus, bizarr, logikátlan kommunikációs aktusok gyakoriságát vetették össze az iskoláskorú gyermekek Rorschach eredményeivel. Az adatok összhangban álltak a vártakkal: nemcsak ezek a jegyek, de a destruktív, vagy illogikus kommunikációs aktusok egyaránt alacsonyabb fokú tárgyképzetekkel korreláltak . Az eredmények elemzése abba az irányba mutat, hogy nem feltétlenül a pszichopatológiai érintettség speciális jellemzői, hanem inkább a szülő által implicit módon közvetített tárgykapcsolati minta tükrözödik részben a kommunikációs zavarban, részben pedig a gyermek világhoz való viszonyában.

Melnick munkájának jelentőségét komplex szemlélete adja: egyszerre koncentrál a kommunikáció empirikusan megragadható formai jegyeire, valamint a tárgykapcsolati mintákra, projektív, életszerű helyzet útján, szinte "észrevétlenül" vizsgálódik. A Közös Rorschachnak ez az inspiratív, átfogó felhasználási módja új kihívásokat tár fel a személyiség mérése terén, és sok szempontból összhangban áll a magyar Közös Rorschach kutatócsoportban kialakult elméleti kerettel és kutatási szemlélettel; melyről könyvünk másik fejezetében részletesen szólunk.

Lábjegyzet:

1 Hasonló módszert használ terápiás munkájában, Magyarországon Erdélyi Ildikó.