3.3. A pár és család megismerésének szakmai szempontjai. Az első interjú

Minden segítő folyamat azzal veheti kezdetét, hogy megismerje a párt (családot), hogyan működik rendszerként, hogyan tartja fenn a rendszer működése a problémát, milyen konstrukciós rendszer köré szerveződött a család, s.i.t..

A megismerő folyamat az első interjúval indul. A család azzal érkezik, hogy segítségre van szükségük. Ha azt hinnénk, hogy van egy mindent megokoló magyarázat az előállt helyzetre, akkor a családtagok elmondásaiban a "legjobbat" keresnénk, egyik elmondását jobban elfogadnánk, mint a többiét. Valaki a családból "értené" a helyzetet és tudná az "igazságot". A problémáknak ily módon lehetne egy okozója, aki a "felelős". Amikor egy bizonyos jó megoldást akarunk feltárni, akkor "instruktív interakció" zajlik, az egyik személy utasítja a másikat, mit tegyen, hogyan tegye, amit tesz. Mintha léteznék egyféle "igazi", jó megoldás, amit követni kell. Ez a tradicionális, lineáris ok-okozati elvű gondolkodás, melyet fel kell adni. Sajátosan más a család-rendszer szintű megismerési út és eszköztára is. Közös vonásuk, hogy a családi rendszert megkavarják (kríziskeltés), mozgásba hozzák a családi mintákat és kapcsolatba lépnek velük. Ezt különféle módon teszik. A következőkben az első interjú keretében ezeket az interakcionális kérdezési módokat tekintjük át. Célunk annak az eszköztárnak a bemutatása, amely a rendszerelvű megismerést szolgálja. Szükségünk van rá a családokkal való munka alapszintjén is. Szemléletünk, gondolkodásunk átállítása nem könnyű, ezt iskolázzák az interjútípusokra vonatkozó tudnivalók.

A tesztvizsgálatokat előkészítő interjú specifikumai

A családi interjúk leghatékonyabb módszereinek keresése a hetvenes évek végén került előtérbe. Selvini-Palazzoli és munkatársai (1978) a "Paradox and Counterpardox" című könyvük első kiadását követően dolgozták ki az interjúvezetés alapjait, hogy megszabadítsák a szakmai köztudatot a rejtélyesnek tűnő karizmatikus, intuitív tudás vélelmeitől, avagy speciális képességek, "tehetség" szükségességének feltevésétől. Az interjúzásnak módszertana van és ez tanulható.

Egységességet a pár és család megismerési útján csak a rendszerszemlélet képvisel. A megközelítés, a nézőpontok és elméleti alapfeltevések különbségei azonban iskolánként és irányzatok szerint erősen befolyásolják a problémák feltárásának útjait és technikáit. De Shazer (1985) szerint azok a családok, amelyek szaksegítséget szeretnének kérni, "a vevő", "a panaszkodó", és a "látogató" szerephelyzetét reprezentálják. A vevők igazán segítséget várnak. A "panaszkodók" boldogtalanok és bizonytalanok, még abban is, hogy be akarnak-e kapcsolódni a segítő folyamatba. A "látogatók" rendszerint azért keresik fel a szakértőt (tanácsadót, terapeutát), mert küldték őket. Amíg az emberek nem válnak "vásárlóvá", addig nehéz a változtatásban segíteni őket.

Stúdiumunknak nem a "terapeuta-képzés" a feladata vagy célkitűzése. Nem kívánunk intervenciós módszereket, vagy technikákat tanítani, de éppen a rendszerszemlélet és kommunikáció elmélet tudásanyaga kötelez arra, hogy minden megismerési helyzetet egyszersmind befolyásolási, kölcsönhatási történések színhelyének és megvalósítási terepének tekintsünk.

Interjúvezetés tesztvizsgálatokra irányuló céllal

A vizsgálatok, amelyekre elsődleges célként irányulunk, rögvest beavatkozási helyzetet is teremtenek, így esélyt adnak arra, hogy (professzionális rákészülés nélkül) hibázzunk, iatrogén (szavakkal történő) ártalmat idézzünk elő.

Választott célkitűzésünknek megfelelően azt az interjú-helyzetet elemezzük, amelyben nem terapeutai ígérvénnyel vagyunk jelen, hanem olyan - tudatosan felkészült - szakemberként, aki csak egy bizonyos határig kívánja megismerni a hozzá forduló vagy általa vizsgálatra, kutatómunkába való belépésre felkért párokat, családokat. Evidens, hogy nem lehetséges előkészítés nélküli vizsgálati helyzet, sem kutatásetikai szempontból, sem "tanulási célból". A belépő és együttműködő párok/családok pedig feltehetően, sőt szinte bizonyosan rejtett céllal vállalják a kísérleti/vizsgálati személyek szerepét. Szeretnének visszajelzést, pozitív megerősítést vagy segítséget kapni. Tiszteletben tartva a vállalási és részvételi határokat, szakszerűen kell eljárnunk e helyzetben is és meg kell fontolnunk, hogy a vizsgálatra ("tesztelésre") bemelegítő helyzetben a párok, családok többségében megnyílnak előttünk. A tapasztalatok szerint általában hasonlóan (sőt szabadabban!), mint a segítségkérés terápiás helyzeteiben. Mivel nincs "tétje" a helyzetnek, veszélytelen "csak vizsgálat" zajlik, ezért érvényesül az un. pszeudointimitás, a kalandélmény-dinamika (Ajkay, Bagdy, 1986), azaz mélyebben feltárulkoznak, mint bármikor máskor ("többé úgysem találkozunk, mindent bele."). Professzionális (védett) helyzetben érzik magukat, önfeledten kitárulkoznak, esetleg többet mutatnak meg magukból és magukról, mint ami jó élmény érzéseit hagyja maga után. Ezért ügyesen óvatos kommunikációra van szükség a beavatkozó pszichológus részéről. Meg kell tanulni a klienseinket megvédeni önmaguktól.

Aki ebben a stúdiumban részt vesz és felhasználja tankönyvünket, saját helyzetéhez (felkészültségi szintjéhez, jártasságához) igazítsa az e fejezetben közölt információkat. Meglehet, hogy alapszinten kezd a művelettanuláshoz (ekkor feltétlenül szüksége van e tudnivalókra). Lehetséges, hogy már szakmódszertant tanul, akkor ezt a szakmai funkciószintet már meghaladta.

Átgondolásra és tudatosított szakmai magatartásszervezésre azonban ez esetben is jó segítség az elkövetkezőkben tárgyalt pár- és család interjúzás módszertani végiggondolása.

A párral és/vagy családdal találkozás (ülés=setting) lefolyását és végigvezetését az határozza meg, mi a célkitűzés. Ki fogalmazta meg ezt a célt?

Ha a szakember hív, kér találkozásra együttélő személyeket, akkor a helyzet nagyobb pszichikai szabadságot kínál a résztvevőknek. A vizsgálatban való részvételük önkéntes, közös döntés nyomán született. Mintegy szívességet tesznek a kutatómunka vagy "módszertani gyakorlat" elősegítésére a szakembernek (avagy jelöltnek). Ez a speciális cél és különleges kapcsolati helyzet az alábbi feladatokat foglalja magába a vizsgáló szakember (jelölt) számára az első találkozásban, amelyet állításokkal, kérdésekkel és információ nyújtásával szükséges kezdeni az alábbi sorrendben (Kurimay, Kelemen, 2004):

•  A szakember bemutatkozása meghatározó (ki vagy, hol folyik le a találkozás).

•  Az adatlap kitöltése, (a v.sz.-ek életkora, neme, foglalkozása, iskolai végzettsége, élethelyzete).

•  Mi a találkozás célja (ismételni az eredeti információt, amely nyomán a pár/család vizsgálatra jelentkezett). Ki kell emelni, hogy ez a helyzet nem szolgál konzultációs vagy terápiás célokat. Klinikai kontextusban a kezelő orvossal konszenzusban szükséges hangsúlyozni, hogy a vizsgálat a megismerés elmélyítését szolgálja, a minél hatékonyabb segítés (intervenció, konzultáció, terápia) érdekében. Az alkalom egyszeri találkozás.

•  Ki vesz részt a (vizsgáló, konzultáló, terápiás) teamből (gyakornok, más terapeuták, szupervízor, tükör mögött ülő szakemberek, zárt láncú TV, stb.).

•  Engedélykérés az (anonim) vizsgálatra, jegyzetelésre, hangfelvételre, videofelvételre. Írásbeli nyilatkozat kölcsönös aláírása szükséges, melyben a vizsgáló felelősséget vállal a felvételeknek kizárólagos tanulmányi célra, zárt körben történő felhasználásáért, melyet a vizsgált személyek engedélyeznek.

•  Mi lesz a sorsa ezen jegyzeteknek, hang-vagy képfelvételnek, a számítógépbe vitt adatoknak.

•  Hogyan lehet ezeket az anyagokat megsemmisíteni, ha a kliens(ek), család ezt kéri.

•  A szakterületünk etikai kódexére hivatkozás (titoktartási, anonimitási, absztinencia-feltételek stb.)

Fentiek begyakorolható betartását elősegítik az alábbi, önellenőrző kérdések a titoktartásra, szakmai kompetenciára és viselkedésre vonatkozóan. (A kéréseket Kurimay T. és Kelemen G. összeállításából szó szerint idézzük, forrás: Kurimay T., Kelemen G.: Családterápia és családkonzultáció, Coincidencia Kiadó, Bp., 2004., 238-239. old.)

Titoktartás területén

•  Átgondoltam-e már, hogy milyen kivételes körülmények között lennék készen arra, hogy a bizalmasan szerzett információkat kiszolgáltassam és kinek adnám ki az ilyen jellegű információkat a kliensem engedélye nélkül?

•  Átgondoltam-e már, hogy mit tennék akkor, ha egy privát beszélgetés folyamán az egyik családtag olyan információt adna ki egy másikról, amelyet kérésre bizalmasan kell kezelnem?

•  Tettem-e arra erőfeszítéseket, hogy fenntartsam a kapcsolatot és a szoros együttműködést más szakmai szervekkel olyan helyzetekben, amikor úgy gondoltam, az megfelelő volna?

•  Megbizonyosodtam-e arról, hogy engedélyt kaptam a családtól, hang- vagy képi felvétel készítésére (audió, vagy videó) az ülésről, és részletezzem-e azt kellőképpen, hogy mire használom a felvételt?

•  Tudatában vagyok-e annak, hogy nem elegendő, ha a család engedélyét csupán kazettára veszem fel, mert a beleegyezési űrlapokat mindig alá is kell írniuk?

•  Átgondoltam-e, hogy a család mely tagjainak az engedélye szükséges ahhoz, hogy felvételeket készíthessünk?

•  Átgondoltam-e, hogy a család arra való engedélye, hogy megtartsuk és használjuk a felvételeket, korlátozott időtartamra szól, és hogy vajon a kazettát automatikusan le kell-e törölnöm egy bizonyos idő eltelte után, ha csak nem kapok újabb engedélyt a családtól?

•  Megtettem-e a megfelelő lépéseket arra, hogy a kliensekről rögzített felvételeket, beleértve a jegyzeteket, a kazettákat, az elektronikus médiát, bizalmas helyen tároljam, és ezáltal fokozzam a titoktartás biztonságát?

Szakmai fejlődés

•  Ha családterápiás és konzultációs kutatásban veszek részt, elégedett vagyok-e azzal, hogy a kutatás etikus módon folyik?

Szakmai kompetencia

•  Megbizonyosodtam-e arról, hogy rendelkezésemre áll olyan konzulens, vagy szupervízor, aki ezt a módszert gyakorolja?

•  Megbizonyosodtam-e arról, hogy az intézményem engedélyezte-e nekem, hogy ilyen módszerrel dolgozzam?

Viselkedés

•  Meggyőződtél-e arról, amennyiben csak lehetséges, hogy a klienseiddel való kapcsolatod az őszinteségen és az integritáson alapul?

•  Meg vagy-e arról győződve, hogy nem vezetted félre a klienseidet és nem hitetted el velük, hogy olyan képesítésed és tapasztalatod van, amellyel a valóságban nem rendelkezel?

•  Elégedett vagy-e azzal, amilyen módon a szolgáltatásodat "reklámozod" és szerinted etikailag megfelelő-e az a saját diszciplinád vagy szakmai szervezeted számára? (terapeuták kérdése)

•  Tisztáztad-e azt a potenciális beutaló szakemberekkel, hogy semmiféle anyagi javadalmazást nem nyújtasz számukra a beutalásokért? (Terapeuták kérdése).

A találkozás bevezetőjében tisztázott feltételek nyomán induló megismerkedés "beszélgetési helyzete" mintegy 30 percet ("bemelegítést") kíván, ha csupán tesztfelvételekre van szükségünk (kutatáshoz vagy klinikai célú "teszteléshez"). Ezért az indításban ("instrukció") közölnünk kell a beszélgetés előre látható időkeretét, és célszerű a helyzettel kapcsolatos elvárásokat, fantáziákat, aggodalmakat tisztázni. Indító kérdéseink:

•  "Amikor vállalták ezt a vizsgálati helyzetet, mire gondoltak, mi lehet ez, volt-e és van-e elképzelésük arról, miért érdemes Önöknek részt venni, időt áldozni erre a helyzetre". (Elvárások tisztázása.)

•  Volt-e és jelenleg van-e valamilyen aggodalom, félelem, ilyesféle érzés a vizsgálattal kapcsolatban?

•  Mi volna ez? (Félelmek feltárása és eloszlatása.)

Ezt követően erősítsük meg, hogy "Ez a helyzet nem konzultáció, vagy terápia, nem kíván beavatkozni az életükbe, de mélyebb megismerésre ad lehetőséget pl. azzal, hogy itt-most, együtt, bemutatják magukat, kapcsolatukat, életvitelüket, hogy közelebb hozzuk a lelkünket a kapcsolati dolgokhoz, hiszen ezekről lesz szó mindvégig, a vizsgálatokban is."

Párhelyzetben ajánljuk fel a kölcsönös kapcsolat-bemutatást, az kezdje, aki készen áll erre. (Vigyázzunk, nem önbemutatást kérünk, hanem a közös életükre való rátekintést.) Az instrukció félreértése és az önprezentáció fontos adat a kapcsolatról, de ezt ne hagyjuk eluralkodni. A meghatározott időkeretben zajló kapcsolat-prezentációban attitűdünk feleljen meg a "neutralitás" követelményének (nincs elfogult pártosság, nincs igazságkeresés, jóindulatú odafigyeléssel adunk teret a felek kölcsönös kapcsolat-bemutatásának.) Kevés kérdéssel, nem verbális tereléssel (figyelemváltoztatás) és csak pozitív megerősítésekkel veszünk részt (erőfeszítéseik elismerése, toleranciájuk kiemelése, stb.). Egymás minősítését leállítjuk. Valamennyi, ezen időkeretbe beférő történés "kezelésében" támaszkodjunk a továbbiakban kifejtésre kerülő "kérdezési stílusok", interjú-fajták és a szakember számára ajánlott kedvező megnyilvánulási lehetőségek tudásanyagára. Használjunk cirkuláris és reflexiv kérdéseket, minimalizáljuk a lineáris kérdéseket, zárjuk ki a stratégiás kérdezést. A beszélgetés bezárásában nyissunk a jövő felé: "vajon mit szeretnének majd elmondani magukról öt év múlva, ha újra találkoznánk?" (Párkapcsolati perspektíva-nyitás.)

Megköszönjük az eddigiekben tapasztalt együttműködési készségüket (akár így van, akár nem!), majd pedig elkezdjük a tesztvizsgálatokat. Ezek végeztével ismét megköszönjük a fáradozásaikat és az aktív közreműködést. Nem teszünk ígéretet a tesztek visszajelentésére, hivatkozással a kutatási célokból fakadó korlátokra vagy szakmai hozzáértési szempontokra.

Amennyiben klinikai helyzetben kerül sor a vizsgálatra, a bemutatkozási instrukció módosul: "Megkérdezhetem Önöktől, milyen probléma hozta el Önöket ebbe a rendelőbe/kórházba/tanácsadóba, stb.?" Kölcsönös problémabemutatásukat ("Hogyan látja Ön .., Mit gondol arról, a párja mit mondana erről, ha ő előbb szólalhatott volna meg") igyekezzünk cirkuláris móddal vezetni, hogy más optikából is ráláthassanak a helyzetükre. Feltáró, konfrontáló, direktív-strukturális és lineáris (ok-okozatra kérdező) kérdéseket kerüljünk. A lezáró átvezetés a vizsgálati helyzet felé hasonlóképp történjék, mint a fenti nem klinikai helyzetben. Itt még fontosabb, hogy ne ígérjünk további közös munkát, legfeljebb a klinikus szakembertől kérhető további információkra utaljunk, ha ezt előzetesen tisztáztuk.

Használjunk írásos utómunkálatokat ez a beszélgetési (interjú) anyag feldolgozását szolgálja. Ebben alkalmazzuk az előző fejezetben tárgyalt négy dimenziót, mint elemzési szempontrendszert. Mit tudtunk meg a kapcsolatszerkezetről, a hierarchiáról, kölcsönviszony mintákról (kommunikációs jellegzetességek, ki akarja kontrollálni a másikat, dominancia, érzelmi viszonyok, együttműködés, stb.) Milyen fejlődési ciklusban vannak? Felbukkantak-e fázisspecifikus nehézségek, problémák. Hangsúlyozták-e a történeti szempontot (visszatekintés, kapcsolattörténet). Kiről-miről nem beszéltek? Milyen a pár identitástudata és értékvilága? Hol vannak kapcsolati, vagy értékdivergenciák? Összegezzük benyomásainkat a pár viselkedéséről, viszonyáról.