A vizsgálatok kivitelezésének módszertani szempontjai

Ahhoz, hogy kutatást végezhessünk, mindenekelőtt egy jó ötletre van szükségünk - e téren többnyire saját intuíciónk, vagy megfigyeléseink mutatnak irányt. Az ötlet fontos eleme a kutatásnak, hatására a kutatók egy teória bebizonyítása vagy megcáfolása irányába terelik érdeklődésüket (pl. a családok határainak fontossága). A szakma gyakorlati ágán felmerülő ötlet persze nem mindig elég: hogy a kutatás vezetésének meglegyen a megfelelő elméleti bázisa, a kutatóknak ki kell választaniuk egy logikailag kapcsolódó elméletet, melybe a vizsgálati cél megfelelően beágyazható. A legtöbb interakciókutatás az általános rendszerszemléleten alapul (Gladding, 2002); vannak azonban olyan helyzetek is, amelyekben a kutatási eredmények értelmezése elkerülhetetlenül összekapcsolódik a szociokulturális háttér sajátosságaival, és ilyenkor más szemléleti keretet is használnunk kell.

Az, hogy miként tervezünk meg egy-egy kutatást, sokszor azt is eldönti, hogy milyen eredményeket nyerhetünk belőle. A rosszul tervezett kutatások értéktelen eredményeket adnak; s hogy ezt elkerüljük, a kutatás tervének illeszkednie kell a tanulmányozni kívánt családokhoz, vagy közösségekhez.

A kutatási terv öt fajtája a felderítő, a leíró, a fejlődési (developmental), kísérleti (experimental) és a korrelációs kutatási terv. A felderítő kutatást leggyakrabban a kvalitatív szemlélet jellemzi, és többnyire interjúmódszert vagy írásos önbeszámolókat használ. A leíró kutatás egy-egy speciális populációt mutat be átfogó, alapos adatelemzés segítségével ; a longitudinális fejlődési kutatási tervek pedig az időbeli változásokat tartják szem előtt. A kísérleti elrendezések ragaszkodnak a klasszikus "keményen tudományos" módszerekhez, a hipotézisekhez, a függő és független változókhoz, legalább egy változót manipulálva, befolyásolva. Végül, a korrelációs kutatási tervek két vagy több változó közti összefüggések fennállását és szorosságát vizsgálják, az összefüggés irányának esetenkénti meghatározásával. A következőkben a kutatástípusokat saját példák útján szemléltetjük (4. 1. táblázat).

4. 1. táblázat: Kutatástípusok és példák a lehetséges kérdésekre

A mintavétel a kutatás olyan "kelléke", amely egy kisebb csoport kiválasztására irányul egy nagyobb populációból, azzal a céllal, hogy e kisebb egységről levont következtetéseket a populáció egészére vonatkoztassuk az eredmények nyomán. A minta reprezentatív, "populációt tükröző" jellege kulcskérdés: ha nem megfelelően választják ki, az eredmények egyoldalúak és/vagy félreinformálók lesznek.

A mintavétel lehet véletlen, vagy nem véletlen. Előbbi esetben többféle eljárással próbáljuk biztosítani, hogy minden elemnek azonos esélye legyen a populációba való bejutásra, utóbbi esetben általában nem áll rendelkezésre mintavételi keret, így egyszerűen nem lehetséges biztosítani ezt a feltételt.

A nem véletlen mintavétel formáit akkor használhatjuk, ha "nem olyan fontos az egész populáció ábrázolása, mint az információ maga, vagy ha a véletlen mintavétel nem lehetséges". A nem véletlen mintáktól való tudományos idegenkedés ellenére a humán interakciókról sok esetben rendkívül sokat mond egy-egy ilyen eljárással dolgozó tanulmány - elsősorban a kvalitatív, felderítő, "gondolatébresztő" kutatási megközelítésben. Ide tartozik például a kényelmi (a kutató környezetéből választó) mintavétel, a hólabda minta és az elméleti mintavétel. A következő táblázatban Szokolszky (2004) nyomán, az interakciókutatás kérdéseire koncentrálva, bemutatjuk e lehetőségeket. (2. táblázat)

4.2. táblázat: Mintavételi eljárások meghatározása, példákkal

A vizsgálati eszköz megválasztása nagyban befolyásolja a nyerhető adatok típusát. Egy önbecslő eszköz teljesen más eredményt ad, mint a megfigyelés, vagy a kísérleti elrendezés. Az önbecslő módszerek a kutatásban általánosságban nagy szerephez jutnak, ezen belül a családi interakciók önbecslését is számos tanulmány alkalmazza. Egy-egy standard mérőeszköz könnyűszerrel "célba juttatható", objektíven pontozható, az eredmények normákhoz viszonyíthatók. Másfelől viszont az önértékelésekben számos torzítás lehet jelen, például a szociális kívánatossági hatás (melynek lényege a családtagok a társadalmi normáknak megfelelő önprezentációja); annak ellenére is, hogy a tesztfejlesztők többnyire próbálják őket minimálisra csökkenteni (részben gondos kidolgozással, részben megfelelő adatfelvételi rutin javaslata útján).

Az önbecslő eszközök mellett, a mások (pl. vizsgálati személyek) viselkedését becslő skálák használata is elterjedt. Ezek lehetőséget adnak a kutatóknak, hogy közvetlenül megtörténő eseményekre fókuszálva gyűjtsenek adatokat, illetve felállítsanak egy alapvonalat, viszonyítási pontot a későbbi adatfelvételekhez. Néhány általánosan használt önbecslő és becslő skálát keretes részben (4. 1. keret) sorolunk fel, hangsúlyozva, hogy Magyarországon velük kapcsolatban, általánosságban igen kevés tapasztalat van.

4. 1. keret: Pár- és családterápiás, valamint interakciókutatási gyakorlatban,
külföldön széles körben alkalmazott mérőeszközök (Gladding, 2002 nyomán)